A 8. rész megjelenése napján, augusztus 20-i kezdettel megvalósult az 54. Országos Népművészeti Fesztivál. Több médiatermékben találkozhattunk az értékelésével, mely egybehangzóan pozitív. Három napon keresztül az idő és a közönség is kegyeibe fogadta. Sajnos a hazai magyar együttesek egy része a rendezvény bizonytalansága miatt az augusztus 20-22-i időpontot már nem tudta elfogadni. Így a főrendezők egyike, a Csemadok OT Szőttes Kamara Néptáncegyüttese is az utlsó pillanatban volt kénytelen a szereplését lemondani.
Szerencsére a magyarországi vendégegyüttesek, Budapest Főváros Bartók Béla Táncegyüttese, és a Budapesti Corvinus Közgáz Táncegyüttese, valamint a pozsonyi Szlovák Állami Népművészeti Együttes éltek a lehetőséggel és nagy sikerű előadással gazdagították az ONF műsorát. Remélem, mire e sorok megjelennek, a szervezők, élükön Juhász Eszterrel és Sándorral, akik derekasan helytálltak, már kipihenték a sok fáradalmat és az állandó izgalommal járó feszültséget. Vagyok olyan bátor, hogy magyarságunk nevében is megköszönjem nagyon értékes munkájukat.
***
Az előző írásomban közölt visszaemlékezés folytatásaként szükségesnek tartom megállapítani, hogy a Csemadok központi, járási és helyi rendezőgárdája a második évfolyam előkészítésénél teljes egészében elfogadta a rendezvény szabadtérre helyezésére vonatkozó javaslatot, és a II. Országos Dal- és Táncünnepély – akkor még így hívtuk, csak 1969-ben vált ki az eredeti néphagyományt művelő rész és lett a neve ONF – Zselízen a parkban történt sikeres megrendezésével megalapozott egy tömegeket vonzó, saját értékes hagyománykultúránkat újból közkincsé tevő, máig élő kulturális rendezvénysorozatot.
A XXXI. OKÜ nézőserege, Gombaszögön ( Fotó: Takács A. /Fórum Intézet)
Az 1958-ban megrendezett III. ODT műsora jelentősen bővült és újdonságként sor került az énekkarok országos szemléjére. Szijjártó Jenő, aki részese volt az 1942-ben és 1944-ben Pozsonyban, illetve Nyitraegerszegen a Szlovák Állam alatt megtartott felvidéki országos magyar énekkari seregszemléknek, szorgalmazta szombat esti főműsorként a kórusok bemutatkozásának önálló blokként való megszervezését. A galántai, az érsekújvári, a rimaszombati és a rozsnyói énekkarok voltak a meghívottak. Rajter Lajos és Németh Somorjai István hazai, valamint Bárdos Lajos és Ránki György magyarországi zeneszerzők művei szerepeltek a műsoron.
Ezzel is országos méretű vonzó példát mutatott a Csemadok és a NI a Felvidéken már éledező magyar énekkari mozgalomnak, illetve a már eredményesen működő magyar énekkaroknak, valamint bemutatkozási és munkaeredmény-mérési fórumot, lehetőséget prezentált.
Meg is lett az eredménye, aránylag rövid idő alatt annyira fellendült az énekkari mozgalom, hogy 1960-ban, az Érsekújváron sorra került V. ODT keretében a gyermek-, az ifjúsági és a felnőttek alkotta mintegy negyven énekkar részére egész napos versenyszemlét, majd este a Sportcsarnokban a legjobbak önálló gálaműsort mutattak be.
A zoboraljai hagyományőrzők a gombaszögi színpadon (Fotó: Takács A Fórum Intézet)
A másik nagy jelentőséggel bíró kezdeményezésük volt a szervezőknek, hogy az ünnepélyre vendégszereplése meghívott egy-egy szlovák, valamint ukrán és lengyel nemzetiségi művészeti csoportot is. A meghívás kölcsönösségi alapon történt.
Így vált gyakorlattá, hogy egymás fesztiváljain keresztül a más nemzetek, nemzetiségek kultúráját is bemutathattuk, és a viszontmeghívás alkalmával a magyar kultúránkat reprezentálhattuk az ő rendezvényükön: Miaván, Detván, Kassán a kerületi szlovák fesztiválokon, České Ťešinben a lengyel, Felsővízközön az ukrán és Vichodnán a szlovák országos fesztiválokon. E gondolat kiteljesedését szolgálta, hogy 1964-től Magyarországról is hívhattunk együttest, később a Szovjetunióból is. A meghívó félnek csak az ellátást és a szállást kellett biztosítania, az utaztatás költségeit a kiküldő fél állta. Ezt azért hangsúlyozom, mert ez azon túl, hogy jelentősen emelhettük az adott rendezvény műsorának a színvonalát, valamint ösztönöztük a saját együtteseinket is az eredményesebb, a tökéletesebb munkára, sokat segített a rendezvény költségvetésében is.
Továbbá, és nem utolsósorban a magyar nemzetiségi együtteseinknek ez a kapcsolattartás volt az egyetlen hivatalosan külföldre utazási lehetőségük.
Például 1965-ben így jutott a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkara, a CSMTKÉ a budapesti Vasas Együttes cserepartnereként Budapestre és léphetett fel Kodály Zoltán előtt a Zeneakadémia koncerttermében, az „Ifjú Szivek” MDTE 1968-ban Magyarországra, egyhetes fellépési körútra, valamint 1973-tól így jutottak a táncos, dalos néphagyományt eredeti formájában műsorra tűző együtteseink Kalocsára, Szekszárdra, Bajára a Duna Menti Népek Nemzetközi Folklórfesztiváljára. A Rimaszombati járásból Alsó-Gömör képviselete volt az első csapat, de így jutott a Szőttes KNE 1986-ban a Goriziába, az UNESCO égisze alatt megrendezett Nemzetközi Folklórfesztiválra – s nyerte el a fesztivál fődíját.
Műsornyitás Zselízen az ONF-en. ( Fotó: Takács A/. Fórum Intézet)
Az első kapcsolatfelvételek után évről évre bővült a lehetőség. Kerületi viszonylatban és járási, majd helyi kapcsolattartás eredményeként is kezdtük gyakrabban, majd rendszeresen látogatni egymás kulturális rendezvényeit, bekapcsolódtunk a másik ország szakmai versenyeibe, szakmai iskolázásaiba, szaktanfolyamaiba. Az egymás munkájába való folyamatosan bővülő bekapcsolódási lehetőségek egyre szorosabbra fűzték a művészeti mozgalmak irányítását.
A két irányító központi intézmény szorgalmazásával a kapcsolattartás minden kulturális és amatőr művészeti vonalra kiépült.
Csoportjaink a hazai verseny- és fesztivállehetőségek mellett bekapcsolódtak az anyaországi kulturális mozgalmakba is, és ott gyakran kiváló minősítést szereztek. Ez a Csemadok munkájában is nagy jelentőséggel bírt, mert visszajelzést adott arról, hogy a munkájában jó irányban halad.
(Folytatjuk)
A szerző az MMA Köztestületi Tagja, Csemadok Életmű-díjas.
