Nemzeti összetartozás napi megemlékezések a Felvidéken

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés, a törvény elfogadásával kinyilvánítva, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek”. A nemzeti emléknapon a Felvidék számos településén tartottak megemlékezéseket. (A tudósításokat folyamatosan frissítjük.)

∗∗∗

Megemlékezés Felsőszeliben

A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete a Nemzeti Összetartozás Napján megemlékezést tartott a parkban lévő emléktáblánál. A tagság és a helybeliek gyűltek össze, hogy jelenlétükkel is kifejezzék: 106 éve június 4-e a magyar történelem egyik legfájdalmasabb napja. Az utókor nem engedi feledésbe merülni a nagyhatalmi döntést, Magyarország megcsonkítását.

Az emléktáblánál Renczés Ágoston szavalta el Sajó Sándor Magyarnak lenni című versét. Ezt követően Végh Piroska, a szervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket, köztük Molnár Imrét, Felsőszeli alpolgármesterét, László Ildikót, a Széchenyi István Alapiskola és Óvoda igazgatóját, Mézes Rudolfot, a Csemadok országos alelnökét és a Galántai Területi Választmány titkárát. Ünnepi beszédében röviden felidézte az 1920-as eseményeket, amelyek következtében milliók szakadtak el szülőföldjüktől, családjuktól és közösségeiktől.

„Szétszakította a térképet, de nem tudta szétszakítani a nemzetet, mert a magyarság nem a határokon múlik. A nemzet nem csupán földrajzi fogalom. A nemzet lélek, nyelv, kultúra, emlékezet és akarat. Akarat arra, hogy megmaradjunk, hogy továbbadjuk mindazt, amit őseinktől kaptunk, és hogy összetartsunk akkor is, amikor a történelem próbára tesz bennünket” – hangsúlyozta az elnöknő.

Hozzátette: a magyar közösség mindezen csapások ellenére él, alkot és kitart mindenhol, ahol magyar ember él. „A magyarság ott van a szívünkben, a dalainkban, a meséinkben, a családi történeteinkben. Ahol magyar szó hangzik, ahol magyar gyermek születik, ahol magyar imádság száll az égre — ott a nemzet egésze jelen van. Ma azért állunk itt együtt, hogy emlékezzünk, számot vessünk és megerősítsük mindazt, ami összeköt bennünket.
A Nemzeti Összetartozás Napja nem csak a gyász napja, hanem a hité és a reményé is. Annak a hite, hogy a magyarság határokon átívelő közösség. Annak a reménye, hogy a jövőben is megőrizzük nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat — bárhol is élünk a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban.

A beszédet követően a Rozmaring éneklőcsoport előadta Bodonyi András Felvidéki induló című dalát, majd Kubovics Alica citerakíséretével elhangzott az Ima a hazáért.
Németh Rajmund, a szervezet alelnöke ezután elhelyezte az emlékezés koszorúját.
A megemlékezés után Végh Piroska a művelődési házba invitálta a résztvevőket, ahol a GAVIT Polgári Társulás szervezésében megnyílt a szakköri kiállítás. A kisteremben a mátyusföldi kézművesek munkáiból láthattak válogatást az érdeklődők: horgolások, hímzések, gyöngyfűzés, makramé tárgyak, gyertyaöntés, szalma- és vesszőfonás, bútorfestés, valamint natúr kozmetikumok. A felsőszeli megemlékezés az őrtűz közös meggyújtásával zárult. (Mészáros Magdolna)

