A tűzoltók csütörtökön átvették az új mentőhajójukat a pozsonyi Dunacsún melletti vízerőműnél. A Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) összes kerületi parancsnoksága kapott továbbá egy mini merülőhajót is. Az új …
Felvidék.ma
-
-
Hazánk nagy hagyományokra visszatekintő, rangos társasági eseményére minden eddiginél több vendéget várnak július 26-án, szombaton, Balatonfüreden. A közmédia az M5, a Duna és a Kossuth Rádió tematikus műsoraival …
-
Richard Raši házelnök azt szeretné, ha minél kevesebb törvényt tárgyalnának meg gyorsított eljárásban. Szerinte a rendes jogalkotási eljárás során könnyebb megtalálni a javaslatokban rejlő hibákat – tájékoztatta a …
-
A balassagyarmati Palóc Múzeum adott helyszínt a 30. alkalommal megszervezett Palóc Búcsú és Folkfesztivál nyitónapjának. Kerekasztal-beszélgetéssel és borsétával vette kezdetét a négynapos műsorfolyam. A július 24-e és 27-e …
-
Gyógyvizéről, üdülőjéről és a régészeti leleteiről is ismert a Lévai járásban fekvő mintegy hatszázötven fős Szántó. A Búr-patak partján elterülő község Szantó és Hévmagyarád településrészből áll. Lévától mintegy …
-
A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos – egyik fő eseményét, Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos beszédét élőben közvetíti az M1 és a Duna World …
-
Elérkezett a bősi búcsú, a város védőszentjének, Antiochiai Szent Margitnak az ünnepe. Az ünnepi szentmisét Parák László helyi plébános a város védőszentjének tiszteletére, valamint a hívekért ajánlotta fel. …
-
Több mint fél év telt el a kibertámadás óta, de a szakértők még mindig nem tudják, milyen támadás érte az ingatlan-nyilvántartási rendszert az év elején. Ez azért van …
-
Ki hallotta már az évmilliókon át növekvő kristályok tiszta énekét az erdélyi ércbányák mélyén? És a tengerhullámok homályába burkolódzó korallok színpompás kórusénekét? Eljutott-e lelki fülünkbe a sziklarepesztő tátrai …
-
Július 25-én mutatja be az M5 kulturális csatorna Leporelló – Szemelvények Jókai Mór írásaiból című saját gyártású sorozatának, a kétszáz éve született író műveiből forgatott dramatikus feldolgozások utolsó epizódját. A …