Télen nemcsak a túrázók és sportolók, hanem az idősek és a hajléktalanok is fokozottan ki vannak téve a kihűlés veszélyének. A mentők figyelmeztetnek: a nem megfelelő öltözet, az …
Magazin
-
-
Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti …
-
Az extrém hideg az emberek mellett a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely …
-
Különleges biztonsági intézkedések mellett a Magyar Nemzeti Múzeumban kedden kiemelték vitrinjéből a magyar koronázási palástot. A történelmi ereklye az épületen belül ideiglenesen egy másik védett helyet kapott. Ezzel …
-
Többek között Albert Einstein tudományos írásai, Thomas Mann és Dale Carnegie művei, Hajós Alfréd építészeti tervei és a francia avantgárd festészet több kiemelt művészének életműve is szabadon felhasználhatóvá …
-
A Balatonon nyílt vízen is napokon belül megjelenik az összefüggő jég, azonban annak állapota rövid időn belül még nem lesz sportolásra alkalmas – hívta fel a figyelmet a …
-
Az énekes rigó lett az év madara 2026-ban a lakossági internetes szavazás eredményeképpen – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel. Mint írták, az …
-
Önálló, egyedi gyűjtői dobozban elérhető sportkártyagyűjteményt kapott az Aranycsapat, a Budapest Honvéd és a Real Madrid legendája – adta hírül a puskas.com. A sportkártyagyűjtés több évtizedes hagyományra tekint …
-
Nem kedvez a naptár a pihenésnek 2026-ban Szlovákiában. Bár az év során összesen 11 munkaszüneti nap lesz, ezek közül csak hét esik hétköznapra, a többi hétvégére. Ráadásul két, …
-
Részleges nap- és holdfogyatkozás, több feltűnő bolygóegyüttállás, valamint látványos meteorrajok is megfigyelhetők lesznek idén az égbolton – derül ki a Svábhegyi Csillagvizsgáló összefoglalójából, amely az év tíz legérdekesebb …

