Ezerkilencszáznegyvenkilenc március 5-én, Pozsonyban a Belügyi Megbízotti Hivatal épületének koncertemében, Szlovákia magyar lakta területéről mintegy 300 személy meghívott jelenlétével megalakították a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét, a Csemadokot, valamint megválasztották központi vezetőségét: elnök Lőrincz Gyula festőművész, az Új Szó főszerkesztője, első alelnök Kugler János, második alelnök Egri Viktor író, központi titkár Fellegi István kultúraszervező, helyettese Wetzler Dóra, örökös díszelnök Fábry Zoltán antifasiszta író összetételben, az ősz folyamán csatlakozott hozzájuk Pathó Károly szervezető titkárnak.
A Csemadok és a szlovák „kultuszminisztérium” is belátta, hogy tévedés volt a hivatásos együttest megszüntetni. Elvben is és gyakorlatilag is támogatták az 1955 végén megalakult Magyar Főiskolások Művészegyüttesének tevékenységét. A Csemadok központ napirenden tartotta a népi együttes kérdését és az elnöksége az 1956 áprilisi ülésén arról határozott, hogy
„…javaslatot terjeszt az SZLKP KB kultúrosztálya elé egy félhivatásos magyar főiskolai népművészeti együttes létrehozása érdekében.”(Elnökségi jegyzőkönyv).
A több oldalról kapott biztatások alapján ezt a pótmegoldást találták ki. A javaslatot előterjesztették, pozitív eredmény akkor még az ügyben nem született, de a Csemadok erejéhez és lehetőségéhez mérten segítette az előző ősszel alakult főiskolás együttest. Ott voltam, tudom, például: a fellépéseink alkalmával rendelkezésünkre bocsájtották a volt Népes együttesnek a viselet- és kelléktárát, segítettek a táncszakember kérdés megoldásában, anyagilag is támogatták a magyarországi táncszakember dr. Kaposi Edit (Vass Lajos karnagy, zeneszerző felesége, de alkotóként meghagyta a lánykori nevét, élete végéig azon publikált) alkotói közreműködését, stb.
Az év őszén nagy tagtoborzást hirdetett meg a már egy éve működő együttes. A Csemadok KB ebben, főleg az újonnan Pozsonyba került főiskolások és egyetemisták felkutatásában sokat segített azzal, hogy a járási titkárságai bevonásával jelezte az olyan Pozsonyba kerültek nevét, akik már otthon is bekapcsolódtak az amatőr művészeti munkába. A szülőktől megtudta, hogy ki és hova, melyik egyetemre vagy főiskolára került, illetve melyik kollégiumban lakik Pozsonyban. Az illető konkrét megszólítását már az együttes régebbi tagjai végezték. Tehát,
ahogyan 1955 őszén a Pozsonyban élő magyarok összefogása hozta létre az együttest, hasonlóképpen 1956-ban is így tudott megerősödni az együttes, és komoly lendületet vett a munka, az új műsor betanulása.
A Duna utcai magyar iskola is sokat segített azzal, hogy az ének- és a tánckarnak megengedte, hogy a próbákat az iskolában tartsák.
Az 1955 novemberében Pozsonyban bemutatkozott Magyar Főiskolások Művészegyüttese 1956-ban már több alkalommal szerepelt. Gyüre Lajos vezetőségi taggal és táncossal nyáron már a következő évi új műsorépítésre gondolva néptánc gyűjtést végeztünk a Szikenica parti Kisgyarmaton, 8 mm-es filmre vettem a pásztortáncot, a huszár csárdást, a sallai verbunkot és a feleséggel járt páros táncot.
Az írói vénával megáldott Lajos tanulmányt írt és tett közzé a gyűjtésről. Ősszel sikeres lett a tagság kiegészítésére meghirdetett tagtoborzás. Már teljes lendülettel folyt az új műsor betanítása, amikor váratlan esemény történt. Az 1956-os magyarországi forradalom leverése után az újból, a szovjet fegyverekkel a háta mögött megerősödött politikai hatalom megkezdte a számonkérést. 1957 elején történt, hogy ennek keretében négy érettségi előtt álló fiút a forradalom iránti szimpátiájuk miatt ki akartak zárni a Duna utcai magyar gimnáziumból, – fekete gyászszalagot kabátjukra tűzve jelentek meg november 4-én az iskolában. Ez a tánckar szétesését jelentette volna. Nagy volt a kétségbeesés. A magyar politikusok közül nem tudott, vagy nem mert, nem akart senki segíteni. A Csemadok sem, pedig ő érdemeket szerzett a forradalom leverése utáni magyarországi „kulturális” vendégszerepléseivel. A megerősödött hatalom részéről akkora szigorral történt a számonkérés, hogy ez az „érdem” sem segített.
