![A Virtuózok egyik tavalyi különdíjasa, Teo Gertler Maetsro Plácido Domingótól vehette át a díjat_fotó_Kaszner Nikolett](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/05/A-Virtuozok-egyik-tavalyi-kulondijasa-Teo-Gertler-Maetsro-Placido-Domingotol-vehette-at-a-dijat_foto_Kaszner-Nikolett.jpg)
Május 31-ig lehet jelentkezni a Virtuózok hetedik évadába. A műsor komolyzenei tehetségei esélyt kaphatnak, hogy világsztárokkal léphessenek fel, a Virtuózok alapítványa és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, mesterkurzusokon vehessenek részt. A százezer eurós összdíjazású versenyen országonként egy győztest hirdetnek, de közönségdíjak és különdíjak is lesznek.
Jelentkezés: https://virtuozok.hu/jelentkezes/
MILLIÓK ISMERHETIK MEG A JÖVŐ KLASSZIKUS ZENÉSZEIT
A Virtuózok az első és egyetlen magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, 2014-es indulása óta milliók kedvencévé vált. Már a kezdetekkor a magyar közszolgálati televízió egyik legnézettebb műsora lett, 2020-ra pedig átlépte a határokat és a Visegrádi Négyek országaiban, valamint Szerbiában is bemutatták. A nemzetközi sorozat 2021-ben a Visegrádi Négyek országai és Horvátország tehetségeit kutatja, és a következő három évben több európai országba is eljut majd.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/05/A-Virtuozok-V4tavalyi-magyar-nyerteseRozsonits-Ildiko-prof.dr_.-Kasler-Miklostol-vette-at-a-dijat-foto-Hegedus-Bence-700x467.jpg)
A műsort idén télen öt ország hét televíziós csatornáján sugározzák majd, és 70 milliós tévés és online elérésre lehet számítani. Magyarországon ismét a Duna Televízióban lesz majd látható, november 19. és december 17. között.
A Virtuózok V4+ 2021 műsor idén is az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jöhet létre. A tehetségkutatóval kapcsolatban prof. dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere korábban úgy nyilatkozott, hogy szinte meglepte őt az a színvonal és az a lelkesedés, amellyel külföldön is fogadták ezt a műsort a fiatal muzsikusok.
Nemzetközi összefogás eredményeként a zsűriben a résztvevő országok zenei szaktekintélyei ülnek majd. A szuperzsűri tagjai között olyan világhírű sztárvendégek lesznek, mint Maestro Plácido Domingo operaénekes-karmester.
MIÉRT ÉRDEMES JELENTKEZNI?
Országonként egy abszolút győztest választ a zsűri, egymással nem versenyeznek az egyes nemzetek, minden jelentkezőnek van tehát esélye a győzelemre. A legtehetségesebb ifjú virtuózok pénzjutalomban részesülnek, valamint szólókoncert-lehetőséget kapnak egy nemzetközileg elismert művész társaságában.
Magyarországon kétfordulós tévés válogató lesz az idén, tehát sokkal több magyar tehetség kerül adásba – és kap lehetőséget, hogy ezzel elinduljon a karrierje, hiszen a Virtuózokban nem csupán a győztesek nyernek.
A Virtuózok V4+ egy tévéműsor, és valódi tehetséggondozó program is. A fiatal versenyzők nemzetközi szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be, zenei karrierjük pedig ezzel elindul.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/05/Kristina-Vasic-a-Virtuozok-V4-tavalyi-dontose_foto-Kaszner-Nikolett-700x467.jpg)
KORÁBBI NYERTESEK
Mindenkinek ismerősen cseng Boros Misi, Balázs-Piri Soma, Lugosi Ali, Teo Gertler és sok más Virtuózok-felfedezett neve. Az ő példájuk mutatja, hogy a műsorban való indulásuk óta több millió forintos nyereményükön túl rengeteg külföldi és magyarországi koncerttel, a legnevesebb koncerttermekben, legnagyobb karmesterekkel és zenekarokkal való fellépésekkel, mentorálással, hangszer-támogatásokkal segíti a fiatal művészek karrierjét a Virtuózok, hiszen a műsor után sem engedik el a felfedezettek kezét, hanem többéves együttműködés veszi kezdetét.
Peller Mariann, a Virtuózok alapítója folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amivel a fiatal felfedezetteket támogathatják nemcsak a műsor alatt, de azon jóval túl is. A producer minden fiatal tehetséges zenészt arra kér, jelentkezzen a műsorba, mutassa meg tudását, hogy bekerülhessen a Virtuózok nagy, immár nemzetközi családjába.
Jelentkezési határidő: 2021. május 31.
További információ: https://virtuozok.hu/jelentkezesi-felhivas/
(MTVA/Felvidék.ma)