Szenc Pozsonyhoz közeli járási székhely. A magyarok aránya a városban a legutóbbi népszámláláskor nem érte el a 15 százalékot. Ennek ellenére jó színvonalú, gazdag magyar kulturális élet van …
Megyei választások 2017
-
-
A megyei választások során 416 képviselőt választottunk a nyolc megyei önkormányzatba. Nézzük meg, mit mutatnak a választási eredmények a kormánypártok és az ellenzék szemszögéből. A szlovák ellenzéki pártok …
-
Sokan sokféleképpen elemezték már a megyei választások eredményeit, így sokadiknak nem kezdenék bele részletekbe menően, egy dolog viszont a napnál is világosabban kitűnik: az emberek torkig vannak a …
-
A megyei választásokon – mint eddig mindig – az MKP erős volt, a Most-Híd gyenge. Most először próbálták viszont Bugár Béláék a „ha megdöglik az én kecském, dögöljön …
-
A Smer vezetése ma a megyei választások eredményeiről tárgyalt, a párt elnöke Robert Fico azonban nem vett részt az ülésen, még az ülést megelőzően kimentette magát. A párt alelnöke, Marek …
-
A megszokott helyszínen, a Duna palota Széchenyi termében felállított kamerák és az előadói asztalra készített mikrofonok számából is lemérhető volt, hogy ezt a tájékoztatót jóval nagyobb sajtóérdeklődés kíséri, …
-
Elemzések sora látott már napvilágot arról, hogy mennyire nem jött be a Most-Híd szánalmas gyűlöletkampánya Nagyszombat megyében, s hogy mennyire nem vevők a magyarok a SNS-szel és a …
-
Az idei megyei választáson a választópolgárok 29,95 százaléka vett részt, ami számszerűen 1 348 114 polgár részvételét jelenti. A megyei választások vonatkozásában ez eddig a legnagyobb részvételi arány, négy évvel …
-
Besztercebánya megyében az egyik legnagyobb járás a rimaszombati. Lakosainak száma 84 889 (2011) fő, melynek 35,64%-a, azaz 30 516 személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek. 2017-ben 64 469 választópolgárt regisztráltak …
-
A november 4-i megyei választások eredményeit az alábbiakban azok településeken és nagyközségekben (legalább 4000 fő) vesszük górcső alá, melyekben abszolút többségben él a magyarság. Tizenhat ilyen település van, …