A büntető ítélet által elvont jogokba való visszahelyezést; valaki becsületének, jó hírének helyreállítását; elégtétel szolgáltatást – nos, ezt várjuk a mai Szlovákiától!
Csak halkan kérdezem, ugyan mennyi rehabilitálandó személlyel szemben járt el a fennállása húsz egynéhány éve alatt ez a dicső demokrácia?
Nem sok ilyen esetről tudok. Persze, nem könnyű a feladat, mert nehéz egy olyan nemzet/ország helyzete, amely nem önmagának köszönheti létét, mert azt alamizsnaként kapta valami hatalmasoktól. Természetesen az ilyen koldusnemzet nem mer, nem tud önálló véleményt alkotni, mert mihelyt véleményt akar mondani, azonnal szembesül két alapállás közötti választással: igazat fogok mondani, vagy az igazságot imitt-amott kicsit feldíszítem személyes szempontjaimmal – ergo nevén nevezve az ilyen cicomát – hazudni fogok.
Sajnos, más út nincs soha és semmikor egy szavakat kiejtő személy számára, de ugyanez érvényes többes számban is. Tehát a probléma Esterházy gróffal kapcsolatban elsősorban ott van, hogy igazat kéne mondani Szlovákia létrejöttéről, arról a nagy küzdelemről, amit a gaz csehek, illetve csehszlovákok ellen vívott a forradalmi szlovák nemzet, illetve arról az Európát megosztó önkényről, amit a nyugati dicső demokráciák félművelt döntéshozói kényszerítettek ránk az első világháború idején.
Ezeket a százéves hazugságokat és azok következményeit elszenvedőket kellene rehabilitálni, azoknak kellene elégtételt szolgáltatni, de ebben nem a tót atyafiak az illetékesek, hanem a brüsszeliek. Természetesen azoknak eszük ágában sincs bárki jó hírét helyreállítani, elsősorban azért, mert fogalmuk sincs arról, hogy mi az, hogy jó hír, illetve számukra a jó híreket nem szavak jelentik, nem fülükkel érzékelik a jó hírt, hanem a buxájukkal.
S mivel a sértettek szemében jó hírnek számító intézkedések a brüsszeliek pénztárcáját elvonás formájában érintenék, ezért az ilyesmiről szó sem lehet, s ezt a Fico és társai nevű bűnbanda tagjai jól tudják, ezért vígan hazudoznak és rabolnak a fölérendelt létrehozók hagyományához és elveihez hűen.
Csak sajnálni tudom azokat, akik az ilyen csőcseléktől, a kocsmai söpredék erkölcsi szintjén fetrengőktől elégtételt várnak. Ugyan miféle elégtétel származhat az ilyen söpredéktől? Rendes ember nagy ívben elkerüli az ilyeneket, nehogy véletlenül egy levegőt szívjon velük! Egyáltalán szóba állni az ilyenekkel halálos bűn, mert az ilyenek nem ütik meg azt a szintet, amitől kezdve az élő szervezet gyanúsítható lenne az „emberi fajhoz tartozó” biológiai besorolással, mert én tudok a kutyámmal is „beszélgetni”, de a kutyám az egy intelligens lény, bár tagadhatatlanul nem ember.