A húsvét az egyházi év csúcspontja, a keresztény hit legmélyebb misztériumának ünnepe: Jézus Krisztus feltámadásáé, amely a remény és az újjászületés örömhírét hordozza. Az ünnep valódi üzenetére reflektálva beszélgettünk Mons. Szakál László János alistáli esperesplébánossal, aki a nagyhét lelki gazdagságáról és a feltámadás üzenetének időszerűségéről osztotta meg gondolatait.
Az interjúban szó esett mások mellett a liturgia mélységeiről, a személyes hit megéléséről, valamint a közösségben átélt ünnep jelentőségéről is. Az esperesplébános válaszaiban irányt mutat, miként válhat a nagyhét és a húsvét a mindennapokat formáló lelki útravalóvá.
***
Lelkipásztorként mit jelent az Ön számára a húsvét ünnepe, és miként éli meg személyesen ezt az időszakot a liturgia és a mindennapok szintjén?
Mindig nagyon várom a nagyheti szertartásokat és a húsvéti ünnepeket. Elsősorban azért, mert a húsvéti szent három nap a liturgikus ünnepléseinknek a középpontja és számunkra keresztények számára a kegyelmek teljességének az ideje. Ugyanakkor azért is várom a szent három nap gyönyörűséges ünnepléseit, mert naponta együtt lehetek a kedves híveimmel, hisz csak lelkipásztorként tudom leginkább betölteni azt a szerepemet, amelyre az egyházi rend szentségében meghívást kaptam, és úgy érzem, hogy lelki atyaként és lelkipásztorként vagyok legközelebb Jézus Krisztushoz is.
Mivel mi, katolikus keresztények a szentmisében és a liturgikus cselekményekben Jézus Krisztussal találkozunk, mint lelkipásztornak már a nagyböjti időszakban is a híveim szolgálatába kellett állnom és segítségükre kellett sietnem, hogy tiszta szívvel és lélekkel találkozhassanak az élő Jézus Krisztussal és gazdagon meríthessenek a húsvéti szentségek és kegyelmek életet adó forrásaiból.
Nagy magyar teológusunk, Schütz Antal szerint:
„Húszéves korában az ember racionalista, mert az elme és a didaktika mindenhatóságában bízik. Ha jobb lélek lakik benne, hajlandó Krisztusban is megbecsülni a tanítót. Harminc évesen a megemberedés és a teljesség vágyában sokan rátalálnak Krisztusra – a nagy átalakítóra és királyra. Csak az élet felén túl, vagy később ébred rá az ember a belső lelki élményeinek megrázó erejével a bűnbánatra és akkor kezdi lelke legmélyéből áhítani és érteni Krisztust, a megváltót.”
Mivel engem az Isten papi hivatásra hívott, az Ő gondviselése a családban megélt hit légkörének és főleg a jó lelki vezetésnek köszönhetően már a gimnáziumi éveim alatt elindított komolyabban keresni Jézus Krisztust, Őt jobban megismerni és Vele közösségben maradni. Most, lassan hetven évesen – amikor ráébredek arra, hogy életemben minden kegyelem volt – még inkább tudatosítom, hogy azon kell fáradoznom, hogy át tudjam élni az Úr Krisztusnak a szenvedését és életének áldozatul adását is.
A nagyböjti időszak segít megérteni, hogy a papi és emberi szeretetem csak abban érheti el a teljességét, hogy életemet én is oda fogom adni Istennek és az Egyháznak. Emiatt nekem is vállalnom kell a testi böjtölést, mert csak az erősít meg a bűnök leküzdésében; a bűnbánat szentségéhez is kell járulnom, mert csak így maradhatok meg Krisztus barátságában és nekem is csak az imádság segít abban, hogy még jobban oda figyeljek Isten haza hívó szavára.
Mons. Szakál László János (balra) és Mons. Orosch János nagyszombati érsek (jobbra) (Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma)
A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Ön szerint milyen üzenetet hordoz a feltámadás örömhíre a mai ember számára, különösen egy bizonytalanságokkal és felgyorsult élettempóval jellemezhető világban?
Az evangéliumok nemcsak a feltámadás tényéről tudósítanak, hanem arról, hogy a tanítványok milyen nehezen fogadták el Urunk feltámadását. Vegyük csak a sírhoz érkező asszonyokat, akik az angyal láttán megrémültek és elfutottak. Péter és a többiek se akarták elhinni, hogy Mesterük feltámadt. Csak akkor kezdtek hinni, amikor a Feltámadott egy asztalhoz ült velük és szemükre vetette hitetlenségüket, vagyis azt, hogy nem hittek azoknak a tanúknak, akik a feltámadása után találkoztak Vele.
A „feltámadás” ma is hitet igényel mindegyikünktől és megköveteli belső nyitottságunkat a belőle származó kegyelmekre is, mert a feltámadásunk lesz Isten legnagyobb ajándéka számunkra. Azért is ünnepeljük minden vasárnap Krisztus feltámadását, hogy ne veszítsük szeme elől a saját feltámadásunkat és életünk minden pillanatában számoljunk azzal, hogy fel fogunk támadni az örök élet számára.
Az Evangélium leírja, hogy Lázár feltámasztásakor az Úr Jézus hitet ébresztett Mártában. Amíg Márta nem hitt az Ő istenségében, addig csak azt hajtogatta: „Ha itt lettél volna, nem halt volna meg…”
Amikor azonban az Úr Jézus kinyilatkoztatta neki, hogy „Ő maga a feltámadás és az élet ura, és aki úgy él, hogy hisz benne, az nem hal meg örökre”; Márta befogadta a szívébe a hit kegyelmét, és már nemcsak Jézusnak a jóbarátnak a szavát hitte el, hanem hitt benne, mint az élet Urában – az Isten Fiában – és a Megváltójában; és rá ébredt arra is, hogy a szavaknál fontosabbak a tettek és csakis a hit szerinti élet az, ami számít.
