Molnár Imre történész, szociológus, diplomata, a Pozsonyi Magyar Intézet volt igazgatója, Esterházy-kutató beszélt Esterházy János vértanú politikus boldoggá avatási peréről Jászón. Mihályi Molnár László bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a gróf magyar–lengyel családból származott, Szlovákiában élt és Csehországban szenvedett vértanúhalált. Tehát ő a V4-eket is szimbolizálja. Előadás végeztével megjegyezte, hogy életútját Esterházy János evangéliumának is nevezhetnénk, hiszen az jó hírt jelent.
Molnár Imre azzal kezdte, hogy ha már a Mécs Szabadegyetemen tart előadást, akkor egy fényképet mutat be, melyen a költő Esterházyval szerepel együtt. Jól ismerték egymást. A felvétel a budapesti Vörösmarty téren készült, a könyvnapok alkalmával.
Esterházy életfelfogása két fogalom köré szerveződött: Krisztus és magyarság. Ezt testamentumaként minden magyarnak ismernie kellene!
Azt vallotta, hogy különböző anyanyelvű őseinknek egy évezreden át vállvetve kellett megküzdeniük a Kárpát-medencében úgy, hogy közben ne veszítsék el evangéliumi hitüket és önazonosságukat. Amit a megmaradásról mondott, attól globális világunkban ma már nem egy kisebbség, hanem egész nemzetek jövője függ. Ma globális járvány pusztít, mely a nemzeti hovatartozást és a keresztény hitet ki akarja iktatni. A gróf számára a kereszténység nem választási jelszó volt – mint sok kortársa számára –, hanem mélységes hitbeli meggyőződés. Istennel a magyar jövőért! Jól tudta, „minden nemzet elpusztul, amely az Istent megveti és céljait nem az Istenen keresztül akarja elérni” – mondta 1932-ben. Ez most egyetemes értelemben nyer igazolást. A gróf hitt abban, hogy ide szólította a Gondviselés, ehhez a néphez, ennek tartozik hűséggel. Hirdette, összefogás nélkül nem megy.
Az EU alapító atyái még komolyan vették a kereszténységet. Pedig Esterházy mélyebben volt vallásos, mint politikustársai. Közben változott a szemlélet is. Míg korábban Esterházy, mint politikus szerepelt a rendezvényeken, az utóbbi évtizedben a hangsúly a mély keresztényi hitvallásából fakadó, önként vállalt vértanúságára terelődött. Egyre több erre vonatkozó adat, vélemény, tanúságtétel került napvilágra. Ezekből az előadó bőségesen idézett.
„A háború vége felé… kezdtem imádkozni azért, hogy a jó Isten engedje meg, hogy szenvedések és nélkülözések árán méltóvá váljak arra, hogy Őt megtisztulva követhessem.”
Ezért amikor az oroszok elszállították, teljesen nyugodt volt, „nem szabad kétségbe esni, hanem örülni kell, mert az Úr Jézus meghallgatta kérésemet.” A börtönben nem magáért, hanem családjáért aggódott és imádkozott, nehogy az ő sorsára jussanak. A mérhetetlen szenvedéseket inkább magára vállalta szerettei helyett. Ezért vállalta magára a Moszkvában koholt vádakat, mert megfenyegették, ha nem írja alá a vádiratot, szeretteit is ide hurcolják. (Az egyik vádponton ma már nevetnünk kell: Hitler tanácsadójaként, ő vette rá, hogy támadja meg a Szovjetuniót! Egy vádpont viszont igaznak bizonyult. Az, hogy az NKVD követte el a katyni mészárlásokat.) Szinte belebolondult abba a gondolatba, hogy ártatlan gyermekeinek ilyesmit kellene átélnie!
Éhezés, megfelelő öltözet hiánya, hideg, betegség kezelés és orvosság nélkül, megrögzött bűnözők társasága, csúfolódás, amiért imádkozott, patkányok, tetvek… A kegyetlen bánásmód és körülmények, csak arra voltak jók, hogy megtapasztalja a hit és ima erejét. Ilyen körülmények között azt üzente családjának: „Imádkozom értetek, mindenkiért. Áldalak és ölellek mindannyitokat.”
Sors- és rabtársa, Csáky Mihály is tanúsította, amikor a foglyok fokozatosan reményvesztettségükben kivetkőztek emberi mivoltukból, Esterházy pont fordítva, emelkedett.
„Ugyanolyan sanyarú sorsban volt, mit a többi, mégis talált módot, hogy rajtuk segítsen, megossza elégtelen ebédjét, tanáccsal lássa el őket, és példát mutasson. Levetette az emberi gyarlóságokat, és csak a magasabb, szentebb célok érdekelték.”
A csont és bőr Esterházy „csodálatos türelemmel viselte” szenvedéseit, „sugárzott belőle a lelkierő”, sohasem panaszkodott (rabtársa, Hetényi József). Magáról nem beszélt, szinte mindig Istenről (rabtársa, Jan Janků).
Amikor végre a Szovjetunióból hazajött, húga, Mariska meglátogathatta. Nem ismert rá! „Ez az ember, aki visszajött, már nem az, akit elvittek. Ez egy teljesen más ember… Nemesebb, fegyelmezettebb, a szenvedés által megpróbált, melyből Isten segítségével győztesként került ki. Teljes egészében Istenre koncentrált lélekkel.”
