A tavalyi év olyan események sorozatát hozta magával, amelyekkel senki sem számított. Kiderült, Európa léte, vagy nemléte a tét. De egyben arra is fény derült, ez a kontinens nem vállalja keresztény gyökereit. A muszlim invázió viszont válaszút elé állított bennünket. Kik vagyunk, hová tartozunk, merre tartunk?
Mi magyarok többszörösen is érdekeltek vagyunk ebben a kérdésben. Egyrészt azért, mert számos európai országban élünk, melyek nem minden esetben követnek egymással összehangolt politikát. Mi Szlovákiában élünk, ahol nem mindig tudható, hogy Magyarországot ellenséges, vagy szövetséges országnak tekintik. Ráadásul ez az ország nem feltétlenül viselkedik úgy, hogy azt minden vonatkozásban hazánknak tudjuk tekinteni.
Minden gond egy eszmei hiányra mutat rá. Istent száműztük életünkből. Sokan ezt nem érzékelik, de az elmúlt hónapok történései élesen rámutattak arra, hogy valami nincs rendjén. Az alábbi prédikáció éppen ezért iránytűnek tekinthető. Szlovákia és lakossága ugyanis nem tud kilépni a rárakódott sztereotípiáktól. De már számosan rájöttek, sokkal nagyobb gondról van szó, mint a szlovák-magyar ellentétről. Ezt az iszapbirkózást nem mi szoktuk generálni. A nevető harmadik egészen más lesz. Ma még nincs egy mecset sem Szlovákiában, de ez a jövőben megváltozhat. Sok kérdés kavarog az emberek fejében és nem találnak megoldást. Sokat beszélünk róla otthonainkban, baráti körben vagy akár a világhálón is. Ezért van szükség a bölcs szóra, útmutatásra. Az alábbi prédikáció a tájékozódásban segít.
Petr Piťha prágai prépost, volt miniszter és tanszékvezető egyetemi tanár tavaly olvasta föl prédikációját. Valaki a minap elküldte nekem, de a fordítás pontatlanul adta vissza a beszédet, így átjavítottam. A prépost, akit 1969-ben Hollandiában titkon pappá szenteltek, a csehországi matematikai lingvisztika úttörője volt. Az UNESCO is kitüntette. Számos könyv szerzője.
Az alábbi rövid szentbeszéd korunk és helyzetünk hű tükre. A cseheknek készült, ám nekünk is szól. Érdemes megemésztenünk! Ma még aktuálisabb, mint elhangzása idején. A Mene Tekel Fesztivál keretében hangzott el az ősi prágai Szent Vitus-, Vencel- és Adalbert-székesegyházban ökumenikus istentisztelet keretében, tavaly március 1-jén, a harmadik ellenállás áldozatainak emlékére. Így nevezik a csehszlovák kommunistaellenes ellenállást.
Ritka az ilyen felelősségteljes, mélyenszántó eszmefuttatás, melyet a média elkerül, mint ördög a szenteltvizet. Van, aki kőbe faragtatná, de akad, aki teljesen félreértelmezi.
„Emberek, emberek!
Engedjék meg, hogy e lehetséges legmagasabb címmel szólítsam meg önöket, mert az ember Isten képmása, és fenséges jelekkel van felékesítve: ésszel, lelkiismerettel és felelősséggel.
Azért jöttünk itt össze, hogy emlékezzünk a háborúk és a parancsuralmi rendszerek áldozataira, főleg arra, amely történelmileg legközelebb áll hozzánk. Kegyeleti ünnepségünket Mene Tekelnek neveztük el. [Megmérettetett és könnyűnek találtatott.] Ezek a titokzatos szavak Nabukodonozor fia palotájának falán jelentek meg, amikor lakomázott és a jeruzsálemi templomból eltulajdonított szent edényeket megbecstelenítette. És ez birodalma bukását jelentette be, mert nem tanult saját apja történetéből.
Közben olyan helyen vagyunk, mely nemzeti történelmünk jelképe. Ez a székesegyház, mely évszázadokon át pontosan meghatározott rend szerint jött létre és megtestesítője lett azoknak az eszményeknek, amelyek apáinkat, nagyapáinkat vezették. Önmagában ez a székesegyház nem azonos ezzel az eszménnyel, mivel az magasan fölötte áll, abban az irányban, melyet a bátran ágaskodó tornyok jelölnek. Ebből a magasságból szólt hozzánk Isten.
Hallottuk szavait, amelyek érvényesek voltak a fogságban levő zsidók számára éppúgy, mint e székesegyház építői számára. Fájdalmasan érvényesek ma is. Onnan küldte el hozzánk saját Fiát, Jézus Krisztust, hogy megmutassa nekünk, kik vagyunk. Hogy emberek vagyunk, csupán a halál felé siető emberek. De azt is, hogy hírül adja, az ember eszménye Isten képmásává lenni. Krisztushoz hasonlítani. Ez az élet igazsága, teljes értelme, ezen eszme felé menni.
