2026 sok tekintetben emlékezetes év marad. Választási győzelmek és veszteségek írják ez év történetét a nemzeti emlékezet könyvében. De még valami más is. Okos elemzők keresik a végkimenet alakulásának az okait.
Komplex, piacképes és közvéleményképes elemzéseikből azonban minduntalan kimarad egy – nem csak szerintem – fontos dimenzió. A keresztyén Magyarországon a szavak és indulatok hordalékai között nem tűnt fel honi létezésünk teljességszemléletének még csak felvillanó szentjánosbogárkája sem. Nevezetesen az, ami hatalom és hit, hatalom és élet, hit és élet jótékony összehangolása tekintetében már 2000 évvel ezelőtt evidencia, 2×2 lett, midőn Pétert Jeruzsálemben a Nagytanács elé állították és elkezdték kihallgatni apostoltársaival együtt (ApCsel 5,27). Akkor ő ott mindenfajta közéleti kérdés alapnormájaként így fogalmazott: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek” (ApCsel 5,29). Ez a kardinális mondat egy szavacskával világfordító, emberfordító, hogy ne mondjam: sorsfordító erővel volt és van jelen ott, ahol figyelnek erre. Inkább – mallon görögül, magis latinul. Ez nem morális maximalizmus, hanem az összetett emberlét kavargó napi indulat, káromlás, pejorálás, lefokozás-teli világában és ellenében a másik irány fenntartásának követelménye, igényszava. A korrupció egyetemes emberi státuszában (status corruptionis), ami minden ember létpozícióját jellemzi kivétel nélkül az „első embernek esete, bukása folytán”, csak a középfoknak van realitása: jobb – rosszabb. És itt erről van szó. Ha lehet valamit jobban csinálni, miért tesszük azt inkább rosszabbul? Mindvégig, a mai napig sok magyar ember szívében felmerül a kérdés: miért inkább a rosszabbat választjuk? Nem pártpolitikai értelemben, hanem léthelyzetünk megőrzött döntésképességének megfelelően? Némi békességet, harmóniát víve bele a roskasztóan egysíkú mai állapotokba, amelyekből gyakorlatilag kiveszett, száműzetett, elfelejtődött az inkább tágassága, horizontszélesítő ereje? A totális politikai immanentizmus (itt és most) dagonyázásába süllyedt az ország, ezen a gyakran szuterénszinten mesterkedtek politikusok, jelöltek, önjelöltek, pártjelöltek, médiamesterek. De hogy ne beszéljek csak kifelé, hanem inkább a magunk háza táján söpörjek. Ami a leginkább fáj: hol maradtak az egyházak? Az Istennek kell inkább engedelmeskednünk közélet kalibráló üzenettel? A nem pártok mellett, hanem az istenadta magyar nép melletti folyamatos lelki lobbizással? Hol maradt az egyházak népszenzibilitása, népérzékenysége, a sensibilitas publica? A népünkért szót emelő közimádságok? A már évtizedek óta szorgalmazott Nemzeti Imanap ilyenkor oly ’annyira fontos, és a nemzeti acsarkodást némileg józanító, szelídítő SZÓ-val? Azt már alig merem kérdezni: az imanap céljaként a nemzeti megtérés, a nemzeti metanoia esélyének megragadásával? Nem ez lett volna az óra parancsa?
Politika Isten és démon között – választási helyzet
A háború utáni abszolút lelki és önértékelési válságba sodródott Németországban voltak egyháziak és keresztyén politikusok, akik a lélekgyógyítás, a nemzeti és háborús sebek bekötözésére hatalmas lendülettel indultak munkába. És minduntalan előjött bűnvalló nyilatkozataikban ez a nemzeti horizonttágító, talpra segítő, reménység fenntartó Ige: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk…”. Lett is talpra állás. 10 év alatt nemzeti újraindulás, sok-sok őszinte vallomással, megtérésvallomással. Ennek nyomán 1961-ben már milliók olvasták a vesztes nép tagjaiként lelkész-teológus kortársuk W. Künneth könyvét „Politika a démon és Isten között”, s benne az elgondolkodtató, irányt mutató fejezeteket Isten világpolitikájáról, a történelem paradox állapotáról, ami szerint a világtörténelem, a nemzettörténelem nem csak Isten műhelye és építménye, hanem a mérhetetlen bűnök, mulasztások, nyilvános és titkos ármánykodások színtere is. Ahol nem csak Isten jóságos, gyógyító, szárnyakat adó angyalai járnak-kelnek ég-föld, meg emberszívek között, hanem az Antikrisztus serege is. Luther gyönyörű reformációi indulója soraival: „Az ősellenség/Most is üldöz még/Nagy a serege/Csalárdság fegyvere/Nincs ilyen több a földön” – S ezzel az ontológiai repedéssel szemben ezt a tartó és foltozó „anyagot” énekelte szembe: „E világ minden ördöge/Ha elnyelni akarna/Minket meg nem rémítene/Mirajtunk nincs hatalma”.