Molnár a Gondviselés áldását látta abban, hogy amikor Esterházy János méltó temetésére sor került, teljesen ismeretlenül a krakkói érseknek megküldte lengyelül megjelent könyvét a grófról azzal, hogy valakit küldjön el a saját képviseletében a temetésre, Alsóbodokra, melyre 2017. szeptember 16-án került sor. Azon a napon, amikor a grófot 1947-ben halálra ítélték!
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a krakkói érsek lemondott. A pápa helyére Łódź érsekét, Marek Jędraszewskit nevezte ki 2016. december 8-án.
A legnagyobb meglepetés az volt, hogy az új érsek elolvasta a könyvet és úgy döntött, ő maga jön el a temetésre! Ő lett a mise főcelebránsa. A szertartás után kijelentette: „Ez az ember méltó a boldoggá avatási perre. Esterházy János nemcsak egy politikus, korának meghatározó történelmi személyisége, de elsősorban Krisztus hű követője volt és maradt haláláig.”
A krakkói érsekre jellemző a bátorság. Szereti nevén nevezni a dolgokat. Felfigyelt rá, hogy sok párhuzam létezik Krisztus és Esterházy életében.
2018. szeptember 15-én Alsóbodokon hamvainak hazahozatala első évfordulóján ünnepi misét mutattak be. Annak végeztével, a krakkói érsek-metropolita kiküldött megbízottja bejelentette, hogy az érsek Vatikán engedélyét kérte a gróf boldoggá avatási perének megindításához. A Szentszék ehhez hozzájárult és Isten szolgája titulussal tisztelte meg a grófot.
„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja a barátaiért” (15:13) – idézte János evangéliumát az előadó. Isten szeretete nélkül ilyen fokú áldozat lehetetlen. Kereste az embert, mert szerette az Istent. Nem a saját dicsősége, kivagyisága miatt tette. Az Isten iránti szeretet erre indította őt.
Mi lett Esterházy János élettapasztalata?
Az első világháború végén megtapasztalta, a fegyveres harc nem megoldás. Akkor tért a politizálás útjára. Családpolitikát folytatott. Családtagnak tekintett minden magyart. Egy a vérünk – hangoztatta. 1938-ig abban bízik, hogy Trianonra megoldás születik. De ezután rádöbben, nem lehet megoldani. Azért hirdeti a közép-európai egymáshoz rendeltséget, az összefogást. A szeretet erejéről beszél, amikor körülötte mindenütt a gyűlölet tombol. Itt marad. Amikor 1945-ben megszületnek a dekrétumok, tudja, a korábbi politizálásnak vége. Nincs merre menni. Az utakat lezárták! A háborúnak vége, nem szabad kétségbe esni, örülni kell. Mint ellenzéki, Gustáv Husákhoz megy, az oroszlán elé veti magát, pedig nincs illúziója, tudja, mi történt a szovjetek által megszállt Lengyelországban. Magára veszi a keresztjét. Hite kíséri az úton és megtapasztalja Krisztus segítségét. Ez az egyik legfontosabb mozzanat. Ő vigasztalja az otthon maradtakat. Az imádságban kapja meg a kapaszkodót, ami átsegíti. Nincs egyedül.
Amíg mások süllyednek, ő emelkedik. Magára veszi a szenvedéseiket, hogy mentse szeretteit. Arra kéri őket, imádkozzanak, hogy keresztjét örömmel és alázattal tudja viselni. Ehhez bűnbocsánatra van szüksége.
Azért nem imádkozik, hogy rangját, vagyonát kapja vissza, politikai szerepet játszhasson, hanem azért, hogy az Úr Jézusé legyen már életében. Tudja, élete Isten kezében van! Furcsa érzés volt számára, amikor megtudta, halálra ítélték, de az egyáltalán nem izgatta.
Tudta, élete nem a hóhérai kezében van! Szenvedő társaiért is imádkozott. A Gulagon is fohászkodott ellenségeiért. Hóhérai iránt nem érzett bosszúvágyat. Ha Isten jónak tartja, hogy szenvedjen, az neki is jó. A világ poklait járta meg, de lelki szabadságát megőrizte. „Ő belsőleg volt szabad ember, felül tudott emelkedni mindazon, ami körülvette”, istenhitének köszönhetően (Msgr. Rudolf Bošňák).
„A példa, amit mutatott, nemcsak a korának szólt, hanem a jövőnek, a mának is.” Esterházy nemcsak a magyarok és lengyelek által elfogadott jelkép, de egész Közép-Európa számára a háborúellenesség, a zsidógyűlölet megszüntetésének jelképe. A civilizációs válságban csak a megpróbált értékek maradnak fenn: „Esterházy János szenvedésével, a keresztényi értékekhez való hűségével a szülőföldjéhez, népéhez, nemzetéhez a jövőbe mutat. Utolsó üzenete a népéhez az volt, hogy maradjatok hűségesek két kincsetekhez, Krisztusba vetett hitetekhez és a magyar nemzeti önazonosságotokhoz, mert ezek fognak megtartani benneteket a jövőben” – üzente az előadó mindenkinek.
Az előadás után az embernek a következő Ige jutott az eszébe: „Ne aggodalmaskodjatok tehát… Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok”, hogy mire van szükségetek. „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6:31-33)
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
