Megnéztem a neten: abszurd az, ami a valós tényeknek, józan gondolkodásnak, minden normalitásnak ellentmond, ellentétes azzal. Ezzel egyet lehet érteni.
Viszont most ez van: Magyarország és Szlovákia olyan országok, amelyeknek nincs elegendő hazai eredetű energiaforrásuk, azért azt importálni kell. Ezt még annak idején a kommunista világban úgy intézték, hogy megépítették a Barátság vezetéket, amelyen kőolajat és gázt importáltunk a kötelezően szeretett Szovjetunióból.
Ez persze nemigen szólt a barátságról, sokkal inkább jó üzlet volt, s még inkább a gazdasági és politikai függőségről szólt.
Most más a helyzet. Nyugaton kitalálták, hogy az orosz nyersanyagimport elsősorban az oroszoknak jó, s ha tőlük vásároljuk, azzal az orosz agressziót támogatjuk. Ez így „szépen” hangzik, de a mennyiség szempontjából kijózanító az egész, nem lényeges tényező. Egyrészt az oroszok ugyanazt másutt is el tudják adni, túl nagy kárt tehát nem szenvednek (s ez a helyzet a rengeteg szankcióval is), Magyarországnak és Szlovákiának viszont ez életszükséglet. Energiahordozót ugyan másutt is lehet szerezni (bár nem azonnal, ami szintén nem lényegtelen), de jóval drágábban, ami súlyos következményekkel jár, s a gazdaságra bénító hatással van.
Az történt, hogy a kedves ukránok a létező szerződést megszegve elzárták a területükön áthaladó vezetéket. Mert megsértődtek, hogy Szlovákia és Magyarország nem támogatja minden abszurd követelésüket. A szlovák és magyar fél természetesen protestált – és ellenlépéseket tett.
Idáig ez elég barátságtalan, de még nem abszurd. Az most jön:
az ellenzék mindkét országban éktelenül kiabálni kezdett, hogy micsoda gazemberség, sőt hazaárulás és háborús bűnösség így bánni az agressziót szenvedő ukránokkal. Azt már sikeresen „elfelejtették”, hogy az orosz agresszió nem véletlen.
Tudható, hogy az oroszokat nem kell ilyenre kétszer biztatni, de akkor vajon miért provokáltak annyit az ukránok? Miért nem írták alá az isztambuli egyezményt (a Nyugat biztatására, ami nem véletlen!), amellyel véget lehetett volna vetni ennek az őrült háborúnak. Azóta (mert mi nyerünk, veri a mellét mindkét fél) egymást lövik, romba döntik az országot, és emberek ezrei, százezrei halnak meg fölöslegesen. Még tárgyalni sem hajlandók (mert mi nyerünk!). Közben pedig Szlovákia és Magyarország energiaforrás nélkül marad.
Az erre való reakció az abszurditás abszurditása: az ellenzék mindkét országban nekimegy a kormánynak, hogy saját érdekében ellenlépést merészelt tenni, mondván, az ország érdekeit védeni merészelő kormányok nem csupán Putyin csicskásai, de egyúttal ők a hazaárulók, amiért nem részesítik előnyben Ukrajna követeléseit.
Kit érdekel, hogy Szlovákia, Magyarország nem elhanyagolható humanitárius segélyt nyújt Ukrajnának, sőt segítségként energiát is exportál oda.
A pont az i-re pedig az, hogy az ellenzék megegyezik Brüsszellel és Zelenszkijjel, hogy Ukrajna érdekében mindent megtesznek saját hazájuk ellen.
Ilyen logika szerint egy kormány, amely saját hazája érdekeit védi, hazaáruló. Nem fordítva? Az igazi hazaáruló ugyanis az, aki saját hazája érdekei ellen cselekszik, aki idegen hatalommal szövetkezik, s ezzel hazája érdekeit, biztonságát veszélyezteti – ez is a neten olvasható. Vajon miért várja el mégis az ellenzék (na meg Brüsszel, amit most kell kötelezően szeretni), hogy Szlovákia és Magyarország az ellenségesen viselkedő ukrán államféleségnek segítsen saját országa kárára?
Egy olyan államféleségnek, amelynek határai és lakosságának száma is bizonytalan (eredetileg 52 milliós állam volt, mára talán csak feleannyian vannak), s amely addig üldözte saját orosz kisebbségét, míg az orosz állam erőszakkal nem reagált. Ez lett volna a cél? S ebben a kényszerhelyzetben ott van a saját magyar kisebbségünk is, amelynek az egész háborús őrültséghez semmi köze, ők csak áldozatok, akaratlan statiszták. Nem is maga Ukrajna az áldozat, hanem a védtelen emberek, aki szeretteik halálát siratják, akiknek szétlőtték a házukat, lakásukat, s nem tudnak hova menekülni, hogy legalább az életüket mentsék. Az igazi bűnözők az erkölcstelen, a háborúból meggazdagodott aljas háborús uszítók, a brüsszeli kardcsörtetők.
Ne tegyünk már úgy, hogy olyan ártatlanok az ukránok, hogy olyan békeszerető a Nyugat, tudták, hogy az oroszok nem sokáig fogják elviselni, hogy Ukrajna a NATO-ba akar belépni, az oroszoknak ez vörös vonal. Nem lehet ezt megérteni? Nem lett volna jobb tárgyalni erről? Bár ez csak az egyik tényező, az oroszok számára nyilvánvalóan megemészthetetlen a Szovjetunió hajdani birodalmi státuszának az elvesztése. A látványosan fegyverkező Nyugat pedig ezt meglovagolva úgy képzeli, most aztán legyőzheti az orosz medvét. Minden jel arra utal, hogy ezt rosszul gondolták.
Az egyetlen, amit ezzel mindkét fél elért, az a rengeteg pusztítás, becslések szerint vagy kétmillió ember halála. Mindegy, melyik oldalon haltak meg többen: a halál nem válogat. Ráadásul még visszakozni sem képesek, inkább folytatnák az öldöklést.
Mennyit ér egy háborús győzelem? Mennyit ér az emberi élet? Ha mindez nem abszurd, akkor mi?
Aich Péter/Felvidék.ma