***

A láthatatlan, de annál erősebb kötelék fenntartása – emlékezés Barton

Barton, az Érsekújvári járás egyik kis falujában a Memoriae Patrum Honismereti Társulás 2020-ban adományokból Trianoni emlékművet állított a templom előtti téren, hogy „ne felejtsenek”. Azóta itt emlékeznek meg a helyi civil szervezetek és a hívő emberek utódai az évforduló alkalmából. Idén a fiatal helyi Pimpimpáré Játszóház Polgári Társulás szervezte a megemlékezést. Beszédet mondott Bréda Tivadar, az MPHT elnöke, aki gondolataiban többek között a következőket fogalmazta meg:
„A történelem nem pusztán dátumok és veszteségek sorozata. A magyar nemzet bebizonyította, hogy a határok elválaszthatnak ugyan országokat, de a lelkeket, a kultúrát, a közös nyelvet és az összetartozás érzését nem lehet feldarabolni. Ahogy az elszakított területeken élő magyar közösségek, úgy mi itt a Felvidéken is, a Kárpát-medence szívében, minden nap azért dolgozunk, hogy ezt a láthatatlan, de annál erősebb köteléket fenntartsuk.

Sajnos, az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni, a békediktátumot nem lehet meg nem történtté tenni, a hatásait azonban tompítani a mi feladatunk.

A mi feladatunk, hogy bekössük a sebeket, és bebizonyítsuk a világnak, hogy nekünk, magyaroknak határoktól függetlenül közös gyökereink vannak, amelyekbe mindig magabiztosan kapaszkodhatunk. A két háború között és a rendszerváltozás után a Trianoni emlékművekre többnyire ezt írták: „semmi sem tart örökké”.

Fotó: Bréda Tivadar

A Nemzeti Összetartozás Napja azonban azt üzeni: összetartozásunk örökké tart. A harag, a gyűlölet és a félelem eltávolít egymástól bennünket, a szeretet és az összefogás azonban hidakat épít. Megbocsátani keresztényi kötelesség! Megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér. Az elmúlt száz évben senki, egyetlen nemzet nem kért bocsánatot tőlünk. A bocsánatkérés után meg tudunk bocsátani. Megbékélni addig nem lehet, amíg a Beneš-dekrétumok alapján földeket koboznak el, és börtönnel fenyegetőznek, vagy amíg tiltott lesz a Felvidék szó használata.

Egyikünk sem mondhat le soha egyetlen darab földről sem, amelyet őseink megszereztek és megtartottak.

Mi erre nem kaptunk felhatalmazást, hogy lemondjunk róla vagy eladjuk. Vegyünk példát szüleinktől, nagyszüleinktől, akik az elnyomás és az üldöztetés ellenére 1920 után is megmaradtak magyarnak, és őrizték ezt a földet, megőrizték szülőföldünket.
Ez a kő, amely mellett most itt állunk, legyen bizonyítvány az összefogásról, mert az összefogásban van a közösség ereje. Ez a kő összeköti a múltat a jövővel. A temetőben a múlt, a templomban a hit, a jövő. Amikor temetőbe vagy szentmisére menet elhaladunk mellette, gondoljunk őseinkre, és figyelmeztessen bennünket arra, hogy őrizzük ezt a földet, őrizzük meg kultúránkat, keresztény hitünket, ahogy ők is tették, hogy az utánunk következő generációk is büszkén emlékezzenek ránk, és őrizzék tovább.

Fotó: Bréda Tivadar

Ma a Trianon évfordulójára emlékezve, a Nemzeti Összetartozás Napján tekintsünk az égre, és imára kulcsolt kezeinkkel áhítattal forduljunk a Teremtőhöz és a magyarok Boldogasszonyához, hogy tartson meg bennünket, magyarokat továbbra is oltalmazó szeretetében. Kérem Önöket, hogy ezen a mai ünnepen, a Nemzeti Összetartozás napján gondoljunk kárpátaljai magyar testvéreinkre is, és együttesen kérjünk segítséget értük imáinkban.”

Farkas Zsolt atya közös imára hívta az emlékező gyülekezetet. A füri Václav Tihamér tárogatószólója zárta a megemlékezést. (DE)

***

Trianoni megemlékezést tartottak Tornagörgőn az összetartozás jegyében

A nemzeti összetartozás napja alkalmából Tornagörgőn is méltó módon emlékeztek meg a trianoni békediktátum következményeiről. A rendezvény az Összetartozás tüze programhoz csatlakozva valósult meg, amelynek célja, hogy a Kárpát-medence magyarsága közösen emlékezzen történelmének egyik legfájdalmasabb eseményére, és megerősítse a nemzeti összetartozás érzését.

