A Pozsonyi Magyar Galéria Hommage a Esterházy János festmény-, szobor – és grafikai gyűjteménye kiállításának a megnyitójára került sor március 13-án a komáromi Limes Galériában.
A tárlaton összesen harminc Kárpát – medencei magyar képzőművész állította ki a nagy mártír emlékének tiszteletére készített munkáit. A volt katonatemplom belső tere olyan áhítatos, kegyeletteljes környezetet biztosított, s biztosít a kiállított alkotásoknak, amelyre valóban szükség is van egy ilyen jellegű, emlékőrző kiállításkor.
Farkas Veronika művészettörténész, a Limes Galéria igazgatója üdvözölte a Pozsonyi Műtermek képzőművészeti csoport abbeli törekvéseit és kezdeményezését, hogy igenis emlékezni kell legnagyobbjainkra, a ma élőknek meg kell becsülniük az ő nemes tetteiket, amelyek mai nemzetiségi létünkben is támaszként szolgálnak.
A tárlatot jelenlétével megtisztelte Martényi Árpád is, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke, aki meleg szavakkal méltatta gróf Esterházy Jánosnak, a volt szlovák parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselőjének hősies kiállását, emberségét, erkölcsös életvitelét.
Kalita Gábor, a kiállítás kurátora, s a Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője beszámolójában szólt a gyűjtemény indulásáról, a gyűjtés mostani menetéről, s arról is, hogy ez ideig hol is került bemutatásra a nagy szakmai sikernek örvendő tárlat, s beszélt az ezzel kapcsolatos jövőbeni feladatokról is.
Az alábbiakban közöljük Kalita Gábor kurátori beszámolójának teljes szövegét.
„Magyar ajkú, vagyis nemzetiségi képzőművésznek, szakírónak lenni ma a koronázó városban – kötelezettségekkel jár. Pozsonyban és környékén ugyanis az elmúlt évszázadokban olyan jeles magyar értelmiségiek – festőművészek, szobrászok, műépítészek – tevékenykedtek, akiknek emlékét őrizni, ápolni – elsősorban az említett hivatás ma élő gyakorlóinak kell. Szabad művészeti társulásunk, a Pozsonyi Műtermek tagjaival már évek hosszú sora óta szó szerint – mentjük a menthetőt.
A legutóbb például sikerült közben járnunk az ügyben, hogy egy építőipari cég ne bontsa le Könyöki József tizenkilencedik századbeli belvárosi házát, aki a Pozsonyi Múzeum alapítójaként ismert, műépítész, maga is képzőművész, aki nagy támogatója volt a Magyarország egykori fővárosában létező jeles képzőművészeti életnek. Ez az emlékőrző tevékenység – gondoljunk itt adatgyűjtésre, sírok, emlékhelyek, felfedezésére, még felfedhető festmények, műtárgyak felismerésére, jegyzésére – számos hasznos érdekességet rejt. Amikor például a pozsonyi egyetemi könyvtárban évekkel ezelőtt az l940-ben betiltott Új hírek, majd az Esti Újság hasábjait lapozgattam, ezekben a kiadványokban ugyanis számos képzőművészeti szakcikket, magyar képzőművészek kiállításainak leírását,értékelését találhattam, – a következőkre bukkantam Az Esti Újság, s ennek főszerkesztője Somos Elemér az l941-es évjárat egyik szeptemberi számában arról számolt be, hogy gróf Esterházy János érdemeként megnyílt a pozsonyi Hosszú utcában a Madách Könyvesház, amely nemcsak a magyar irodalomnak adott otthont, hanem a szlovákiai magyar képzőművészetnek is, mivel a Könyvesházhoz csatlakozott a Madách-képszalon, ahol számos magyar festőművész és szobrászművész mutatkozhatott be.
Amint köztudott, Esterházy János, a szlovák állam parlamentjének egyetlen magyar képviselője nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a elszakított országrészben is tovább éljen a magyar kultúra, s az ő képzőművészethez való vonzódása szinte elemi erővel együtt élt hazát, nemzetet, nemzetiséget szolgáló tevékenységével.
Persze ez sem volt a véletlen játéka, hiszen Esterházy János tagja volt a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesületnek. S, hogy ki is lett az első alapító elnöke 1885. május l7-én – az említett egyletnek – gróf Esterházy István, Esterházy János nagyapja. Képzőművészek, írók, költők társaságában nem egyszer mondogatjuk – a nagyok szellemisége, szellemei, bizony ott járnak Pozsony utcáin ma is, hatnak a ma élőkre, s nemes tetteik valamilyen formában megismétlődnek.
Talán nem a véletlen műve az sem, hogy a Csemadok székházában ma is van Madách Posonium Könyvesbolt, s mellette a Pozsonyi Magyar Galéria, amely hasonlóképpen mint annak idején a Madách-képszalon – elsősorban a szlovákiai magyar képzőművészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget a fővárosban.
Az említett galériában, a Pozsonyi Magyar Galériában rendeztük meg először a Hommage a Esterházy János című kiállítást a tavalyi év májusában, ahol szlovákiai magyar képzőművészek emlékeztek – a legnagyobb felvidéki magyarra. A jó szakmai visszhangot kiváltó tárlat után számos képzőművész társunk jelentkezett – mind közvetlen tagtársaink, mind az anyaországiak – azzal az óhajukkal, hogy szintén részt kívánnak venni a következő, a fenti témával kapcsolatos kiállításon. Kurátorként ekkor határoztam el, hogy nem vándorkiállítássá, hanem gyűjteménnyé alakítjuk az induló tárlat anyagát, így az ezt követő kiállításokon már az új megnevezés – idézem – A Pozsonyi Magyar Galéria Hommage a Esterházy János festmény, szobor és grafikai gyűjteménye – címszó alatt szerepeltettük, s állítjuk majd ki a jelenleg is folyamatosan gyűlő műveket, képzőművészeti alkotásokat.
