A székely lobogó kifüggesztése viharos reakciókat váltott ki annak ellenére, hogy megyei önkormányzati határozattal Kovászna és Hargita megye hivatalos jelképévé vált. A heves tiltakozás érthetetlen, mert más romániai megyéknek is van hivatalos jelképe, zászlaja, azok használatát pedig senki sem kérdőjelezi meg.
Figyelemfelkeltő megmozdulás volt ez annak kapcsán is, hogy hamarosan kezdetét veheti az Európai Unión belüli polgári kezdeményezés Székelyföld önrendelkezéséért.
Az események mentén vizsgáljuk meg, vajon milyenek az önrendelkezés gazdasági vonatkozásai? Hunineu, a magyar közösségek brüsszeli érdekérvényesítő intézménye elkészítette az unióban már létező területi autonómiák és a hasonló célkitűzésért küzdő területek gazdasági erejét felsorakoztató diagramot. A mellékelt diagram azt bizonyítja, hogy az Európai Unió északi és nyugati térségeiben már létező autonóm területek gazdasági teljesítőképessége meghaladja az uniós átlagot. Legyen az akár a Feörer-szigetek, Dél-Tirol, Baszkföld, Skócia vagy Katalónia.
Némi meglepést talán az kelthet, hogy Baszkföld gazdaságilag erősebb, mint Katalónia. Főleg annak kapcsán, hogy az ősszel Barcelonában 1,5 milliónyi katalán tüntetett tartományuk pénzügyi–gazdasági függetlenségéért, mert megelégelték, hogy a kelleténél jóval többet adózzanak a központi, madridi államkasszába. Az akkori híradások ugyanis arról számoltak be, hogy Katalónia Spanyolország gazdaságilag egyik legerősebb tartománya. A brüsszeli Hunineu grafikonja elénk tárja, hogy Baszkföld gazdasági teljesítőképessége Katalóniáét is túlszárnyalja. Felmerül a kérdés: vajon miért? Azért, mert korábban, a gazdasági válság begyűrűzése előtt kiharcolták a gyengébb fokú pénzügyi-gazdasági kötődést Madridhoz (több forrás marad a baszk büdzsében), amit a katalánok most szeretnének elérni.
A diagram bal szélén látható Vajdaság és Székelyföld gazdasági ereje. Nemcsak Magyarország gazdasági teljesítőképességénél alacsonyabb, hanem Szerbia, illetve Románia értékeit sem közelíti meg. Vagyis az önrendelkezésért küzdő megyék gazdasági ereje egyre jobban eltávolodik az országos átlagtól. Ahol a többségitől eltérő közösségek egy tömbben élnek, a térségben élő lakosság számottevő részét képezik, esetenként többséget alkotnak, azt a térséget elkerülik a fejlődési pályák, gazdaságfejlesztésről ott semmiképpen sem beszélhetünk. Amennyiben a mindenkori hatalom potenciális veszélyforrásként tekint a térségre, lassú elsorvadásra ítéli azt. Hasonló cipőben vagyunk mi is itt, Dél-Szlovákiában, ahol a magyar ajkú lakosság számottevő közösséget, helyenként többséget alkot. A rendszerváltozást követő 23 év tapasztalatai ezt megfelelő mértékben alátámasztják.
A diagram azonban azt is bizonyítja, ha önrendelkezési jogot kapnak a többségi nemzettől eltérő közösségek által sűrűn lakott térségek, történelmi régiók, ha saját sorsukról önmaguk dönthetnek, akkor azok életképesek lehetnek, sőt az uniós átlag feletti gazdasági teljesítményre képesek. Legalábbis a diagram ezt bizonyítja. Éppen ezért legitim Székelyföld, valamint Vajdaság törekvése az önrendelkezésre. Törekvésük az Európai uniós normáknak megfelel, és az uniós példák sora bizonyítja, hogy helyes úton járnak. Ami megfelel Baszkföldnek, Dél-Tirolnak, vagy éppen Skóciának, az miért ne felelhetne meg a hasonló cipőben járó térségeknek az Európai Unió keleti felében? Nem félreértendő: sem Székelyföld, sem Vajdaság nem akar elszakadni, csupán önállóságra törekednek országaik határain belül. Hogy saját dolgaikról ne mások döntsenek. A rendszerváltozást követő 23 évben számunkra, Szlovákia déli részén élők számára pedig ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy hogyan tovább? Továbbra is eltűrjük a lassú elsorvadást, a fiatalok tömeges kivándorlását, vagy képesek leszünk talpra állni és felvázolni saját jövőképünket. Kiharcolni azt, hogy saját sorsunkról, saját dolgainkról magunk dönthessünk. Vagy pedig továbbra is a sodródás, másoknak való megfelelés és a leépülés útját választjuk.
Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke
Felvidék.ma
