Ha valaki mondjuk 2-3 évvel ezelőtt azt újságolja nekem, hogy a Szlovák Nemzeti Párt első embere magának a Jóistennek hálálkodik a szlovák törvényhozásban azért, hogy Bugár Béla személyében egy nagyszerű embert ismerhetett meg – nos, én azt minden teketória nélkül elhittem volna. Akkor igen. Akkor, amikor a magyargyűlölő SNS élén egy bármikor robbanásra kész szeszkazán állt, két tankcsata között bármi, akár még ez is megtörténhetett volna.
Csakhogy minderre most, 2016. április 22-én került sor, midőn Andrej Danko pártelnök – s egyben a szlovák parlament elnöke – a kormányprogramról folytatott vitában elmondott beszédében hálát adott az Úrnak, hogy közelebbről is megismerhette Bugár Bélát. A pártelnököt, aki „képes mosolyogni s egyúttal egy másik nemzetiséghez tartozik”. Danko büszke arra, hogy azzal, akivel korábban még egy kávét sem ivott meg soha, most egy asztalhoz ülhetett.
Erre azért nehéz megfelelő szavakat találni. Talán majd ha kiszáradnak a könnycsatornák, és lecsillapodik a meghatottságtól ziháló kebel.
Bugár Bélának mindenesetre ehhez is van arca, amivel gond nélkül képes elviselni ezt az iszonyatosan émelyítő szerelmi vallomást a régi nemzetiek új vezérétől. Normális esetben egy innen érkező simogatás maga lenne a halálos ölelés, ami után valamire való nemzetiségi képviselőnek fokhagymával meghajigált vámpír módjára kéne hanyatt-homlok menekülnie.
Mindenesetre Danko hálaadásánál tökéletesebb jellemrajz már nem készülhet a Most-Híd vezetőjéről.
És nyilván úgy illik, hogy a gesztust viszonozni kell. Mondjuk egy jókora cuppanóssal a Matica elnökének fénylő kobakjára? Ha Bugár Béla nyomokban még a magyar közösség érdekeit képviselné, most azt kéne címlapon írnunk: új korszak nyílt a felvidéki magyar közösség életében.
Bizonyos értelemben persze így is történt…