December 6-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a karácsonyi kézműves vásárt a tornaljai Rákóczi Magyar Házban.
karácsonyváró 2025
-
-
Minden karácsonykor vannak lakástüzek az égő gyertyák miatt – figyelmeztetett a Tűzoltó- és Mentőszolgálat a közösségi médiában az adventi időszak beköszöntével kapcsolatban. A nyílt lánggal óvatosan és körültekintően …
-
Advent első hétvégéjén megnyitotta kapuit a karácsonyi könyvvásár a lévai Reviczky Házban. A nagy múltra visszatekintő könyvvásár hiánypótló alkalom a szórványban élő lévai magyar közösség számára. A színes …
-
Hagyományteremtő szándékkal nyitotta meg kapuit az ipolyszécsénykei karácsonyi falu a község hivatalának otthont adó kastély udvarán. A november 29-ei karácsonyváró közösségerősítő nyitórendezvényre a tágabb környékről is érkeztek érdeklődők. …
-
Őszinte vallomások reményről, hagyományról, veszteségről, a szeretet átformáló erejéről és a várakozás szépségéről – a Duna ünnepi, Várva várt című saját gyártású sorozata idén is várja a nézőket december 1-től, …
-
Pénteken nyílt meg a középkori karácsonyi vásár a pozsonyi vár udvarán. A látogatók négy hétvégén át élvezhetik a vásár hangulatát, a kézművesek bemutatóját, a középkori látványosságokat, a régi …
-
Elkezdődik az adventi időszaka, holnap gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját. Ez az időszak a karácsonyra hangolódás ideje is. A legtöbb település számtalan programmal készül decemberben, ezekhez …
-
December 13-án, szombaton 16.00 órai kezdettel szervezik meg a karácsonyváró programot a nagyölvedi kultúrházban.
-
December 5-én, pénteken 15.00 órai kezdettel érkezik a Mikulás az ipolysági Fő térre.
-
December 6-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a karácsonyi kézműves vásárát az ipolysági városháza előtti téren.

