Az angolt tette az Egyesült Államok hivatalos nyelvévé Donald Trump amerikai elnök a hétvégén aláírt rendeletében. A Fehér Ház által kiadott dokumentumban az elnök rámutatott, hogy régóta esedékes …
Felvidék.ma
-
-
A Felvidék egyik legizgalmasabb alternatív zenekara, a Jóvilágvan, egy vadonatúj kislemezzel jelentkezik. Az Egyenes, de ellentétes című kiadvány március 2-tól elérhető a zenei platformokon, és új fejezetet nyit …
-
Izrael leállította a Gázai övezetbe küldött humanitárius segélyeket a Ramadán, a muzulmán böjti hónap kezdetén, vasárnap – jelentette a katonai rádió. Az izraeli hadsereg (IDF) a politikai vezetés …
-
A húszezer éves gyapjasorrszarvú-maradványok mellett a sörfogyasztás egyik első bizonyítéka is látható lesz a szentendrei Művészet Malomban a Folyó szeli ketté című régészeti kiállításon, amelyre március 7. és …
-
Március 1-jén, szombaton délután Szomoron, a Szent Mihály titulusú római katolikus templomban az elsőszombati rózsafüzért a magyar ifjúságért és családokért imádkozták. Az imádságot Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti …
-
Hetvenhat éves korában pénteken elhunyt Fecske Csaba, József Attila-díjas költő, publicista, meseíró – tudatta a Magyar Írószövetség szombaton az MTI-vel. Fecske Csaba 1948. március 10-én született a Borsod …
-
A Remény hetilap legújabb száma, amely március 2-án, évközi 8. vasárnap jelenik meg, nagyon sok érdekes olvasnivalót kínál. Az újság első oldalán, „Könyörgés a világ éhezőiért” címmel megjelent …
-
Türjén elindult a kézműves sörfőzés, amely a premontrei hagyományok és a modern sörkészítés találkozásából születik. A főzetek már készülnek, a maláta illata betölti a majorságot. Türje hamarosan a …
-
Magyar fejlesztésű technológiával kiváló vízmegtartó képességű takaróföld állítható elő csiperketermesztéshez – közölte a Szegedi Tudományegyetem az MTI-vel. Az egyetem és az Új Champignons Kft. konzorciuma több mint 414,5 …
-
A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: szabad-e kalászt tépni szombaton? A Selye János Egyetem nyílt napján a Református Teológiai Kar hallgatói tanulmányi tapasztalataikat is megosztották …