Érdemes előrebocsátani, hogy e sorok írója nem kellő mértékben haladó ahhoz, hogy elfogadja a napjainkban diktált alaptézist: kizárólag a nő joga dönteni a benne fejlődő élet sorsáról. E tekintetben (is) teljes sebességgel robog menetiránnyal szemben az autópályán…
Erről szól minden abortuszvita, mióta világ a világ. Jobban mondva: mióta a világ napnyugati része kifordult önmagából – és elnevezte magát haladónak. Mert az önrendelkezés mindenek fölött állósága, az egyén kötelességektől mentesített joga az új (bár nem is annyira új) bálvány.
Pedig a képlet egyszerű: embert ölni bűn. Az a kicsi lény ott a nő pocakjában a fogantatása pillanatától ember (mégis mi más lenne? Egy mókus?). Tehát a kicsi lényt megölni bűn.
Csakhogy egy önmagából kiforduló (tehát haladó) társadalom akkor mondja fel jól a leckét, ha a bűnt nem követi bűnhődés. Ellenkezőleg: tovább járják a harci táncot a várfalak körül a harsonákkal, sorra döntve le a bástyákat. Írország elesett. Nyugat-Európa… szóra sem érdemes. Illetve mégis: ott ez a kérdés a nem túl távoli jövőben igen hathatós – bár cseppet sem progresszív – megoldást fog nyerni. Az élet élni akar, és az élet mindig győz – ezt a leckét Európa sajnos elfelejtette.
Ahol még mond valamit a keresztény életfelfogás, az élet tisztelete (szentsége), az a cseppet sem progresszív Közép-kelet Európa. Itt van tehát a legnagyobb szükség a harsonák fúvására, a szívós aknamunkára.
És vannak is erre jelentkezők bőven, itt helyben. A PS-Spolu, melynek Progresszív Szlovákia-feléből, ne feledjük, köztársasági elnökünk is kinőtt, például tüntetést szervez november 26. keddre a Szlovák Nemzeti Párt javaslata ellen, amely szigorítaná az abortuszt. Betiltaná például a magzatgyilkossággal kapcsolatos reklámokat – 66.400 eurós bírsággal sújtva az ilyen cselekedeteket. Ami persze – megint csak kihangsúlyozva e sorok írójának megcsontosodott, korszerűtlen álláspontját – jogi nonszensz, hiszen az emberölésre felbujtás büntetési tétele nem euróban, hanem években mérendő. A szám annyiban stimmel, ha euró helyett napokat veszünk alapul.
És persze jócskán kicsapta liberálisainknál a biztosítékot az SNS azon javaslata, hogy a magzatölés elvégzése előtt kötelező legyen az „anyának” meghallgatnia a magzat szívhangját. Mert hogy ez hátha meggyőzi majd arról, hogy mégse kéne…
Őszintén szólva ezzel nem feltétlenül értek egyet, bár a szándék világos és helyes. Első fiam születésekor az ultrahang közben majdnem felugrottam (kedves haladók, elnézést érte, de: örömömben) a székből, amikor meghallottam a baba szívhangját. Aztán a szonográfus szépen udvariasan visszanyomott a székbe, hogy türelem apuka, ez még csak a köldökzsinór pulzálása volt, a szívhang majd csak eztán jön. Hát, én onnan már – kicsit durcásan – nem voltam hajlandó különbséget tenni a kettő között.
Dobogott. Lüktetett. Pezsgett benne az élet. Mi kell még?
Lehet ezt az érzést törvény erejével előírni? Tartok tőle, nem.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a törvényhozónak hallgatnia kellene – pláne nem hátrálnia! Olyan „érvelés”, amit Alan Suchánek független parlamenti képviselő előadott az SNS javaslatával kapcsolatban, maga a megtestesült ostobaság és ferdítés: „Orvosként csodálkozom azon, hogy a képviselők megpróbálnak beleszólni abba, hogy hogyan gyógyítsanak az orvosok. Törvénnyel előírni az egészségügyi munka menetét – ilyen még nem volt”.
Abba ugyanis senki emberfia a parlamentből még nem akart beleszólni, hogy a sebész hogyan vágja fel a páciens hasát.
Az viszont nagyon is ránk tartozik, hogy előírja: kibe és milyen okból vághatja bele a szikéjét a tisztelt doktor úr. Jobb helyeken ez kizárólag gyógyítás és nem gyilkolás szándékával történhet.
Még jobb helyeken mindaz, amit eddig leírtam, nem téma – de ilyen hely egyre kevesebb van a világon.
Az SNS javaslata felkavarta ugyan az állóvizet, de érdemi változásra aligha számíthatnak az életpártiak, ahhoz már túlságosan hangosak a haladók. És köztünk járnak, itt vannak sorainkban is. Igen, pontosan, az utóbbi időben jócskán megszaporodott magyar pártjaink-mozgalmaink soraiban is. Hogy csak egyetlen példát ragadjunk ki: az MKP-ból és a Most-Hídból is a legjobb időzítéssel megpattant Magyar Fórum egy kora őszi nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Véleményünk szerint e súlyos kérdésben kizárólag az állapotos nőnek van joga döntést hozni.”
Na igen, a nők jogai. Pontosabban az egyén jogai. Újabb rendkívül kényes kérdés, amire egy másik kérdés sem ad feloldást, éspedig az, hogy ha létezik ez az önrendelkezési jog, akkor az vajon miért nem illeti meg az átmenetileg az anyuka hasában tartózkodó kicsi lényt (adott esetben épp egy kész hölgyet)?
Azzal senki ne jöjjön, hogy a magzat teljesen az anyjára van utalva, ő táplálja, az ő teste védi, nélküle életképtelen – tehát egyedül neki, a nőnek van joga dönteni a „saját testéről”. Ha már itt tartunk: a testünk nem a sajátunk, de igen, tudom, ez már kőkemény keresztény fundamentalizmus, amely itt rekedt valahogy a keresztes háborúk korából…
Másrészt pedig: (én is) jelentem, a babák a születést követően is tökéletesen életképtelenek. Édesanya-édesapa gondozása, egész napos, szüntelen, egy pillanatra sem lankadó figyelme nélkül semmi esélyük a következő nap megélésére. És még később, hónapokkal később is mindent megtesznek azért, hogy saját magukat a lehető leglehetetlenebb – többnyire életveszélyes – helyzetbe hozzák.
Ha úgy tetszik: mi, emberek, mindannyian koraszülöttek vagyunk. Kinek van tehát joga dönteni életünk/halálunk felől? Igen, ezt is tudom, a válasz szintén a keresztes háborúk korából itt rekedt rémség…
Az az igazán szomorú, hogy sajnos sokan 20-30-40… (50?) életév után is még ezen a koraszülött szinten tartanak szellemileg. Ami önmagában még nem lenne nagy baj, ha csak füves cigijeiket vagy fehér csíkjaikat szívnák, és nem óhajtanának hatalomra jutni, elnevezvén magukat progresszíveknek, elnököt állítva az ország élére.
És nincsenek egyedül, hiszen legelvetemültebb elvtársaik botmixerrel a kézben várják, mikor siethetnek segítségükre – az első adandó Momentumban…