A megemlékezés nt. Zsóka János plébános gondolataival vette kezdetét. Beszédében rámutatott arra a több mint egy évszázados sebre, amelyet a nemzet mindmáig hordoz. Felidézte, hogy a történelem vihara családokat, közösségeket, földeket és szíveket szakított el egymástól, és a veszteség, a gyász, valamint az igazságtalanság érzése generációkon keresztül jelen volt a magyar emberek életében.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

Hangsúlyozta, hogy a gyász és a fájdalom feldolgozása nem a felejtéssel kezdődik, hanem azzal, hogy szembenézünk múltunk sebeivel, ugyanakkor nem engedjük, hogy azok határozzák meg jelenünket és jövőnket. „A szétszabdaltság egy külső valóság, de az összetartozás egy belső döntés” – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy a fiatalabb nemzedékekre és az idősekre egyaránt figyelnünk kell, hiszen ők őrzik és adják tovább a múlt emlékeit.

Az ünnepségen nt. Varga Zoltán református lelkész is köszöntötte a jelenlévőket. Üdvözölte a Felvidéken, Szlovákiában élő magyarokat, valamint az anyaországból érkezett vendégeket.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

Gondolataiban Isten megtartó kegyelmét és szeretetét állította középpontba, kiemelve, hogy a magyarság a legnehezebb történelmi megpróbáltatások idején sem maradt magára. Felidézte egykori tanára hitét és kitartását, hangsúlyozva, hogy a hitnek mindig van értelme, mert Isten ígéretet ad népének.

Emlékeztetett arra is, hogy a nehéz helyzetekben élő emberek számára a reménység jelenti a jövőbe vetett bizalom alapját. Beszédében megemlítette a Magyar Hiszekegy szerzőjének, Sziklay Szerénának Szádalmáshoz kötődő történetét is, rámutatva, hogy az emlékezésben mindig ott rejlik a remény: Isten minden nehéz helyzetből kivezető utat tud mutatni.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

A megemlékezést kulturális program gazdagította. Lengyel István versmondó előadását követően a tornagörgői óvoda és alapiskola diákjai léptek fel, majd bemutatták az Összetartozás táncát is. A rendezvény egyik legmeghatóbb pillanatát a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulóinak zenés-verses összeállítása jelentette, amely a nemzeti összetartozás és a magyarság megmaradásának üzenetét közvetítette.

A tornagörgői megemlékezés ismét bizonyította, hogy a történelmi tragédiák emléke mellett a közösség ereje, a hit és az összetartozás érzése ma is képes összekötni a határok által elválasztott magyarokat.

MGy/Felvidék.ma

∗∗∗

Megemlékezések Nagykaposon 

Gazdag programokkal emlékeztünk a nemzeti összetartozás napján Nagykaposon. Június 4-én Ung-vidék szívében találkozott a múlt, a jelen és a jövő – három rendezvénnyel is felhívták a szervezők a figyelmet arra, hogy mi magyarok, éljünk bárhol is, összetartozunk. 

A Nagykapos és Vidéke Társulás, a Csemadok városi és területi szervezete, valamint a Rákóczi Hálózat szervezésében egész estét betöltő programokra várták az érdeklődőket. A múltat idéző első rendezvény Géczi Lajos tanár, közíró születésének 100. évfordulója alkalmából megvalósuló emlékest volt a Magyar Közösségi Házban. Az előadók felidézték a civilként hadifogságba került, majd a tanári pályát választó író, népművelő, népmesegyűjtő, Nagykaposon az Erdélyi János-kultuszt megteremtő Géczi Lajos életét és pályaképét. Az előadásokat a helyi alapiskola tanulóinak népmeséi színesítették.

