Van egy vicc, amelyben a szülő meglepődik, mert a gyerek azt állítja, hogy kétszer kettő öt. A gyerek szerint azért, mert neki erről saját véleménye van.
Hasonló a helyzet a nép szavával, amit isten szavának, azaz döntőnek, egyedül igaznak állítanak be. Ez a „vox populi, vox dei” persze félrevezető: ha a többség (akár saját véleményére hivatkozva) azt állítja, hogy a 2 x 2 = 5, az még nem lesz igaz. A populista politikusok azonban ebből élnek. És visszaélnek ezzel. Tulajdonképpen „csak” azt kell csinálni, hogy a tömegben fölébresszék az igényt, a haladás nevében legyen ez a 2 x 2 ezentúl 5. Magyarul ezt népbutításnak nevezik. Márpedig a vak is láthatja, hogy sokan kitartóan (és eredményesem!) dolgoznak ezen. Régebben ezt már egy olasz politológus, Gaetano Mosca (1858 és 1941 között élt) megfogalmazta. Szerinte a politika azzal udvarol a tömegnek, hogy betarthatatlan ígéretekkel eteti, kihasználja az emberek előítéleteit és vágyait, éspedig gátlástalanul – amennyiben attól hasznot remél.
Itt van például Ilaria Salis, ez a durva antifa aktivista nőszemély, aki több társával Budapesten brutálisan megvert egy mit sem sejtő, munkába igyekvő embert, mivel ruházata szerint úgy vélte, az illető fasiszta. A háttérben persze ott van az a külföldi propaganda, hogy Magyarország tele van fasisztákkal, azokat pedig munkaképtelenné kell verni (ironikus ez: a vélt fasizmus ellen fasiszta módszereket vetnek be). A magyar bíróságnak erről más véleménye volt, mint Olaszországban, ott ugyanis a magyar bíróság ártatlan áldozatát látták a verekedős Ilariában, saját véleményük alapján persze. S beválasztották az EU-ba.
Másoknak is van saját(os) véleményük. Például Cipruson egy influenszert választottak az EU-ba a szavazati joggal bíró választópolgárok. Ugyanilyenek Magyarországon a Tisza pártot is az EU-ba választották (ez esetben is érvényesült a „vox dei”), mellékesen teljesen ismeretlen emberkéket, akikről még sejteni sem lehet, mit fognak Brüsszelben művelni. Nekik is saját véleményük lesz. Csakúgy, mint a Nyugaton erősödő antiszemitizmus aktivistáinak: többnyire fiatalokról van szó, akiknek nyilván nem mond semmit a holocaust, a hangoskodó Hamász egyoldalú panaszkodása és vádaskodása annál többet.
Vannak többen, akik az egyetlen igazságot ismerik. Sajátos kategória a környezetvédők, akik bárminek a tönkretételével igyekeznek „jobbá” tenni a világot. Olyanok, akik követhetetlen okoknál fogva odaragasztják magukat egy múzeumban egy műtárgyhoz. Vagy összetörik a festményt védő üveget. Esetleg bemázolják. Stonehenge-ben pedig a klímaaktivisták az ismert kultikus köveket narancssárga porral szórták be. Az ilyeneknek is van választójoguk: nem veszélyes ez? Aki ilyen eszement dolgot csinál, ki tudja, kit-mit választ választási jogával élve. Önmagához hasonló őrülteket? Amolyan Ilaria Salisokat, meg egyéb „saját véleménnyel” rendelkező hasonszőrű meggondolatlan őrülteket? Mint az a középkorú férfi, aki Horvátországban figyelmeztetés és tiltás ellenére tízéves fiával hadműveleti térségbe hatolt be az autójával, ahol aknát találtak, s azt a fiával együtt berakták az autóba. Már ehhez is elég ütődöttnek kell lennie bárkinek, aki ilyet tesz, de ezzel még nincs vége: amikor félreálltak, a gyerek kivette az aknát az autóból, s az fölrobbant a kezében. Az agyalágyult apát a rendőrség elkapta. Így győzött az igazság? Ha vissza lehetne csinálni, hogy a gyerek életben maradjon, esetleg. De így? És nem csak a gyerek halála a baj – de tessék csak belegondolni: az ilyen hülyéknek, mint ez a felelőtlen apa, szintén van szavazati joguk.
A szavazati jogot manapság demokratikus jognak tartják, annyira demokratikusnak, hogy egyre fiatalabb (és tapasztalatlan!) fiataloknak adják meg. A fönti példák alapján elmondhatjuk: demokratikus joguk van hülyeséget csinálni. Meg szavazni úgy, hogy fogalmuk sincs, kit-mit választanak. Kisebbségben például a nemzetrész szétforgácsolását. Ilyen is volt már. Nem is kivételesen.
Régebben volt olyan is, hogy az analfabétáknak nem volt szavazati joguk állítólag azért, hogy aki se írni, se olvasni nem tud, az nem képes felelős politikai döntésre sem. Ez persze nem így működik, azért mostanában inkább azon vannak, hogy fölösleges információkkal lássák el az embereket, hogy aztán e dömpingben elvesszenek, s képtelenek legyenek összehasonlítani, összefüggéseket látni, azaz átlátni a szitán, legyenek a választók célt tévesztett birkanyáj. S aztán isteni tévedhetetlenség téves tudatában arra szavazzanak, aki könnyes szemmel a legszebben hivatkozik szeretetre, egyenlőségre, meg hasonló szépen hangzó fogalmakra, s ígér kevesebb munkát, több bevételt meg az egész földi paradicsomot. Meg azt, hogy 2 x 2 = 5. Miután meggyőzték, hogy neki kizárólag az kell. Hogy neki, mint kiváló, sajátos személyiségnek az az egyedi véleménye.
Ez lenne isten, azaz a nép szava?
Pedig a 2 x 2 továbbra is 4.
(Aich Péter)
