Kočner és mindaz, ami a nevéhez fűződik, kóros jelenséggé vált, mindannak a megtestesítőjévé, aminek nem szabadna megtörténnie egy jól működő társadalomban. A maffia és a hatalom összefonódásának, a politika és a fehérgalléros bűnözés kedélyes bratyizásának iskolapéldája ő, aki a pénz és a befolyás hatására elhitte, a világon bármit megtehet.
S bármilyen szomorú, sokáig meg is tehetett, hiszen mindenütt volt embere, hogy őt idézzük, majmocskája, aki intézkedett az érdekében. Márpedig igen nagy baj van ott, ahol egy ilyen ember, akit más egyéb komoly bűncselekmények mellett egy kettős gyilkosság megrendelésével vádolnak, vezető politikusokat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, államtitkárokat mozgathatott bábfiguraként, s az élet minden területére hatással, befolyással bírt.
Egészen „véletlenül” találkozott, felhívott és instrukciókkal látott el olyan embereket, akik ezt az országot irányítják, s akiknek normális körülmények között egy olyan kétes egzisztenciával, mint ő, szóba sem szabadna állniuk.
Ha mindazt tekintetbe vesszük, hogy Kočner nem éppen szavahihető, hiteles ember, szeret túlozni, nagyzolni, akkor is azt kell mondanunk, hogy amennyiben csak a töredéke igaz annak, amit a most nyilvánosságra került üzenetváltások során állít, már akkor is nagyon beteg ez a társadalom. Az már csak légypiszok a tortán, hogy azok közül, akik kompromittálódtak egy ilyen emberrel való kapcsolattartással, senkinek nem jut eszébe, hogy illene levonni a szükséges konzekvenciákat és csendben lemondani, örülve annak, hogy sajnos nálunk nem olyanok a közállapotok, hogy vizsgálni kezdjék, nem került-e sor hatalommal való visszaélésre, korrupcióra…
Igaz voltak, akik kénytelen-kelletlen távoztak a posztjukról, de ők sem saját önszántukból, hanem a népharag nyomására. A többiek pedig szánalmas módon maszatolják a tényeket, s magyarázzák a magyarázhatatlant.
Mert magyarázhatatlan az, hogy egy ilyen ember és a csalibabája – akinek azt volt a feladata, hogy a tévéfelvételek tanúsága alapján egyáltalán nem létező bájaival becserkéssze a becserkészhető fontos embereket – mindenhol megtalálta a maga balekját, akit aztán ő tudja hogyan az ujja köré csavart és marionett bábként irányított, beleszólva a politikába, az igazságszolgáltatásba, felhasználva a rendőrséget, olyan szerveket és intézményeket, melyeknél a magafajta ember egy normális társadalomban maximum a portásig jutna.
Márpedig ő a portásnál jóval tovább jutott, s félő, hogy olyan dolgokra volt befolyással, melyekre nem lett volna szabad. S ezért senki sem érzi magát felelősnek, ehelyett próbálja menteni a bőrét, s úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Úgy tűnik, hogy Kočner, aki korábban a bulvármédia állandó szereplője, mai szóhasználattal élve celeb volt – dacára annak, hogy sejteni lehetett, hogy a törvényesség határán mozogva, sőt azt átlépve gazdagodik, ám felelősségre vonás helyett a mindenütt lévő befolyásos barátok mindig megfelelő védelmet biztosítottak kétes üzelmeihez – sokáig kísért még a szlovákiai társadalomban és sok rá emlékeztető vicsorgó csontváz potyog ki különböző hivatali szekrényekből.
S miközben kellemetlen ismeretlen ismerőssé degradálódott, lassan hasonlatossá válik Columbo feleségéhez, mindenki beszél róla, de senki sem találkozott vele (kiváltképp a politikusok), illetve ha netán mégis, akkor csak futólag köszöntötték egymást…