Az Összetartozás tüze Nagykaposon, háttérben az emlékezőkkel (Fotó: Óváry Tamás)

Fontos üzenetet közvetítettek az előadók Géczi Lajos életszemléletét bemutatva, mégpedig, hogy bátran vállaljuk fel és őrizzük, mutassuk meg magyarságunk értékeit.

A jelen összefogását megmutató rendezvény A Szakkör programban alkotó kézművesek kiállításának megnyitója volt. A Nemzeti Művelődési Intézet a felvidéki Rákóczi Hálózattal együttműködve idén már ötödik alkalommal valósította meg közösségépítő kézműves programját. A szakköri évad rendszerint kiállítással ér véget, ennek egyik Ung-vidéki helyszíne volt a nagykaposi Magyar Közösségi Ház.

Géczi Lajos-emlékest, előadó: Ferencz Éva (Fotó: Óváry Tamás)

A kiállításon 15 alkotó kisközösség mutatta meg elkészített alkotásait makramé, quilling, papír- és vesszőfonás, gyertyaöntés, natúrkozmetika, horgolás és szövés tevékenységekben. Molnár György, a Nemzeti Művelődési Intézet partnerségi központvezetője nyitotta meg a kiállítást. Beszédében hangsúlyozta a program össznemzeti erejét, hogy az elmúlt öt évben megsokszorozódott a résztvevők létszáma, akik együtt szeretnének alkotni és megismerkedni a magyar népművészeti tevékenységekkel.

A program kiváló lehetőség arra, hogy a bekapcsolódó résztvevők érezzék, egy nagy Kárpát-medencei család részei mindannyian – ugyanúgy szakkörben alkotnak Erdélyben, mint a Kárpátalján, Felvidéken vagy az anyaországban is. A rendezvényen minden jelenlévő felkötötte szív felőli bal csuklójára a magyar nemzet egységét jelképező nemzeti színű szalagot, megmutatva, hogy a magyar szív bárhol is dobbanjon, mind egy ritmusra ver.

Pillanatkép az idei nagykaposi Szakkör kiállításról (Fotó: Óváry Tamás)

Végül a tragikus trianoni békediktátum aláírásáról emlékeztünk meg az est során. A nemzeti összetartozás jövőbe mutató fontosságát hangsúlyozta beszédében a megemlékezés szónoka, Gabri Rudolf:  „A magyarság történelmének legtragikusabb évszázada lett a 20. század. A múltban hiába harcoltunk tatárral, törökkel, Habsburggal, mégis a 20. században következett be az, amitől legjobban rettegtünk: a szétszóródás és a pusztulás.” Beszédében Eötvös József gondolatát idézte, miszerint „vannak dolgok, melyeket csak az érez, kinek esze, s vannak olyanok, melyeket csak az ért, kinek szíve van”, a magyar közösségek valódi összetartozására utalva. Ma, mikor itt állunk, mint az elszakított magyarok egy viszonylag apró közössége, az említett szavak mindennél fontosabbak, mert a szív és a lélek az, ami összeköt bennünket, szétszóródott magyarokat – fogalmazott.

Ezt követően Nagykaposon idén is fellobbant az Összetartozás tüze, melyet a Mécs László Cserkészcsapat tagjai gyújtottak meg.

VE/Felvidék.ma

∗∗∗

Nemzeti összetartozás napja Fülekpüspökin és Ragyolcon 

Fülekpüspökin és Ragyolcon is megemlékezést tartottak június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. Fülekpüspökin a Csemadok helyi alapszervezete, a község önkormányzata és a Csemadok Nógrádi Területi Választmánya hívta közös főhajtásra az emlékezőket a trianoni emlékműhöz, a fülekpüspöki emlékparkba. A programban ünnepi beszéd, tárogató, énekkari fellépés, szavalat, valamint koszorúzás szerepelt.

Ragyolcon a Csemadok helyi alapszervezete szervezett megemlékezést az első világháborús emlékműnél. Az ünnepi beszédet mindkét helyszínen Marcinkó Zoltán mondta. Ragyolcon harangszó és koszorúzás után meggyújtották az összetartozás tüzét is.