Minden alkalommal itt beszél valaki. Ma nekem jutott az a feladat. Szorongok, mert a Mindentudó előtt beszélek és tudatában vagyok annak, hogy nem önök előtt állok, hanem azok előtt, akik ezért az eszméért, az élet igazságáért képesek voltak földi életüket kockáztatni. Önmagunkért megtenni ezt, nem lenne értelme. Az életet másokért szokás feláldozni. Azok, akikre most gondolunk, azt miattunk tették meg. Feladatom, beszéljek. Itt vagyok, hogy tegyem, amit tennem kell.
A megemlékezésnél több, hogy szükséges okulnunk. Azok, akikről gondolkodunk, elsősorban azért haltak meg, mert az emberek időben nem akarták tudomásul venni, hogy veszélyben vannak. Szükséges okulnunk, mert ismét veszélyben vagyunk és ismét nem akarjuk ezt bevallani.
Azt mondjuk: békében élünk, miközben folyik a harc, a támadás és öldöklés. Ostobaságunkban és gőgünkben kioktatjuk az egész világot. Azt mondjuk: A vallási háborúk középkori képtelenség. Azt várjuk, hogy mindenki eldobta saját Istenét, mert mi ezt megtettük. De ők ezt nem teszik meg, mert példánkon látják, hogy ez hová vezet – kultúránk szétesőben van és kihalunk. Azt mondjuk, párbeszédet kell velük folytatnunk, de ők nem fognak meghallgatni bennünket, mert a vallásról akarnak beszélni és mi nekünk már nincs, mert mi végtelenül liberálisak vagyunk. Azt mondjuk, hogy egymást tisztelnünk kell, de ők nem tisztelhetnek bennünket, mert ők képesek saját igazságukért életüket feláldozni, de mi állandóan hátrálni fogunk és diktátumuk szerint föllépünk mindenki ellen, aki megvallja Krisztus keresztjét. Azt mondják nekünk, hogy nem vagyunk toleránsak, és igazuk van, mert egymással szemben sem vagyunk elnézőek. És ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, politikusainkat végkép nem érdekli az iszlám, őket az olaj és az elnyűtt fegyverek eladása érdekli. És mi ezt nekik nem róhatjuk föl, mert bár rövidlátó ostobáknak tartjuk őket, de ezt nem szabad bevallanunk, mert megválasztottuk őket. Ráadásul érezzük, hogy ők közülünk a legjóravalóbbak, mert az arccal nem rendelkező mások szavára hallgatnak, akik nekik valahonnan parancsolgatnak. Sejtjük, hogy onnan, ahol fiktív pénzzel rulettet játszanak, ám ezt néha mégis a mi munkánknak, esetleg életünknek kell biztosítania.
Békét szeretnénk Ukrajnában, de mi magunk engedtük, hogy az veszélyeztetve legyen és igyekszünk haszonélvezői lenni, mert nem ismerjük be, hogy itt sem az ukránokról, sem az oroszokról van szó, hanem ismét pénzről és a bankok pénzügyi egyensúlyáról, amelyek meginogtak, mint a hajók, amikor a hullámok feltornyosulnak. Azt mondjuk, erőseknek kell lennünk, hogy megvédjük a békét, de mit kezdünk a fegyverekkel, ha nincsenek férfijaink, akik azokat megfognák. De miért is tennék ezt, ha nincsen eszményük? Eszményük, amelyért valaki hajlandó lenne meghalni. Bizony szánalmasak és nevetségesek vagyunk. Elveszítettük a kultúrához való kötődésünket és székesegyházaink összeomlanak, s az emberi közösség egymással veszekedő egoisták kupacává változik.
Elveszítettük az emberi értéket és mértéket, mert teljesen logikus, ha eldobjuk kereszténységünket és megszabadulunk Istentől, akkor megszabadulunk az embertől is, mert többé nem fogjuk tudni, hogyan kell kinéznie. Hogyan tudnak a muzulmánok tisztelni bennünket, ha nekik van Istenük és nekünk semmilyen sincs. És miért kellene nálunk illedelmesen viselkediük és velünk emberségesen bánniuk, ha látják, hogyan viselkedünk egymással. Békéről beszélünk, meg akarjuk azt védeni, de nekünk magunknak sincs. Sem bennünk, sem egymás között. Meg akarjuk védeni az igazságosságot, de csak a tiltásokat szaporítjuk. Csakhogy sem az Igazságosságot, sem a békét senki sem fogja bevezetni, mert az a tisztességből nő ki.