Nekünk se önmagában a feltámadásban kell hinnünk, hanem Jézus Krisztusban, az Isten egyszülött Fiában, aki megváltott és üdvözíteni akar.
A feltámadás intellektuális tudomásul vétele nem elegendő a mennyek országába való bejutáshoz, mivel oda csak Jézus Krisztus megváltó kegyelme által indulhatunk el, és a hitnek meg kell nyilvánulnia a cselekedeteinkben is, mivel csak a szeretet-tetteink és irgalmasságunk cselekedetei fogják bizonyítani az örökkévalóság kapujában a mi Krisztushoz tartozásunkat.
A nemrégiben felújított alistáli templom kívülről (Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma)
A nagyhét eseményei – virágvasárnaptól nagypénteken át a feltámadásig – rendkívül gazdag lelki tartalommal bírnak. Melyek azok a kulcsmomentumok, amelyekre érdemes különösen odafigyelniük a híveknek?
Rám a nagyhéten mindig a nagypénteki csendes leborulásunk van a legnagyobb hatással. Ezalatt mi hívek arra gondolunk, hogy a Golgota hegyén vagyunk a Szent Kereszt alatt mint Isten bűnbánatot tartó szolgái, akik rászorulnak a kegyelemre, mely Jézus Krisztus keresztre feszítéséből árad.
A kereszthódolat megérteti velünk, hogy minden pap és minden hívő ember csak térden állva és a vezeklő isten-imádás alaphelyzetében tudja a legmélyebben átélni Jézus Krisztus megváltó kegyelmének érkezését a misztériumban. Ugyanakkor boldogan tudatosítjuk, hogy Jézus Krisztus is imádkozik értünk az Atyaistenhez.
Amióta Krisztus imádkozott értünk az Atyához – azóta, ha keresztet is viselünk, ha félelmekben is élünk –, Ő a Keresztről azt mondja: „Ne félj, mert veled vagyok és ne aggodalmaskodj bűnös voltod miatt se, és ne ess soha kétségbe, mert veled lesz Atyám is, hisz bűneid és Atyád közt én vagyok a te szószólód és megváltód.”
A nemrégiben felújított templom oltára (Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma)
Hogyan készültek az ünnepre az alistáli egyházközségben? Milyen liturgikus vagy közösségi alkalmak segítik a híveket a lelki ráhangolódásban?
A nagyböjtben a húsvéti szentgyónás elvégzése mellett minden héten kétszer is végeztünk keresztúti ájtatosságot a templomunkban. Minden alkalommal újabb keresztúti imádságok segítségével végig jártuk az Úr szenvedésének útját és lélekben azonosultunk Vele a megváltó szenvedésében.
Az idén a plébániánk hívei közül többen két hónapon keresztül készültek a húsvétra és minden hétfőn részt vettek a Szentlélek szemináriumon, melyet Csaba diakónus testvérünk vezetett lelkiatyákkal és animátorokkal.
A Szentlélek szeminárium intenzív lelkigyakorlat volt azok számára, akik meg akartak újulni vagy a Szentlélek megtapasztalása révén szándékoztak megerősödni a hitükben. Ők hálásak az alkalmakért, mert megtanultak egyénileg és közösségben is elmélkedni az elolvasott szentírási szöveg felett és jobban megismerték az Úr Jézus életét. A szeminárium során alkalom nyílt életgyónásra, és személyes közbenjáró ima kérésére is.
A felújított templom belülről (Fotó: Bartalos Nikolas/Felvidék.ma)
Mit gondol, milyen lelki „útravalót” érdemes magunkkal vinnünk a nagyhétből, hogy az ne csupán egyházi eseménysor, hanem valódi belső megújulás forrása legyen?
Ferenc pápa egyik húsvéti üzenetében nagyon érthetően rámutatott arra, hogy Jézus Krisztus megváltói műve nem értelmezhető „mágikus” módon, mert nem mentesít minket automatikusan a földi szenvedéstől vagy rossztól. A belé vetett hit nem egy „varázseszköz”, amellyel kényszeríthetjük Istent a mi földi kívánságaink teljesítésére vagy a problémáink megszüntetésére; és nem ünnepelhetjük a húsvétot anélkül, hogy ne számolnánk továbbra is a szívünkben hordozott éjszakákkal és a halál árnyékaival, amelyek ott lebegnek a mindennapjaink felett. Igaz, hogy Krisztus legyőzte a bűnt és elpusztította a halált, de az Ő feltámadásának a hatásai bennünk csak beteljesedőben vannak.
Apostoli látogatásának második napján, 2024. április 29-én a Szentatya a budapesti Papp László Sportarénában így buzdította a magyar fiatalokat:
„Tudnotok kell, hogy az Úr Jézus örül annak, ha nagy dolgokat érünk el. Nem azt akarja, hogy lusták és kényelmes emberek legyünk; nem azt akarja, hogy hallgatagok és félénkek legyünk, hanem azt, hogy életerősek, aktívak, békességszerzők legyünk és így az élet főszereplőivé váljunk. Ő sose kicsinyli le a várakozásainkat, hanem éppen ellenkezőleg, felemeli vágyaink mércéjét.”
Adja Isten, hogy a feltámadott Jézus Krisztus békéje és kegyelme kísérjen minket, hogy minden időben és mindenütt a világban segíteni tudjunk a mi Urunknak bizonyítani győzelmét az Ő harci eszközeivel: az igazság, az irgalmasság, a megbocsátás és a szeretet fegyverzetével.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
