November 4-én, a budapesti Barabás Villában került sor a Mindenki egyformán fontos c. kötet bemutatására, melyben Dvorszky Hedvig művészettörténész beszélget Prokopp Mária egyetemi tanárral, művészettörténésszel – 91 oldalon.
A villa terme kicsinek bizonyult, annyian gyűltek össze. Tisztelők, barátok, ismerősök és hozzátartozók. Vidáman pergett le ez a másfél óra, hiszen a művészettörténész nagyon vidám személyiség és szereti a humort. A kiadóból újabb köteteket kellett hozni, mert azok bizony egy-kettőre elkeltek. A közönség soraiban ott láttam Pécsi L. Dániel jelképtervezőt, aki vallja, nemcsak nyelvében, hanem jelképeiben is él a nemzet, valamint Kovács Gergelyné kultúrtörténészt, etnográfus-muzeológust. Mindkettőjükkel szintén készült beszélgetés ebben a könyvsorozatban.
Borza Teréz, porcelánművész köszöntötte elöljáróban a közönséget. Elmondta, örömet kívántak szerezni Prokoppnak, hogy Barabás Miklós helyreállított nyári lakában rendezték meg a könyvbemutatót. Úgy gondolták, kis kötetet kis teremben mutatnak be, mely azonban szűknek bizonyult. Ha majd a nagy kötetet fogják bemutatni, akkorra nagyobb termet biztosítanak – ígérte.
Érdemes röviden bemutatni a villát is, mely a Városmajor utca elején áll. Egykor ezen a területen szőlők voltak. Barabás Miklós festőműművész tervei alapján épült 1840-ben. Eleinte nyári lakként szolgált. Ide járt a művész megpihenni a város zajától. Vendégeskedett itt Liszt Ferenc, Bajza József és József nádor is. 2000-2003 között újították föl, ami nem volt egyszerű feladat, mert a sok átalakítás és hozzáépítés miatt, teljesen elveszítette eredeti jellegét. Így komoly kutatásokat kellett végezni, hogy visszanyerje eredeti formáját. Az oszlopokon kívül, mindent át kellett építeni.
A Kairosz Kiadó részéről Mezei Károly mutatta be röviden a kiadót és a könyvsorozatot, melynek legújabb kötete Prokopp Máriáról szól. Elmondta, a karácsonyi vásárra könyveik jelentős részét 70-90%-kal olcsóbban adják, így érdemes lesz bevásárolni. Bedő György igazgatónak az az elhatározása, hogy csak olyan könyvet ad ki, mely lelkiismeretével és meggyőződésével nem ellenkezik. Két dolog motiválja. A hit és a magyarság. A görögök az idő megjelölésére két fogalmat használtak. A kronoszt és kairoszt. Az előbbi a folyamatosan múló, folyó „óraidő”. A másik meg azt az időt jelöli, amikor történik valami különleges vagy érdemleges. Egy helyes, alkalmas pillanat. Keresztyén szempontból ezt kegyelmi időnek is lehet nevezni.
Két könyvsorozatot adnak ki. Az egyik a Miért hiszek? A másik meg Magyarnak lenni címet viseli. A kettő testvérsorozat. Az utóbbinak mottója az ipolysági születésű Sajó Sándor versének részlete. „- Én népem, múltba vagy jövőbe nézz:/ Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!…// De túl minden bún, minden szenvedésen/ Önérzetünket nem feledve mégsem,/ Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,/ Magyarnak lenni büszke gyönyörűség.”
Remélik, ezzel a sorozattal a fiatalokat is meg tudják szólítani.
Majd Dvorszky Hedvig művészettörténészt, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagját mutatta be, aki szerteágazó tevékenységet folytat. Monográfiát írt Schrammel Imréről, több felsőfokú intézményben tanított, a Magyar Rádióban és az MTV-ben interjúkat készített. A Katolikus Rádióban beszélgetéseket folytat Művek és művészet címmel. Ezekből a műsorokból egy kötetnyit válogattak össze és kiadták.
Ezután Dvorszky vette át a szót. Esztergomot, ahol Prokopp született, bűnös városnak tartották, mert prímási-érseki székhely. Hogy még mindig miért tartják annak, rejtély. Prokopp Mária a Balassa Múzeumban kezdte pályáját, majd az ELTÉ-re került. Harmadik állomása a Magyar Tudományos Akadémia. Az olasz festészet a kedvence. Írt könyvet a garamszentbenedeki Úrkoporsóról, Árpád-házi Szent Erzsébetről, előadásban méltatta Szinte Gábor festészetét. Amikor Mádl Ferenc köztársasági elnök 2001-ben Párizsban járt, meg akarta látogatni II. Szilveszter pápa szülőhelyét, Aurillacot ami nagy riadalma keltett. A franciák nem tudtak róla. Gépet szereztek és az államfővel a közeli libalegelőn landoltak. A magyar államfő koszorúzott és a franciák boldogok lettek, hogy erről tudomást szerezhettek. Javasolták, Szinte fessen egy képet a pápáról. Kifesti ő az egész templomot – indítványozta. És egy kisvárosban 110 m2-nyi falfelületet díszített művészi munkájával.
