1976 szeptemberében költözött Mikszáth utcai otthonába, s az elmúlt több mint harminc évben az épület külseje és belseje is megkopott.
A megyei önkormányzat ill. annak elnökének, Milan Murgašnak köszönhetően az iskola közel 16 millió koronához jutott, amely elég volt az épület átfestésére, az ablakok cseréjére és a kazánház felújítására. Az épület ebédlőjében ünnepélyes keretek között Cifruš István polgármester, megyei képviselők és más prominens személyiségek jelenlétében adták át a megszépült épületet, amely pár nap múlva ismét fogadhatja az iskola régi-új diákjait. Katarína Mattyašovská igazgatónő – aki szerint a Kereskedelmi Akadémia a város legszebb épülete lett – köszönetet mondott a felújítást végző cég, a besztercebányai Prima Invest vezetőinek, s mindazoknak, akik hozzájárultak az épület renoválásához. Milan Murgaš megyeelnök köszöntőjében megjegyezte, hogy amíg Besztercebányán nemrég kénytelenek voltak takarékossági okokból megszüntetni egy kerekedelmi iskolát, addig a rimaszombatit komoly összeggel támogatták. Murgaš kitért arra is, hogy az elmúlt években különös figyelmet fordítottak a Rimaszombati járásra, s az éves fejlesztések 18, 6 %-a erre a járásra jut. A megye 2009-et az oktatás évének nyilvánította, s Murgaš reméli, hogy sikerül felhívni a figyelmet az oktatás kiemelt szerepére.
Felvidék Ma, jdj, Gömöri Hírlap