Hát eljött ez is, mármint a karácsony. Gyerekkorom kedvenc ünnepe. Merthogy, a karácsony elsősorban mégiscsak gyerekünnep. No, nem úgy, mint mondjuk a gyereknap, merthogy a karácsonynak mégiscsak megvan az a szakralitása, amikor a Gyermek születését ünnepli a világ.
A pogány kultuszok ilyenkor, a téli napforduló idején a fény újjászületését ünnepelték, hogy a fény diadalmasan legyőzte a sötétséget, és erre telepedett rá a keresztény hagyomány, az Úr megtestesülésének ünnepével. Teljes joggal, hiszen
a Szentírás többször is a világ világosságának nevezi Jézust, és a példabeszédeiben Ő is gyakran élt a fény hasonlattal. Úgyis fogalmazhatnék, hogy a világba Ő hozta el az igazi fényt.
Térjünk azonban vissza a kiinduló pontunkhoz. Hogy a Gyermek születésének az ünnepe alapvetően a gyermekekről szól. Csak most tudom ezt én is, hogy a családban újra van két csöppség, akik mosolyukkal fényt adnak ennek az ünnepnek. Mert akkor is megünnepeltük a karácsonyt, mikor csak mi, felnőttek ültük körül Szenteste az asztalt, bennem azonban volt valami hiányérzet. Mert mégiscsak a gyermeki mosoly ad meghittséget ennek az ünnepnek. Meg még valamit.
Most született meg Betlehemben, valahol a városszélen, egy istállóban a kis Jézus, és Vele a Remény is eljött a világba. Ugyanúgy, ha bárhol a világon ma megszületik egy gyermek, az a reményt is elhozza a világba.
Ezért tehát a karácsony a Szeretet mellett a Remény ünnepe is.
Kívánok én is minden Olvasónak áldott, szeretetben és reményekben gazdag karácsonyt, és hasonló 2020-as évet!