Közderültséget okozott, amikor Dvorszky elmesélte, amikor Bolberitz Pál római-katolikus papnak, filozófusnak, egyetemi tanárnak átnyújtotta a kötetet, az megkérdezte tőle: Hogy tudta ezt a kedves bőbeszédű asszonyt ilyen vékony könyvbe beszorítani? Prokopp tettetett csodálkozással reagált az elhangzottakra: „Én? Nem beszélek sokat, csak elmondom a tapasztalataimat!” S akik ismerik tudják, hogy ezekből bőséggel rendelkezik, így kutatásainak szerteágazó területeiről gazdag ismeretanyaggal rendelkezik és azt megosztja hálás hallgatóságával.
Zavarba ejtő, mert a művészettörténészeket nem szokták ismerni – folytatta Dvorszky. – De őt mégis ismerik, amit a mostani nagy részvétel is bizonyít, ami neki szól. Ezért úgy vélte, Prokopp megérdemel egy névjegykártyát, vagyis egy kötetet. Rengeteg jó magot hintett el. Ő egy modern igehirdető, egy olyan különleges nemzeti elkötelezettségű kutató, akiből sugárzik a hazaszeretet.
– 46 éve oktatom az ifjúságot – mondta az egyetemi tanár. – S húsz-harminc éve találkozom tanítványaimmal, akik minden nehézség ellenére, például a műemlékvédelem területén, megőrzik lelkesedésüket.
– Majd a beszélgetőtárs leghíresebb kutatása iránt érdeklődött. Ő bizonyítja, hogy az Esztergomban legújabban feltárt freskó Boticellitől származik. A bizonyítás ügye hogy áll?
– A dolog jól áll, mert a freskók itt vannak! Rosszabb lenne a helyzet, ha csak valamilyen leírás lenne arról, hogy valamilyen munkájáért Botticelli fizetségként bizonyos összeget kapott. Eddig nem tudtuk Botticelli hol tartózkodott 1465-70 között. Vitéz János Konstantinápoly eleste után neves tudósokat hívott meg Nagyváradra. Humanista akadémiát hívott életre. A kor jeles koponyái baráti köréhez tartoztak. Róla rengeteg könyvet kellene írni, hogy megismerjük valódi jelentőségét, mi mindent csinált. Hatvan évesen lett esztergomi érsek. Egyetemet alapított és jeles professzorok tucatjait hívta meg. Ebben korábban szerzett hírneve volt segítségére. A most restaurálás alatt álló falfestmény az egyetem lényegét ábrázolja. Az Academia Istropolitana 1467-es megnyitására készült. A Bölcsesség, az Igazság, a Bátorság és a Mértékletesség allegóriája. Az erényeket a bolygók világítják meg. Ez Aquinói Szent Tamás tanításához nyúlik vissza, aki az észhez a bölcsességet, az akarathoz a igazságot, a törekvéshez a bátorságot és a vágyhoz a mértékletességet rendelte hozzá. A kép bemutatja, hogyan kell az emberi társadalomnak élnie. Ezek a festmények tették híressé. 1938-ban találták meg ezt a falfestményt, de annyira átrajzolták a különböző restaurátorok, hogy most a tisztítás után derült ki, ki is annak alkotója. Nem csoda, hogy Botticelli itt kezdte pályáját, hiszen Magyarország fél évezreden át Európa központja volt gazdasági és politikai szempontból, így ide érdemes volt eljönni, itt lehetett karriert csinálni.
Majd a nápolyi középkori emlékekről beszélt, melyeknek szintén vannak magyar vonatkozásai. Magyarországi Mária, nápolyi királynő az egyetlen Árpád-házi uralkodó, akinek síremléke megmaradt. Ötven évig élt Nápolyban, tizenhárom gyermek édesanyja lett. Egyikük Toulousi Szent Lajos. Testvérét, Martell Károlyt Dante a Paradisoba helyezte el, holott a többi királyt a pokolban „látta”. Fraknói Vilmos írt róla, de azóta sem született újabb összefoglaló munka.
Amikor Nápolyban járt, tízéves srácok faggatták, hogy honnan jött. – Messziről. – Mégis honnan? – Magyarországról! – Aha, Maria d”Ungheria! – mondták.
