Ógyallán Fehér István tartott ünnepi beszédet a március 15-ei megemlékezésen. Az elhangzottakat az alábbiakban közöljük.
Tisztelt ünneplő közönség, Hölgyeim és Uraim!
Ma emlékezünk az igazi hősökre, az igazi, valóban lánglelkű magyarokra, akik 168 évvel ezelőtt valami olyat tettek, hogy beleremegett egész Európa! Nem vagyok történész, csupán érdekel mindaz a magyar történelemből, amire büszke lehet minden áldott napon bárki, akiben magyar szív dobog. 1848 márciusa pontosan ilyen, de ezt mindannyian jól tudjuk, akik ezen a főhajtáson megjelentünk Ógyallán, Feszty Árpád városában.
Már közhelynek számít, hogy „nincs új a Nap alatt” – hiszen ahogyan akkor hátat fordítottak nekünk, úgy napjainkban is tulajdonképpen az európai népek cserbenhagyják a magyart! Úgy gondolom, hogy a kegyelet és emlékezés mellett párhuzamot kell, hogy vonjunk, hiszen napjainkban olyan dolgokon vagyunk túl és olyan történések elé nézünk, amelyeknek tétje túlzás nélkül a mi megmaradásunk! A baj pedig gyakran bennünk gyökerezik! Most azt gondolom, hogy ezen sokan meglepődnek, ezért megpróbálom elmondani, bízva abban, hogy van értelme, mert én magam hiszem, hogy van!
A kis lépésektől a nagyok felé haladva a neveinkkel kezdem.
A kilencvenes évek legelején még ez az állam is megengedte bárkinek, hogy vezeték- és keresztnevét a saját anyanyelvén használja hivatalos formában is. Nézzünk körül, de önmagunkkal kezdjük, így van-e?! A társadalom alapsejtje a család. Mivel mi mindannyian a gúnyhatárokon kívül rekedtünk, a családi nevelés, neveltetés nálunk kulcskérdés! Arra gondolok, hogy tanárként elmondhatom, hogy egyértelműen látszik, mely tanuló milyen neveltetést kapott – a szó nemzeti értelmében – odahaza. A pedagógus – persze, ha ő maga is olyan beállítottságú, tehát neki is fontos mindez – természetesen hozzátehet, de elmondhatom, hogy csak páran végzik el közülünk ezt a nagyon fontos feladatot. Ezt mi az iskolákban, óvodákban csak akkor tudjuk megvalósítani, és ezt meg is tesszük, amennyiben a szülő magyar intézménybe íratja gyermekeit! Azt gondolom, ezt pontosan itt, Ógyallán, nagyon fontos megemlíteni, hiszen Önöknél ez a helyzet finoman szólva is kívánni valókat hagy maga után, hiszen ma ott tartunk, hogy ennek a városnak már 50 százalék alatti a magyar nemzetiségű lakossága! Ez, tisztelt Emlékezők, a családokban, az iskolákban dől el, és sehol máshol!
Talán jelentéktelen dolognak tűnik, de higgyék el nekem, nem az, és nem is ördögtől való, hogy az intézményekben, hivatalokban az anyanyelvünket használjuk, és nem váltunk át szlovákra, a másik fél akaratának megfelelni akarván. Ezt is biztosítja a törvény még ebben az államban is, tehát éljünk a jogainkkal! Ne akarjunk mi megfelelni a saját lelkiismeretünkön kívül senkinek, aki ráadásul a mi adóinkból is kapja a fizetését! Ne alkalmazzuk a „merjünk kicsik lenni” és a „bocsánat, hogy mi is itt vagyunk” – sajnos – megszokottá vált politikáját, mert az bizony zsákutca számunkra!
