A pozsonyi Magyar Intézet Petrás Mária figurális kerámiáiból nyitott kiállítást a magyar kultúra napja alkalmából január huszonötödikén. A huszonöt alkotásból álló tárlat március végéig látható az intézet nagytermében, a Védcölöp út (Palisády) 54. sz. alatt.
Számomra óriási, elemi erejű élmény volt a Csángó madonnák című, gyönyörű, bibliai tárgyú kerámiák megtekintése: azt éreztem én is, amit az intézet igazgatója, Molnár Imre Esterházy-kutató, hogy a nagyterem egyszerre szentéllyé változott.
De vajon miért? Ezen töprengtem egészen mindaddig, amíg meg nem hallottam a ma már Magyarországon élő, de a moldvai csángók közé született Petrás Máriát:
„Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és azzal is ért véget. A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyermek jelentette. Az ötévestől az idősig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Ünnep előtt az emberek kitisztították a lelküket, a házukat, megbocsátottak, megbékéltek, misére mentek, szép, ünneplő ruhában. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és mélységes hitük útbaigazították őket. A seregnyi gyerek mellett szőttek, fontak, hímeztek, böjtöltek, imádkoztak, meg tudtak teremteni mindent, senkinek nem voltak a szolgái. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Az ünnepek nagy örömmel teltek. Én névtelen szentek között nőttem fel.”
Ez a világ sugárzik Petrás Mária figurális kerámiáiból. Mindegyik domborművén tökéletes a harmónia. Feltűnő az az egymáshoz való, természetes viszonyulás, meghittség és tisztaság, amely a Boldogasszony és a környezetében lévők között látható – szinte érezhető.
Mindegyik kerámiája maga a béke. Így éltek a moldvai csángók Petrás Mária ifjúságának idején, és élnek talán még ma is. Csendben, patyolat tiszta levegőn, mai állapotainkhoz viszonyítva paradicsomi környezetben. Ezt érezni az alkotásokon.
És ez a tisztaság és béke jelenik meg Petrás Mária arcán is, amikor énekel, de nem csak akkor – mindig. A pozsonyi kiállítás megerősített a hitemben. Kívánom, hogy mindenkivel ez történjen.
Az est vendége volt Petrás Mária férje, Döbrentei Kornél is, a kortárs magyar költészet kimagasló alakja,s aki elmondta, hogy élmény számára a hajdani koronázó városban a huszonegyedik század magyarjaival találkozni. Arra kérte hallgatóságát, hogy maradjon hű nemzeti hagyományainkhoz, ne adja fel anyanyelvét és őrizze meg nemzettudatát. Döbrentei Kornél ezután felolvasta egyik híres versét, melyet a tőle megszokott szenvedélyességgel adott elő. Költeménye az alkotásaira jellemző eredetiséget, sajátos hangulatot, metafora világot, gondolatiságot, nyelvezetet villantotta fel, elnyerve a hallgatóság tetszését.