Prokopp Mária tréfás és szellemes ember. Ezt most is tapasztaltuk. Nagyokat tud kacagni. Magyarországi Máriával kapcsolatosan fejtette ki véleményét. „A magyar nők nagyszerűek. Tudtak uralkodni!” Ez utóbbi megállapítása is kacajra fakasztotta a közönséget. Mire hozzá tette: „Nincs ebben semmi probléma. Mária férje helyett uralkodott. Mindez azt jelenti, hogy ha egykor nagyok voltunk, ezután is lehetünk azok! „Ne merüljünk el a mában, építsük a jövőt!” Prokopp Mária leszögezte, minden kutatásának célja, hogy kimutassa, Magyarország és a magyarok semmiben sem alábbvalóak más országoknál, nemzeteknél.
Ezután Dvorszky egy kedélyes történetet mesélt el. Ez azzal függ össze, hogy a professzor-asszony mindig száguldozik, rengeteg előadást tart, növendékeinek szervezi a tanulmányutakat, törődik ügyes-bajos dolgaikkal. Telve van energiával. Egy alkalommal néhány magyar művészettörténész-hallgató Nápolyban meg kívánta tekinteni a Mária királyné által emelt Santa Maria di Donna Regina-templomot. Bejutni nem tudtak. Tanácstalanul ücsörögtek. Hátha mégis valahogy bejutnak. Ekkor a semmiből felbukkant a száguldó Prokopp Mária lobogó hajjal. Annyira sietett, hogy észre sem vette őket. Megkövülten nézték a csodát. Szokása szerint azonnal intézkedett, pillanatok alatt kulcsot kerített, fantasztikus idegenvezetést rögtönzött és már vonszolta is őket a további fontos látnivalók felé.
A kötet tartalmazza a „száguldó törékeny asszony” életrajzát és családja történetét is, amiről műveiben nem olvashatunk. Amikor Dvorszky erről faggatta, családtörténetbe kezdett. Kiderült, alaposan ismeri gyökereit. A kötetből sok minden kimaradt, például tudományos életrajzát is mellőzni kellett. De azért kitért felvidéki kutatásaira Gömörben, a Szepességben és az egykori Torna vármegye területén. Ehhez rögtön hozzáfűzte, a felvidéki Kincskereső program keretében egy középiskolás lány írt kiváló tanulmányt és abban segédkezett neki. Leszögezte, a legtöbb kapcsolata a Felvidékkel van. Ez a Méry Ratió könyvkiadónak is köszönhető, amely több munkáját adta ki.
Azután még szó esett arról is, hogy a kortárs alkotókkal fiatal kora óta kapcsolatban áll. Kíváncsian figyeli munkásságukat. Térben és időben otthonosan mozog.
Beer Miklós váci püspök mesélte el, miképpen ismerkedett meg Prokoppal. Egyszer a Trabantjával a szobi révnél várakozott a kompra. Eleredt az eső. Egy asszonyka is várt ott. Összeszedte minden bátorságát és meghívta őt a kocsijába. Kiderült, mindketten Zebegénybe igyekeznek egy temetésére. Amikor évek múltán az esztergomi belvárosi templomba nevezték ki, ki várt őt ott? A Prokopp család! Prokopp Mária – mondotta a püspök – lelkes szeretetet sugároz az Úristen, a teremtett világ és a magyarság iránt. Ezért erre a könyvbemutatóra négykézláb is eljött volna – jegyezte meg tréfálkozva. – „Mi kell ahhoz, hogy a szobában meleg legyen? Egy izzó kályha. Az ő izzó szeretete hevítsen minket!”
Az egyik résztvevő elmondta, a zenészeknek nagyon hiányzik a művészettörténeti oktatás. A Bologna Rendszer ezt lecsiszolta. Prokopp Mária hetente tartott előadást a növendékeknek. Elterjedt, milyen remek előadó, így óráira egyre többen jártak. Nemcsak a művek tiszteletére, hanem istenhitre is nevelte hallgatóságát. Egy ilyen zenész egészen másképp szólaltatja meg pl. a Liszt-rapszódiát. „Áldja meg az Isten érte!”
Ezután hosszú sor kígyózott, mert szinte mindenki dedikáltatni kívánta a megjelent karcsú interjúkötetet, mely hetvenötödik a Magyarnak Lenni sorozatban, miközben az egyetemi tanár idén márciusban ünnepelte hetvenötödik születésnapját. Öt évvel ezelőtt jelent meg az Omnis creatura significans c. kötet hetvenedik születésnapjára, mely azt jelenti: Mindenki egyformán fontos, vagy Minden teremtmény egyformán fontos.
Kedves Mária, örülünk a könyvnek és további termékeny éveket és sok örömöt kívánunk!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