Szólni kell napjaink legfontosabb történéseiről, a kialakult és kialakulóban levő helyzetről is, hiszen egy héttel vagyunk a választások után. A múlt hét szombatján azért sokan reménykedtünk, hiszen a reményvesztett ember tulajdonképpen feladta. Mi, tisztelt Barátaim, nem vagyunk, és nem lehetünk abban a helyzetben, hogy feladjunk bármit is, amiért 1848-49-ben Petőfi, Kossuth és társaik, de a későbbi időkben is annyiszor eleink szó szerint a vérüket adták a szabadságért, a Nemzetért! Hogyan is nézhetnénk az ő szemükbe, ha ilyet tennénk? Hogyan nézünk gyermekeink, unokáink szemébe, ha akármilyen mondvacsinált okoknál fogva is, de feladjuk mindazt, amit 1848 forradalmától örökül kaptunk, amely dolgok bennünket azzá tettek, akik most vagyunk?! Mindezt úgy kaptuk, örököltük és most rajtunk a sor! Mondom most, s erről jut az eszembe a vegyes párt, amely a legfrissebb hírek szerint bárkivel, de a kormányba készül! Hogy kikkel? Hát azzal a párttal is, amely évtizedes korrupciós ügyeivel szétzüllesztette ezt az országot, de azzal a párttal is, amely az elmúlt 27 év demokratikusnak hazudott éveiben a felvidéki magyarság likvidálásán, elűzésén, további megalázásán ügyködött! Itt és most a példák számának nem lenne vége…
Lehet, furcsának találják, de meg van ebben a jó hír is: Felvidék magyarsága végre tisztán láthatja, mennyi is a mennyi nekünk, no meg persze a bennünket végleg eláruló politikusoknak, és ez a két szám bizony nem is hasonlít egymásra! Minden álarc a földön, tessék hát megnézni jól az eddig is ígérgető arcokat, mélyen a szemekbe nézni, ha ugyan ők majd merészelik felemelni áruló tekintetüket, merészelnek a szemünkbe nézni!
Bíztunk az egyetlen magyar párt sikerében, de már harmadszor nem jött össze ez a dolog sem, és nevezzük nevén a dolgokat Barátaim, ez bizony egy súlyos vereség! A magyar választók nagyon nagy része nem ment el választani, és itt el kell gondolkodnunk! Ennek bizony okai, felelősei vannak. Meg lehet és meg is kell újulni, én is azt vallom, hiszen az előbb mondtam, mi nem adhatjuk fel! Az elmúlt 27 év arcainak, akik ebben a pártban, a legmagasabb pozíciókban munkálkodtak, vagy csak ott voltak egyértelműen hátra, nagyon hátra kell állniuk, de ha még világosabban akarok fogalmazni – és úgy szoktam – el kell tűnniük a legkisebb vezető pozícióból is! Teljesen logikus ugyanis, hogy az ember nem bújhat ki a bőréből, ami egyértelműsítve azt jelenti, hogy bizony a kutyából nem lesz szalonna!
1848/49, ahogyan 1989 bársonyosnak mondott, de elcsalt forradalma is, ha másra nem, arra megtanított bennünket, hogy az új seprű seper jól! Új, tiszta, független arcokban szabad csak bízni, ha meg akarunk maradni magyarként itt a Felvidéken! Óva intek attól is, hogy olyan fiatalokra bízzuk rá a jövőnket, akik pár hónappal ezelőtt még narancsos háttér előtt pózoltak, s akiket liberális barátaikról is fel lehet ismerni még most is, akármennyi karikát is zsebeltek be egy héttel ezelőtt! Vegyük már végre észre, hogy a pártkönyv cserélgetők ugyanazt akarják, amit elődeik: jól élni a politikából, amíg még van felvidéki magyar, akit be lehet csapni, aki megvezethető! Elfogyott már az összes idő, nincs még egy félidő, mint a sportban, amikor még esetleg megfordítható az eredmény! Másik, egy új és főleg megbízható, igaz szívű, megmaradni óhajtó és ezért bármire képes csapatot kell felküldeni a pályára!
Véget kell vetni az elvtelen, megélhetési politizálásnak, és rá kell mutatni mindazokra, akik bizony nagyon hosszú ideig tűzközelben voltak, de csak a saját családjuk megélhetésére fordították az energiájukat, miközben valamennyi választások előtti kampányokban nem szégyelltek ígérgetni, hazudni a kisembernek, a választóknak. Ez a múlt héten alaposan megbosszulta magát, amelyből a legrosszabbul pontosan a kisember, a választó polgár, A felvidéki magyar jött ki a legrosszabbul! És ezek vagyunk mi, kedves ünneplő közönség, mi – Felvidék megalázott és becsapott magyarsága!
1848/49 legvilágosabb üzenete ezért pár gondolat kell, hogy legyen:
1. ne bízz senkiben, akiben már legalább egyszer csalatkoztál,
2. az ígéret még nem tett,
3. tégy magad is a megmaradásunkért, nemzetünk felemelkedéséért, s főleg
4. aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan!
Elhangzott Ógyallán, március 13-án.
Felvidék.ma