Marcinkó Zoltán beszédében a felvidéki magyar sors személyes és közösségi tapasztalatából indult ki. Mint fogalmazott, egy átlagos felvidéki család történetében is világosan látszik, mit jelentett a 20. század: ugyanazon a vidéken élő nemzedékek más-más állam polgáraiként születtek és éltek. „Nekünk, felvidéki magyaroknak ezt nem kell magyarázni” – mondta, hozzátéve, hogy mindennek oka a 106 évvel ezelőtti trianoni döntés volt.

A beszédben elhangzott, hogy Magyarország a békeszerződés következtében elveszítette területének kétharmadát, lakosságának jelentős részét, és magyarok milliói kerültek idegen állam fennhatósága alá. Marcinkó Zoltán szerint a múltat megváltoztatni nem lehet, de meg kell érteni, mert abból ismerhető fel, „kik vagyunk valójában”.

A szónok nemcsak a veszteségekről, hanem a jelen kihívásairól is beszélt. A felvidéki magyarság gyengeségeinek okaként a történelmi veszteségeket, az anyagi és intézményi örökség megszakadását, valamint a fogyatkozó létszámot nevezte meg. Különösen hangsúlyosan szólt az anyanyelv átörökítéséről és a magyar iskolák megtartásáról, amelyet a következő évek egyik legfontosabb közösségi feladatának nevezett.

Beszédének legerősebb üzenete mégsem a lemondás, hanem az újrakezdés volt. Marcinkó Zoltán arra biztatta a jelenlévőket, hogy a veszteségek emléke ne bénító teher legyen, hanem a változás és a felelősségvállalás kiindulópontja. Mint fogalmazott, nem mástól kell várni a megmaradást, hanem mindenkinek fel kell tennie a kérdést: „én mit tudok tenni érte”.

A fülekpüspöki és ragyolci megemlékezések üzenete így szorosan kapcsolódott a nap többi felvidéki rendezvényéhez: az összetartozás nem csupán emlékezés, hanem a mindennapi cselekvés, az anyanyelv, az iskola, a család, a hit és a közösség megtartása. Marcinkó Zoltán zárógondolata szerint a pislákoló reményből akkor lehet „messzire lobogó, világító tűz”, ha a közösség tagjai továbbra is ragaszkodnak értékeikhez, és ellenszélben is vállalják magyarságukat.

SZE/Felvidék.ma

∗∗∗

Égő gyertyák a Trianon-emlékkőnél

Nánán a Csemadok Alapszervezete idén nem szervezett közös megemlékezést. Felhívást tett közzé, hogy a Trianon-tragédia századik évfordulójára állított emlékkőnél bárki elhelyezhet nemzetiszín szalagot és gyújthat gyertyát.

Elsőként a helyi alapiskola kisdiákjai vonultak ki tanítójukkal. Gyertyát vittek, magyar szalagot kötöttek az emlékkőre, és verset mondtak.

A nánai kisikolások

16.30 órakor megkondult a harangszó a faluban.

A délután folyamán a Magyar Szövetség nevében Hanza Bán Krisztina elnöknő gyújtott gyertyát, majd a Csemadok vezetőségi tagjai is csendes megemlékezést tartottak gyertyával és nemzetiszín szalaggal.

Párkányban a Csemadok alapszervezete, a Magyar Szövetség és a Memoriae Patrum Honismereti Társulás közös megemlékezést szervezett a Sobieski történelmi parkban álló emlékkőnél. A rendezvényt a Szivárvány énekkar a Himnusz eléneklésével nyitotta. Az Ady Endre Alapiskola diákjai, Danič Dávid és Danič Ádám egy-egy verssel emlékeztek a magyarság tragikus szétdarabolására.

Az ünnepi szónok dr. Somogyi Alfréd, a SZAKC elnöke volt. Beszédében idézte a történelem máig fájó, igazságtalan időszakát és az idegen országba szakadt kisebbségi sors örök fájdalmát. Végül a megmaradás zálogára, az összefogásra hívta fel a felvidéki magyarság figyelmét.

