Lehet ezt igenis pozitívan értelmezni. Mert az élet valóban őrületesen szép lehet. Ez maga a csoda, a legszebb és legfontosabb, legfönségesebb csoda. Nincs csodálatosabb, mint maga az élet! Elég belegondolni abba, hogy pici, szemmel nem látható részecskékből születik meg, idővel pedig beszélni, cselekedni, alkotni képes. Ugyan mi lehet szebb, mint gyermekeink, unokáink cseperedését, érését követni?
Éppen azért nincs nagyobb őrület, mint az élet erőszakos megszakítása, a gyilkosság. Teljesen mindegy, milyen ideológia nevében követik el, akár filozófiára, akár vallásra, vagy bármi másra hivatkozva. Az élet erőszakos kioltása gyilkosság marad, aki nyugtázná, kifogásokkal magyarázni próbálná ezt, az embertelen és maga is elítélendő gyilkos.
Az ember nem azért születik, hogy oktalanul kivégezzék. Akkor sem, ha ezt – amióta világ a világ – rendszeresen elkövetik. Persze, háborúk mindig voltak, s egyre brutálisabbak lettek, de idáig – többnyire – volt abban némi becsület: tudtuk, ki harcol ki ellen. Nem véletlenül van az, hogy a partizánokat nem védi a genfi konvenció, hiszen – még ha (véleményük szerint) igaz ügyért is harcolnak – módszerük orv, alattomos, nem nyílt kiállás.
Ami most folyik, lényegében ugyanaz: alattomos, gyáva partizánharc, miközben az áldozatnak már semmi köze ahhoz, amit a merénylő elérni szeretne. Arcvonal nincs, a fegyverválasztás tetszőleges, a gyilkos nem katona, nem is klasszikus értelemben vett partizán, egyszerűen terrorista gyilkos. Gyakran pedig „csak” hívő, aki nem egyszer nem is tudja, mit cselekszik. Vagy azért, mert fanatizálták és elborult az agya, vagy tényleg fogalma sincs, mit tesz – ez a gyerekek esete, a legbrutálisabb, legalattomosabb, leggyalázatosabb disznóság, amit elkövetni lehet. Ártatlan, mit sem sejtő gyerek életének tudatos föláldozása kétes önös célok érdekében.
Európa pedig csak tűri, mert annyira belátó, annyira toleráns. Hagyja, hogy leszedjék templomainkról a keresztet, sőt maga is megteszi, nehogy már a befurakodó idegen megsértődjön. Akinek pedig bármi kifogása van ez ellen, aki rá mer mutatni, hogy európaiságunkkal összeegyeztethetetlen a migránsok mássága, aki e migrációban kockázatot lát, azt kikiáltják populistának, idegengyűlölőnek. Azok, akik a rémtetteket nagystílűen bagatellizálják, mondván, hogy „nem minden migráns gyilkos”.
Ha betolakszik hozzám egy magát szegény üldözöttnek mondó idegen, köteles vagyok (a tolerancia, stb. nevében) eltűrni, hogy fölfordítsa lakásom rendjét? Mert Európa ezt teszi. Hol arra hivatkozva, hogy szegény háborús menekültekről van szó (függetlenül attól, háború van-e ott, ahonnan jöttek), akiknek állítólag semmijük nincs. Csak teli bukszájuk, amelyből a drága embercsempészeket fizetik, meg okostelefonjuk, amellyel nyilvánvaló kapcsolatban állnak megbízójukkal, irányítójukkal. S van még fanatikus hitük, amely szerint mi, keresztény európaiak alsórendű népség vagyunk, akiket gyilkolni nem bűn.
Neoliberális szemléletben sokak azzal vagdalkoznak, hogy a merénylők csak a kivétel, a túlnyomó többség pedig ártatlan menekült – pedig egyetlen (öngyilkos) merénylő is sok. Igen: egyetlenegy is sok! Ezt nem vették volna észre?
Ráadásul nem úgy néz ki, hogy integrálódni akarnának ezek az úgynevezett menekültek az európai világba. Különben nem alakulnának ki – többek között – a no go-zónák. Ha ez kell nekik, vajon miért jöttek Európába? És miért nem hibás a politikus sem, aki ezt lehetővé teszi? Mert az a hibás, aki néven nevezi a dolgokat, s nem nyal be ennek a menekülésnek álcázott inváziónak? Mi ez, ha nem (titkos?) háborús állapot?
Szeretném látni a neoliberális hőzöngőket, hogyan viselnék nagy szabadságtudatukban az iszlám előírásait. Mert azok rájuk is vonatkoznának. Egy merényletnek véletlen áldozata nemcsak én lehetek, hanem te is! Ez kell?
Én inkább a karácsony mellett vagyok. Ahogy azt keresztény világunkban megszoktuk. Nem az ajándékok miatt, amelyek által sikerült karácsony szellemiségét a háttérbe szorítani. Hanem épp ezért az őrülten szép életért. Azért a gyönyörűségért, amikor szeretteink kezét fogjuk, amikor őszintén, tiszta lelkiismerettel nézhetünk kedveseink szemébe, amikor a szeretet mindennek a mozgatója. Ez a legfontosabb, ez a legnagyobb érték, ez az őrült nagy csoda, amit életnek nevezünk.
Ne hagyjuk elvenni! Ne hagyjuk!