Létezésünket felrangosító, nemzetemelő tisztánlátásért – a kereszt magasából
Az inkább iránymutatása, programja, célmeghatározása a sokféle zavaros kampányszöveg között és fölött folyamatosan és minduntalan ott lebegett. Csak kicsit kellett volna felemelni szemünket, szívünket. És a szolgáló hatalomszemlélet, meg a felelős politikai szó igénye, lelkülete szinte észrevétlenül beszökhetne szavainkba, gondolataink hátterébe. Most sincs későn! Az a minden emberi hatalmat jótékonyan behatároló, minden túlzástól visszafogó nagy Ige, ami minden gyermek vagy felnőtt keresztelésekor elhangzik: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és a földön” (Máté 28,18). Lehet ezt cinizmussal kiiktatni az immanens emberi szűkkeblűségből, lehet ateista iróniával vagy éppen gyűlölettel támadni, de az Ige ontológiai faktuma akkor is megáll a világ végezetéig. Itt is csak egy szó a figyelmeztető: minden. Csak Isten jótékony szeretethatalma minden. A minden!Teremtési totalitásként. Emberi hatalom, ha a minden igényével lép fel, zsarnokság lesz belőle. Hogy Jézus hatalma, potestasa (lat.), ekszúsziája (görög) valós földi hatalom, gyógyító, személy- és népemelő energia, emiatt kérdezték meg őt a főpapok, írástudók a vénekkel együtt: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekeszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?” (Ján 20,1-2). Válasz nem volt. Tudta és bennünk ma is tudatosítja Jézus: vannak helyzetek, amikor minden szó kelepce. Amikor hallgatni arany, beszélni sárarany. A bölcs szólás és az életmentő hallgatás ez. Hatalom a saját szavaink, bölcsességünk, igazságaink fölött! Mindez hiányzik a politikából, ha elveszik az inkább horizontja.
Hogyan tovább? – Spirituális nemzetkép
A kereszt virtuális mérleg látomásával lelkünkben. A napi egyéni és közösségi keresztutakban is Őreá figyelő, előtte mérlegelő lelki moralitással, kérdezve: Itt és most Jézus mit mondana, mit tenne ebben a helyzetben? És válaszkereséssel egyénileg, közösségileg, egyházilag, nemzetileg. Egészen gyakorlatiasan:
- a bibliai, keresztyén, népemelő vezetésképpel, mert a jó hatalom nem a birtoklására teszi a hangsúlyt, hanem a felelősség gyakorlására, a vezető nem a hatalom piramis csúcsán trónol, hanem a nemzet teherbíró alapköve;
- a jó vezető nem csak a statisztikákat, közvélemény kutatási eredményeket figyeli, hanem a rábízottak emberi, nemzeti méltóságát;
- a jó államférfi nem a maga dicsőségére, hanem a közjó javára cselekszik. Szolgál.
Református eleink politikai bölcsessége nyomán, igei koordináták, a teljesebb inkább igényével a jövőre nézve az elmaradt nemzeti megtérés, imanap pótlására ilyen szempontok meggondolását kínálom fel szeretettel mindenkinek:
- a gyűlöletkeltés elutasítása a közbeszédben és a médiában,
- a megosztottság verbális, szociális gyógyítása,
- nemzeti kézfogás napi gyakorlattá tétele, egymás kölcsönös megbecsülése, mivel nincs jobb, rosszabb magyar, csak magyar van,
- információs higiénia napi gyakorlása, a kampányban „terrorizált” néplélek felüdítése, megbékéltetése hiteles üzenetekkel minden szinten,
- nemzeti imanap beiktatása a közélet tisztulásáért, a nemzeti minőségi gondolkodás elősegítéséért.
BL/Felvidék.ma