Tudom, mi lesz most, mit fogok hallani. Szavaim az egoista elégedettség falába fognak ütközni, mely olyan, mint a görbe tükör. Mindent kiforgat. Ha bármilyen bölcsességet mondanék is, visszhangként majd a részegek világolásánál üresebb frázisok térnek vissza hozzám. Ha egy megölt gyermeket hoznék is egyenesen a frontról, csak az elit képviselőinek hamis jajveszékelése hallatszana, olyan, amilyent a mindennel szemben közömbös tömeg fog óhajtani, amely majd ismét saját élére állítja őket. Senki nem emelkedik föl, hogy igyekezzen megmenteni a gyermek testvéreit, vagy anyját. A hangok ellenem fordulnak: Mire játszol? Ne firkálj ördögöket a falra!… végül tiltakozás hallatszik: Ez a bolond végül háborút okoz – hallgattassátok el! Ám én attól rémülök meg, amit magunknak készítünk és okozunk. Ellenségeink nem az arabok, sem az ukránok, sem az oroszok és egyáltalán senki sem! Megelégszünk azzal, hogy önmagunk ellenségei legyünk, mert nem tiszteljük az élet törvényét, elfelejtettük, hogy az élet szeretet és a szeretet áldozat. Nélkülük az életnek nincs értelme. Ez az, amibe belepusztulhatunk. Nem lennének semmilyen ellenségeink, ha olyanok lennénk, mint ez a székesegyház, egymáshoz kötne bennünket a szilárd rend és mint alkotókat tisztelet és becsület övezne bennünket. Csakhogy mi semmit sem alkotunk, mert magunk helyett egyeseket dolgozni, másokat gondolkozni engedünk. A fentről érkezett utasítás szerint az alattunk levők alkotását csupán tologatjuk. Nincs miért élnünk. Fölöslegesek vagyunk. Ha nem lennénk ilyenek és hasznos emberek lennénk, ellenségeink nem mernének veszélyeztetni bennünket, mert szilárdabbak lennénk, mint ők. Utunk visszatérés az észhez, annak megfegyelmezéséhez és a következetes, hiteles, mélyen átélt kereszténységhez.
Nem hallgathatok. Felszólítottak, hogy beszéljek Isten előtt és a halott ősök előtt, és ezt abban a pillanatban, amikor idegenek gunyorosan kérdik: voltaképpen kik vagytok ti? Mások helyett nem beszélhetek, de magam nevében válaszolok, bár remegek:
Vallom, hogy fehér ember vagyok, elismerem az emberi fajok különbözőségét, egyben minden ember méltóságát, de elutasítom, hogy megfeketedjek, vagy megsárguljak és megváltoztassam arányaimat és szemeim színét.
Férfi vagyok, aki képes gyermeket nemzeni, de nem képes gyermeket szülni, ezért ragaszkodom a rendezett, tartós családhoz, mert ez a társadalom alapja és a nevelés biztosítéka. Ragaszkodom ahhoz, hogy a férfi és a nő különbözik testi felépítésében és biológiai szerepkörében, hogy a nő gyengébb és értékesebb, mint a férfi, akinek meg kell őt védenie, szeretnie és tisztelnie kell.
Egyelőre egészséges vagyok és segíteni fogom a betegeket, de elutasítom a gyengék nyafogását, akik csak betegséggel mentegetőznek.
Egyszerre vagyok gazdag és szegény is. Kenyeremet megkeresem, van elég belőle, hogy megoszthassam másokkal, de elutasítom a lusták eltartását. Sokkal kevesebbel rendelkezem, mint a valóban vagyonosak, nem irigylem tőlük és örülnék, ha vagyonukkal értelmesen élnének.
Európai vagyok, mert cseh vagyok. Cseh szülők gyermekeként születtem, cseh földön nőttem föl s komolyan veszem nemzetem nyomorát és dicsőségét is. Elutasítom, hogy feloldódjak a fogyasztó multikultúra szellemtelen uniformitásában.
Keresztény vagyok, tisztelettel viseltetem más vallású és nézetű emberek iránt és bizton tudom, hogy egész viselkedésemben ehhez tartom majd magam. De szilárdan ragaszkodom saját keresztény Istenemhez és rendjéhez, amelyet azért szabott meg, mert bölcs, igazságos és együtt érez az emberekkel.
Ember vagyok, hálás vagyok emberségemért és büszke vagyok az arcomra.
Ember vagyok, Petr Piťhának hívnak és nem vagyok valamilyen 380326/038-as születési szám, sem 372-2/015-s jogosultságot biztosító azonosítószám, sem PIN, VPIN, sem bármilyen egyéb szám. Ember vagyok, mert van lelkiismeretem, és felelősséget vállalok. Ember vagyok és emberként is akarok meghalni. Ámen.”
Aki eredetiben kívánja megtekinteni és meghallgatni, megteheti (https://www.youtube.com/watch?v=5GclvuFN0g8).
Balassa Zoltán