Szepsiben június 2-án ökumenikus istentisztelet keretében imádkoztak a megmaradás és az összetartozás ajándékáért.
A nemzet a nyelvében él, dalában érez és kultúrájával tanúskodik. A tanúskodás – mártírium. Helye és módja adott, azért manapság kihívásnak és helytállásnak is szoktuk nevezni, amelynek – ha őszinték vagyunk – saját erőnkből szinte lehetetlen eleget tenni.
Az egybegyűltek itt is ennek tudatában voltak együtt. Az élet élni akar. Megmaradni. Kapaszkodni: gyökereinkkel a múlt értékeibe, vágyainkkal fel a magasba, de nem a nagy messzeségbe, mert ahogyan Márai írja: Istent, nem a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között kell keresni. Őt legbiztosabban az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben lehet megtalálni. Önmagunkban. Azokban a pillanatokban, amikor csodálkozva felpillantunk, ha valamit megértettünk, amit az előbb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, még nem értettünk. Ez az a pillanat, amikor hirtelenül egyszerű és világos lesz az, ami az előbb még homályos és érthetetlen volt. Ez az a pillanat, amikor fölénk hajol az Isten.Hiszek ebben? Hiszünk Benne? Bizony – ugyancsak Máraival valljuk – néha úgy tűnik, csaknem frivolitás, tiszteletlenség, kegyeletsértés, elvetemültség, túlbuzgóság hinni Benne. Ám, Ő sokkal több és másabb annál, semhogy léte hitünktől vagy tagadásunktól függne. Ezért fontos a Belekapaszkodás, mert nemzet a nyelvében él, dalában érez és kultúrájával tanúskodik, de csak ott és akkor, ha az ember tudja, hogy nincs egyedül.
GB, Felvidék.ma
24
Előző cikk