Zdenka Kramplová örömmel nyugtázta mai sajtótájékoztatóján, hogy nálunk a gazdálkodók nem tüntetésekkel és egyéb tiltakozó akciókkal igyekeznek reagálni a tejtermelésben és feldolgozásban mutatkozó problémákra.
Pedig – mint a közreadott adatok is bizonyítják – okuk lenne rá. Míg 2007 első negyedévében ugyanis a veszteségük csak 22 millió korona volt, 2008 első negyedévében már meghaladta a 77 millió koronát. Ennek oka elsősorban a kereskedők által az árakra kifejtett nyomásában keresendő, de hatással volt rá az euró árfolyamának alakulása is.
A tejágazat gazdasági eredményeire döntően negatív hatással van az árcsökkenés, amely összefügg azzal a tavalyi uniós döntéssel, hogy két százalékkal növelték a termelési kvótát. Azóta a tej termelői ára folyamatosan csökken, az év elején például 11 korona 80 fillér volt, jelenleg pedig 10 korona 88 fillér. Mindezt persze a vásárló nem érzi, mert a feldolgozás során, a kereskedelemben és az áfa hozzáadása után további összegekkel gyarapszik az ár, amely így eléri a kiskereskedelmi 24 korona 57 fillért. Ez már erősen befolyásolja a fogyasztást is. A fejlett uniós tagországokban az egy főre eső éves átlagfogyasztás 240 kg. 1989 előtt nálunk is csaknem 250 kg volt az átlagfogyasztás, ma azonban Szlovákia messze elmarad ettől.
– Kramplová
Ma a 152 kilogrammos fogyasztás mellett veszélyben van a gyermekek egészséges fejlődése, és sok esetben a nők egészségére is rossz hatással van, mert összefügg a csontritkulással és egyéb problémákkal, amelyek főleg a fiatal nemzedéket sújtják – figyelmeztetett Zdenka Kramplová. A földművelésügyi tárca vezetője egy másik aktualitással – az aratással is foglalkozott mai sajtótájékoztatóján. Noha a gazdálkodók még csak az elején tartanak, annyit már el lehet mondani az ismert adatok alapján, hogy július elején a repce 20 százalékát learatták, de az árpa esetében még csak 11, a búza esetében pedig mindössze az elvetett mennyiség két és fél százalékánál tartanak. Az aratás eddigi állása szerint a búza hektárhozama 5,32 tonna, az árpáé 4,7 tonna, a repcéé pedig 2,9 tonna. Mindez azonban még változhat, mert befolyásolhatja az időjárás alakulása. Egyrészt sok helyen akadályozza a munkát az eső, de már súlyos károkat is okozott nem egy helyen a vihar, és a veszteségek csökkentik a hektárhozamot.
Felvidék Ma, Pátria, hn