Luca neve a Lux (fény, fényesség, világosság) szóból ered. A legenda szerint Lúcia az ókeresztény időkben élt, fiatal szűzlányként. Édesanyja egyszer nagyon megbetegedett, és együtt mentek segítséget kérni Szent Ágota sírjához. Lúcia ott elaludt, és álmot látott, minek hatására úgy határozott, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja meg is gyógyult, de ennek ellenére sem fogadta el lánya elhatározását. Pogány vőlegényhez akarta adni, s pogány bálványok hódolatára kényszeríteni lányát. Mivel Lúcia nem tágított, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtatni testén, de az állatok megtorpantak lekötözött teste előtt. Végül megégették, így vértanúvá vált.
A legenda szerint csak akkor halt meg, amikor befejezte imáját. Egy másik hagyomány szerint saját maga szúrta ki a szemét, hogy ne tetszen kérőjének. Ezért is lett a későbbi szent a szemfájósok és a vakok védelmezője.
Szent Lúcia szobra Szirakúzában (Fotó: Wikipédia)
Amikor életbe léptették a Gergely-naptárt, Luca napja volt az év legrövidebb napja, éjszakája pedig a leghosszabb éjszaka, s mint ilyet, gonoszjáró napként tartották számon.
A magyar néphitben Luca nem hasonlít a legendabeli Szent Lúciához, sokkal inkább kísértetszerű, kitalált alak, kinek külseje csúnya öregasszonyé vagy fehér lepelbe burkolt alaké. Szerepe a büntetés és a rontás. Megbünteti azt, aki fon, kenyeret süt, vagy mos december 13-án. Kölcsönadni sem volt ajánlott ilyenkor semmit, mert az elvitt dolog boszorkányok kezére kerülhetett.
A legnevezetesebb népi szokás a Luca-szék faragása. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, de csak karácsony estéjére volt szabad elkészülnie vele.
A lucaszék (Fotó: Wikipédia)
Ezért terjedt el a mondás: lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából.
Arra szolgált, hogy a segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ha a széket magával vitte karácsonykor az éjféli misére, ott ráállva nyomban megláthatta azt, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. Ám a boszorkányok is meglátták a széken ágaskodót, s próbálták elkapni. A menekülőnek az úton hazafelé szüntelenül mákot kellett szórnia, amit a boszorkányoknak kötelességük volt felszedni, s így nem érhették utol. Miután az illető szerencsésen hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie.
Elődeink azonban nem érték be ennyivel, hiszen a jövőt és a termékenységet is meg akarták tudni. Ez volt a lucázás szokása.
A fehér lepelbe öltözött lányok ilyenkor házakhoz mentek, ahol általában különböző jókívánságokkal a tyúkok szaporulatára akartak hatni. Máshol ilyenkor a gyerekeket ijesztgették. A legények pedig a lányos házakhoz jártak, s ott ilyen és hasonló mondókákat mondtak. A jókívánságokért cserébe pedig tojást kaptak ajándékba.
Lucázás (Fotó: Magyar kincsestár)
A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük. Luca-napkor vetik a lucabúzát.
A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha karácsonyra kizöldül, jó termés várható.
Régi, még ma is élő hagyomány a Luca búza vetése. A magyar nép fontos jövendőmondó eszközként tartja nyilván. A számos Luca napi szokás mellé sorolható, hogy aznap búzát vetnek. Egy kisebb laposabb tálba búzát vetnek, azt a szoba ablakába teszik, és karácsonykor pedig a karácsonyfa alá állítják.
A magokat úgy kell elvetni, hogy ne érjenek egymáshoz és 4-5 cm vastag földréteg legyen felettük. A csírázást elősegíthetjük azzal, ha a magok kikeléséig az edényt ez átlátszó fóliával takarjuk le és naponta, rendszeresen öntözzük.
A zöld levélcsúcsok már a 8-10. napon meg fognak jelenni és karácsonyra gyönyörű, zöld növénycsodában gyönyörködve együtt mondhatjuk:
Adjon Isten minden jót,
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!
(Népköltés)
Az időjárásra a székelyek hagymából jósoltak. A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy kevés sót szórtak, amelyikben elolvadt, az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak. Szintén Luca-napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is. Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.
Santa Lúcia ünnepe egy svédországi iskolában (Fotó: Wikipédia)
Szerte a világon különböző történetek, babonák és szokások fűződnek a december 13-i naphoz. A svéd Luca-napi ünneplés, a „fény ünnepe“ – a régi fényünnep folytatása, mely a IV. századi mártírnő ünnepére esik. Skandináviában a hagyomány szerint ezen a napon a család legidősebb lánygyermeke elsőként kel fel, és „Sankta Lucia” jelmezébe öltözik: fehér ruhát ölt magára, derekára piros szalagot köt, a fejére pedig egy égő gyertyákkal díszített zöld koszorút erősít. Miközben tradicionális Luca-napi dalokat énekel, a ház lakóit kávéval és süteményekkel ébresztgeti.
Ezzel a rituáléval Szent Lucia legendája előtt tisztelegnek, aki az éhínség idején élelmet adott a rászorulóknak. A Luca-napi ünnepségek részeként minden nagyobb város megválasztja a maga Luca-menyasszonyát, s a legszebbiküket Stockholmban jelképesen megkoronázzák.
Forrás: Wikipédia, Sulinet
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