Ünnepi gondolatai megrendítőek voltak, ugyanakkor fontosak a jövő biztosítása szempontjából is.

A megemlékezésen jelen voltak a civil szervezetek képviselői: Izrael Diana, a Csemadok járási elnöke, Bacsó Péter, az Ady Endre Alapiskola igazgatója, a Papp Katalin Magán Művészeti Alapiskola képviselői, az egyházak vezetői – dr. Fóthy Zoltán katolikus körzeti esperes, Pólya Csaba református lelkész –, valamint Szabó Jenő, a város polgármestere. Valamennyien koszorút helyeztek el a gyászos évforduló alkalmából. A megemlékezést az énekkar és a résztvevők a Szózat eléneklésével zárták.

Szarka Tamás: Kézfogás 2026 – esztergomi bazilika, nemzeti összetartozás napja

Az összetartozás napján az esztergomi bazilikában mintegy ezer kis- és nagydiák gyűlt össze, hogy Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművésszel együtt énekelje: összetartozunk, egy vérből valók vagyunk. Szarka Tamás bevezetőjében prózában, majd dalban is elmondta ezt, és vele énekelt, majd tapsolt a több mint ezer diák – köztük sokan felvidéki iskolákból. Felhangzott az „Otthon vagyunk”, a „Boldogasszony Anyánk” és a nemzeti ima is. Az énekkart Vereckei Attila vezényelte.

Fotó : Csáthy András

DE/Felvidék.ma

∗∗∗

Gúta: Trianon célja a szétszakítás volt, a mi válaszunk az összetartozás

Gútán is emlékeztek június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. A városi önkormányzat mellett működő Kultúra és Kulturális Örökség Bizottság, valamint az Adamis Anna Városi Művelődési Központ szervezésében a program koszorúzással kezdődött az első világháborús emlékműnél, majd az Adamis Anna Városi Művelődési Központ előtti téren az Összetartozás táncával folytatódott. Köszöntőt Gőgh Mihály, a Történelmi Vitézi Rend tagja mondott, az emlékező beszédet Samu István, a Kultúra és Kulturális Örökség Bizottságának elnöke tartotta.

Samu István beszédében arra figyelmeztetett: Trianon nem pusztán lezárt történelmi esemény, hanem ma is élő tapasztalat. Mint fogalmazott, „Trianon nem lezárt múlt, hanem élő jelen”, hiszen következményei a jogfosztások örökségében, a Beneš-dekrétumok kérdésében, az anyanyelvhasználat nehézségeiben, valamint az iskolák, intézmények és közösségek mindennapi küzdelmeiben is jelen vannak.

A szónok hangsúlyozta, hogy június 4-e nemcsak a gyász és a veszteség napja, hanem a megmaradás erejének felismeréséé is. A nemzeti összetartozás napja szerinte arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar nemzetet nem a határok tartják egyben, hanem „a hit, a nyelv, a kultúra, az emlékezet és az akarat”.

Külön szólt a fiatalokhoz is, kiemelve: nekik nem siránkozást, hanem tartást, nem keserűséget, hanem önbecsülést kell továbbadni. Mint mondta, magyarnak lenni a Felvidéken nem teher, hanem örökség, feladat és lehetőség.

Beszédének egyik központi gondolata az volt, hogy a megmaradás nem passzív állapot, hanem mindennapi cselekvés. „Trianon célja a szétszakítás volt. A mi válaszunk az összetartozás” – fogalmazott Samu István, hozzátéve: a magyar szó, a magyar iskola, a közösségi ünnep, a templom, az emlékmű, a család, a kultúra és az egymásért vállalt felelősség mind ennek a válasznak a részei.

A gútai megemlékezés a Semmelweis című film vetítésével zárult az Adamis Anna Városi Művelődési Központban.