Gyüre Lajos visszaemlékezése szerint, hogy megelőzzék a bajt, végső próbálkozásként Mede Istvánnal, aki joghallgatóként az együttes szervező titkára volt, felkeresték az iskolaügyi megbízottat, Sykora Ernest elvtársat, mert az ő hatalmában volt a gyerekek megbüntettetésének a döntési joga, és elmondták neki, hogy a fiatal hév mire ragadta a gimnazista gyerekeket: a forradalom bukása után kitűzött fekete gyászszalaggal jelentek meg az iskolában, ez pedig nagy bűnnek számított. Ő megértette az együttes vezetőinek a félelmét, nem csináltatott belőle ügyet, pedig a feljelentés már ott volt az asztalán. Sőt, a további beszélgetéskor megígérte, hogy a SZISZ KB ülésén, – melynek tagja volt ő is – majd javasolja, hogy a
Lúčnica szlovák együtteshez hasonló működési szintre emeljék az addig amatőr magyar művészi csoportként működő Magyar Főiskolás Művészegyüttest is.
Erre a biztatásra építve a vezetőség folytatta a fenntartó intézmény további keresését. Miután a Csemadokból Lőrincz elvtárs durván elküldte őket, az Együttes vezetősége ”…ezután határoztuk el, hogy a SZISZ KB vezetőségéhez fordulunk. Csodák csodájára, – írja tovább Gyüre – ott szívesen fogadtak, semmi ellenvetésük nem volt a csoport megalakulása ellen.”
1957 június elsejei hatállyal az Együttes megkapta a félhivatásos státuszt, valamint az 1957-es év végéig szóló költségvetési támogatást. Ez azt jelentette, hogy az Együttes fizetett vezetőkkel és havi honoráriumot elnyert tagsággal dolgozhatott. Ugyanazt a költségvetést és besorolási színtet nyerte el, mint a szlovák ifjúsági együttes, a Lúčnica, – annak is ők voltak a fenntartói. A Szövetség YMCA központi ifjúsági épületében kaptunk egy szobát, ahol a hivatalos dolgainkat intézhettük, és egy termet, ahol az énekkar és a zenekar próbákat tarthatott, valamint raktárhelyiséget, ahol a ruhákat és a felszerelést tarthattuk.
Most már csak dolgozni kellett. Tovább szervezni az együttest. Két félidős teljes műsort kellett összeállítani. Kulcsár Tibor akkor még egyetemista, énekkari tag, az 1970-ben Viczay Pál igazgatót váltó igazgató, a Dallal, tánccal húsz éven át című cikkében, erre így emlékszik. „…Az első komoly összpontosítás 1957 júniusában a tallósi kastélyban, a mezőgazdasági szakiskolában volt, majd ezt egy nyári hangversenykörút követte. Az Együttesben az igazi tervszerű munka csak ezután kezdődött, – folytatja Kulcsár a visszaemlékezést – mert volt fenntartó és biztosított volt a működéshez szüksége anyagi feltétel is. Egyre jobban emelkedett az együttes művészi színvonala, mely az 1958 májusában megtartott első pozsonyi Nemzeti Színházbeli bemutatótól immár „Ifjú Szivek” Magyar Dal- és Táncegyüttes néven járja az országot”.
Az 1957-es első, a tallósi összpontosítás után megszervezett nyári körút alatt az együttes főleg a Nyugat- és Közép-szlovákiai településeken szerepelt. Ennek keretében került sor Nagymegyeren a Csemadok járási titkársága társszervezésében megvalósított Járási aratóünnepélyen való szereplésre, az első nagy közönség előtti szabadtéri megméretésre. Itt a műsor nagyobb részének a biztosítása volt az együttes feladata, mert a műsorban felléptek a járásban dolgozó csoportok is, pl. a Csemadok nagymegyeri helyi szervezetének az előző írásunkban már megnevezett énekkara, és a járás településeiben az előző években alakult népművészeti csoportok.
Az új név: az „Ifjú Szivek” Magyar Dal- és Táncegyüttes név csak az első hivatalos pozsonyi bemutató után került az együttes névtáblájára.
Tehát 1958-ban. Dobos László akkoriban induló fiatal irodalmár és ifjúsági vezér emelte ki Ady Endre: Ifjú szivekben élek c. verséből: ”… Ifjú szivekben élek s mindig tovább,/ Hiába törnek életemre/ Vén huncutok és gonosz ostobák,/ Mert életem millió gyökerű.” 1958-ban a III. Országos Dal és Táncünnepélyen Zselízen már ezzel a névvel szerepeltek, adták a szombat esti műsort.
E téma összefogásaként: ez a pótmegoldási gondolat találkozott a főiskolás együttes és a Csemadok elképzelésével, s így jött létre az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes, melynek, ha beszámítva az előd-együttest is, 1956. január 1-től, 1959. szeptember 1-ig voltam fél státuszban a tánckar művészeti vezetője és koreográfusa.
(Folytatjuk)