1956.II.19
Mária, kedves, ízlelgetem, kóstolgatom a nevet, az újat, amely olyan régi, mintha mindig is mondtam volna, és írni szeretném a levelet: szólni és köszönni, de nem megy. Nem tudok levelet írni, nagyon levert vagyok, rossz hangulatban: már több mint huszonnégy órája érzem a pulzus kihagyásokat, a szívemet. Duplán szedem a gyógyszert, de nem szűnik a panasz. Vasárnap este van, most mintha enyhült volna a fájdalom, és én sietek, hogy ezt a szünetet magának ajándékozzam kedves, drága Mária.
Igen, hát itthon vagyok, a vágyott otthonomban. Látszólag minden rendben van, meleg a szoba, de ez minden! Magammal akartam lenni, de nem sikerül: egyedül maradtam a betegségemmel, ez pedig mindennél rosszabb. Milyen jó lenne most a kórházban, a huszas szobában: ott nem voltam egyedül, mert volt, aki enyhítette a panaszaimat.
Most döbbenek rá, hogy nekem az otthonom a munka lehetőségét és örömét jelentette, de ez most nincs. Tehetetlen vagyok, saját magam foglya lettem: a betegségemé. Mindenütt utamban van ez a tehetetlenség, ez a dolgozni képtelenség. Mindenütt utamban van, keserűségemre, kétségbeesésemre ez a rokkant test. És éppen most! Sírni tudnék!
Kassán ott volt mellettem, ha elcsüggedtem, de itt egyedül vagyok, ha nem tudok dolgozni. Talán rossz napot választottam, hogy ma írok. Tegnapelőtt jobban éreztem magam, még hajat is mostam! Az étvágyam jó, – és ez az egyetlen vígasztaló momentum, – annyira jó, hogy mindig éhes vagyok. A kassai cukrászsüteménynek már nyoma sincs. (Ötöt Rózának ajándékoztam.)
Mit írjak hát, Mária? Hogy nagyon köszönöm, hogy van? De hiszen ezt úgyis tudja. Sokat adott nekem, s én hogy tudom ezt megköszönni, ilyen tehetetlenül? Menjen el Lilihez, s ha ott beszélnek majd rólam, én is ott leszek megint. Ha egyedül van, gondolatban erősítsen engem: megérzem majd.
Hálával, szeretettel: Zoli.
Hétfő reggel: éjjel jól aludtam, a pulzus most normális.
1956. III. 15.
Itt volt és elment. Hozott, és vitt is talán. Én valahogy koldusnak éreztem magam: mit adhattam én? Sokszor kétség fog el: mostani állapotomban meg van kötve a kezem, bénultnak érzem magam. Ez nekem is rossz, hát hogyne lenne rossz másnak, nézni a vergődést, ezt a tehetetlenséget. Örülök, és köszönöm, hogy itt volt: melegséget hagyott itt, simogatást. Délután és este szokatlanul gyors ütemű volt a pulzus-kihagyás. Feküdtem mozdulatlanul.
Szomorú értesítőt kaptam: újra halálhír. Újra infarktus. Egy debreceni barátom halt meg, J.M. Decemberben volt kórházban, teljesen gyógyultnak érezte magát, és most mosakodás közben, hirtelen meghalt. Szép halál, de engem ez a hír megriasztott: az Ady-könyvemet szeretném még megcsinálni. Tegnap azonnal nekiültem. Egy félévet kérek legalább! De több is kellene!
Ne haragudjon drága, hogy ezeket megírom, de tudnia kell, mi van bennem, mi bánt, mi izgat, minek tudok örülni és mit tudok megköszönni magának. A könyvemet még mindig nem láttam. Nem küldik, és ez is bosszant. Tegnap már táviratoztam és magyarázatot kértem. Türelmetlen vagyok, mert mihez kezdek, ha megjön a szliácsi gyógykezelési behívó?
A gyerekeknek a könyvet e napokban csomagoltatom majd. Köszönöm ma érkezett levelét. Röviden is ugyanaz, ami a hosszú: tele van szeretettel. Én is ölelem szeretettel.
1957. III. 18.
Már egy hete itthon vagyok. Az autóbuszhoz nem jött ki, de tudom, hogy ha tehette volna, ott találtam volna a busznál. Hiányzott. Megszoktam már, hogy ott van. Sohse jó úgy elindulni, vagy megérkezni valahová, hogy a peronról ne intsen senki. Sokszor fáj a szívem, de ezt leszámítva tűrhető az állapotom, csak nagyon aluszékony vagyok, talán a nagy adag gyógyszer okozza.
A macska históriához még nem fogtam hozzá. Majd írja meg, hogy hívják a szerencsétlent, mert nevet kell neki adni, hogy szerepeltethessem. A Korunk nem sürgős, már van belőle egy másik példányom. Hogy szalad az idő: két hét múlva ismét bent leszek Kassán. Ma megint egy szörnyű hír kavart fel: Esterházy János meghalt a börtönében. A „védencem” volt, mindhiába. Mintha én is bűnös lennék a halálában.
Tegnap havazott, ma csúnya köd van, csak tavasz nincsen. (Folytatjuk.)
Batta György, Felvidék.ma
Fotó: Kolár Péter gyűjteményéből
{iarelatednews articleid=”55553,55462,55552,55461,55337″}