SZE/Felvidék.ma

∗∗∗

Megemlékezés Ipolyságon az együttműködés jegyében

Ipolyságon a katolikus templom harangzúgásával kezdődött a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezés. A Közép lakótelepi kis parkban álló kopjafánál Csách Gábor, Balassagyarmat polgármestere mondott beszédet.

Mint emlékeztetett, az Ipoly két partján fekvő, egymástól alig néhány tíz kilométerre lévő városok három évvel ezelőtt kötöttek partnerségi megállapodást. Ehhez újabb együttműködés csatlakozott az idei nemzeti összetartozás napján: a két város könyvtárai ünnepélyes keretek között írták alá a közös együttműködési megállapodást. Mindez bizonyítja, hogy a folyó nem elválasztja, hanem összeköti a két partján élő közösségeket.

„Százhat éve nyelvében és identitásában túlélő magyar közösség előtt tisztelgünk” – folytatta a szónok.

Balassagyarmat polgármestere röviden áttekintette az első világháború utáni időszak főbb eseményeit. Hangsúlyozta, hogy a szétszakítottság ellenére az Ipoly mentén ma is élő kulturális, családi és baráti kapcsolatokkal rendelkezünk.

Üzenetként fogalmazta meg: azt kívánja, hogy az Ipoly menti magyar közösségek együttműködése tovább erősödjön, és az évtizedek múltán ne csupán az idő múlása legyen az egyetlen felmutatható örökségünk, hanem az újra virágzó palóc vidék felemelkedése.

A megemlékezésen az ipolysági magyar tanintézmények tehetséges diákjai léptek fel. Az esemény koszorúzással ért véget.

PP/Felvidék.ma

∗∗∗

Vezekény községben az összetartozás tüzét is meggyújtották

Vezekény település is közös megemlékezést tartott a nemzeti összetartozás napján. A résztvevőket Zupko Tamás polgármester köszöntötte, aki felidézte: 106 év telt el a trianoni döntés óta, amely szétszabdalta az országot, a külhoni magyar közösségek azonban több nemzedék után is megmaradtak. Mint fogalmazott, Vezekényen immár méltó helyen emlékezhetnek, hiszen az előző években még a kultúrház udvarán gyújtották meg az őrtüzet, tavaly óta azonban a település emlékművénél gyűlhet össze a közösség.

A polgármester beszédében arról is szólt, hogy a vezekényi alapiskola diákjai a Fekete-víz partján csatlakoztak az Összetartozás tánca kezdeményezéshez, így a Rozsnyón, Komáromban és más helyszíneken táncoló diákokkal együtt fejezték ki az összetartozás üzenetét. Az esti megemlékezésen pedig az Összetartozás tüzét gyújtották meg, kapcsolódva a Kárpát-medence-szerte fellobbanó őrtüzekhez.

Zupko Tamás a közösség jövőjéről is bizakodva beszélt. Kiemelte, hogy az óvodába várhatóan hárommal több gyermeket íratnak be, az iskolában pedig négy fővel bővülhet az elsősök száma. Emlékeztetett arra is, hogy a kisiskola kilenc évvel ezelőtt hét diákkal indult, a következő tanévben pedig várhatóan már 26 tanulója lesz. Szerinte mindez azt mutatja, hogy a vezekényi magyar közösség erős és összetartó.

A megemlékezésen Mézes Rudolf, a Csemadok nyugat-szlovákiai regionális alelnöke is szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében a szülőföldhöz való ragaszkodást és az anyanyelv megőrzésének fontosságát állította középpontba. Tamási Áront idézve arra emlékeztetett: „A madárnak szárnya van és szabadsága. Az embernek csak egy szülőföldje és sok kötelessége”.

Mézes Rudolf köszönetet mondott mindazoknak, akik Vezekényen nemcsak beszélnek a megmaradásról, hanem tesznek is érte. Mint hangsúlyozta, a közösség egyik legfontosabb feladata, hogy őrizze édes anyanyelvét, emlékezzen az elődökre, és erre emlékeztesse a következő nemzedékeket is.

SZE/Felvidék.ma