Természetesen szólni kell társszervezőink önzetlen támogatásáról, s persze arról is, hogy igenis ők is felismerték azt, hogy a pozsonyi magyar képzőművészek ötlete, terve valóban, hosszú távon is megérdemli a mindennemű támogatást, hiszen egy olyan mártírról emlékezünk festményeink, grafikáink, szobraink révén, aki embersége, hite, helytállása alapján mindannyiunk példaképe lehet, aki maga is nagy tisztelője volt általában a művészeteknek, s magának a képzőművészetnek is.
A támogatók között természetesen meg kell említeni a Csemadok országos választmányát, vezetését, amely vállalta a házigazda szerepét, ugyanis a Pozsonyi Magyar Galéria immár negyedik éve az említett társadalmi, s kulturális szervezet eklektikusan kiképzett nagytermében működik. Meg kell említeni a Szövetség a Közös Célokért társulást, mely szervezet mindennemű támogatást megadott az indulásnál, s segített mind belföldi, mind a külföldi kapcsolatok felvételénél. Az említett társulás közreműködésével indult el decemberben a gyűjtemény anyaországi kiállítás sorozata, ahol az Esterházy János Emlékbizottság, konkrétan ennek elnöke Martényi Árpád vállalta a szervezés oroszlánrészét – a Rákóczi Szövetség hathatós támogatása mellett.
Decemberben a budai várban a Magyar Kultúra Alapítvány székházának kiállítótermében mutattuk be a gyűjtemény anyagát több mint száz művészetkedvelő-, s közméltóság jelenlétében. Februárban a Tatabányai Vendéglátóipari Szakközépiskolában mutattuk be az Esterházy-tárlatot az iskola impozáns aulájában. Itt meg kell említeni, hogy Tatabányán tavaly ősszel avatták fel Esterházy János bronzszobrát, ami számunkra azt jelzi, hogy a nagy mártír emlékét tiszta szívvel őrzik az anyaországban is, melynek éltetéséhez remélhetőleg az állandó fejlesztés alatt álló gyűjteményünk -, ennek számos helyen való bemutatása is hozzájárul majd az elkövetkezendő években. Az itteni kiállítást megelőzte még egy tárlat Budapesten, ahol egy kollégiumban lakó diákok ismerkedhettek alkotásainkon keresztül Esterházy János életfilozófiájával, emberségével, üzeneteivel, sorsával.
Innen érkezett vissza a kiállítás anyaga Révkomáromba, ahol az elkövetkezendő hetekben a Limes Galéria ad helyet az alkotásoknak. Történelmi pillanat ez, mivel itt a Felvidéken első alkalommal állítjuk ki gyűjteményként a tavalyi év májusában a Pozsonyi Magyar Galériában még kiállításként jelzett tárlatot.
Személy szerint is nagy örömömre szolgál az, hogy itt egy olyan volt kegyhelyen, templomépületben mutathatunk be egy olyan gyűjteményt, mely témájában szinte igényli, megkívánja az áhítattal, történelmiséggel, történelemmel, földöntúlisággal töltött teret. Külön köszönet jár ezért Farkas Veronika művészettörténésznek, aki felkínálta számunkra ezt a lehetőséget, s azért is, hogy mozgósította a komáromi, s környékbeli képzőművész barátainkat, akik valóban értékes alkotásokkal járultak hozzá a gyűjtemény anyagának további bővüléséhez.
S ha már erről a gyarapodásról beszélek, meg kell említeni, hogy április elején az Olajág nevű budapesti keresztény képzőművészeti csoport kiállítását nyitom a Pozsonyi Magyar Galériában, mely formáció tagjai szintén üdvözölték azt a lehetőséget, hogy műveikkel ők is részt vehetnek majd a gyűjtemény további honi, anyaországi, csehországi ,lengyelországi bemutatóin.
Akkor, amikor az első pozsonyi kiállítás anyagát kezdtük el – felhívások, személyes, baráti felkérések alapján – begyűjteni, célunkul azt tűztük ki, hogy lehetőleg ne szólítsunk meg olyan képzőművészeket, akik „angazsáltnak” nevezett tevékenységük révén az elmúlt rezsim kikiáltott hősei voltak, akik – képletesen szólva – ma valamelyik szekrény ajtajának belső falát támasztják erkölcsi csontvázként. Jól tettük, mivel egy olyan tiszta életű, erkölcsös, a zord időkben is az élet, a folytatódás érdekében emberek százait mentő egyéniségről kellett a művészet eszközeivel képet adni, melyre csakis tiszta lelkű alkotók képesek.
Nagyon is fontosak ma ezek a művek, nagyon is jó, hogy ma itt állunk ezen az áhítatot sugárzó szentélyben, mivel nemzetiségi gondjainkon kívül a világ egyre erősödő bajaival is szembe kell néznünk. Hogy ezennel ne nevezzük őket a nevükön, a mammonok, a Walt street-i tőzsdespekulánsok – az 1929-es gazdasági válságot megismételve – ismét gazdasági, s erkölcsi nyomorba taszították a világot. Innen csakis a hit, az erkölcs, egymás tisztelete, segítése vezethet ki minket magyarokat, s európaiakat.
Ezt üzenheti nekünk fentről Esterházy János is, aki továbbra is a remény sugaraként él szívünkben.”
Felvidék Ma, kg
Kiss Márta és Kalita Gábor fotóin tekinthető meg a megnyitó ITT.
