Nagy élményt jelentett számomra az egész kirándulás, első alkalommal jártam Strasbourgban. A kellemes hangulatú várost szép, nyárias időjárás közepette tekinthettük meg, ismerkedhettünk annak nevezetességeivel. A német-francia határhoz közeli városban a múlt és a jelen keveredése, a történelmi és a modern egyaránt megtalálható.
Nagyon tetszett a város székesegyháza, amit kívül-belül megcsodáltunk, sőt néhányan a toronyba is felmentünk. A homokkőből épült dóm érdekessége, hogy a XI. században kezdték építeni és csak a XV. században fejezték be. Ezért az összes stílus jegyét magán viseli. A templomban található a maga nemében páratlan „világóra”, aminek most látható változata 1842-ben készült. Minden órában előjön a „halál alakja”, és kaszájával üti el az órát, mintegy az emberi, földi, időbeli élet mulandóságára utalva, s az ember figyelmét az örökkévalóságra, a véget nem érő örök életre irányítva. Továbbá, minden nap téli időszámítás szerint 12 órakor a 12 apostolt ábrázoló szobrok vonulnak el Jézus előtt az érdekes szerkezeten.
A székesegyházat nézve az első pillanatban feltűnik, hogy hiányzik egy tornya. Ez csak a tervekben létezett, ám soha nem építették fel. A franciául Cathédrale Notre-Dame-de-Strasbourg nevén is ismert épület 1647 és 1874 között a világ legmagasabb épülete volt a maga 142 méteres magasságával – írják az útikönyvek –, ma pedig a világ hatodik legmagasabb templomaként tartják számon.
Cathédrale Notre-Dame-de-Strasbourg (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)
Szintén kellemes időtöltést jelentett a tanulmányút programjába beépített hajózás az Ill folyón. A várost átszelő folyón haladva alkalmunk volt Strasbourg számos építményét, hídjait, nevezetességeit, rakpartjait látni, s közben a hozzájuk fűződő történelmi információkat és egyéb érdekes tudnivalókat hallgatni. Így a hajóból is láthattuk az Emberi Jogok Európai Bíróságának épületét, amelyet – mint az idegenvezetésben is elhangzott – az angol építész, Richard Rogers tervezett és 1995-ben került átadásra. A szóban forgó bíróságnak 1998 óta Strasbourg az állandó székhelye. Az Emberi Jogok Európai Egyezményét alkalmazva azt a feladatot hivatott biztosítani, hogy az államok tiszteletben tartsák az egyezményben foglaltakat.
Ezt követően az Európa Palota is elénk tárult, ahol az 1949 óta működő Európa Tanács ülésezik. Ugyancsak láttuk az Európai Parlament adminisztratív épületét, szó esett az Újságírás Nemzetközi Központjáról, a Rajna-palotáról, a Strasbourgi Városi Operáról, ahol Wagner is vezényelt koncertet egykoron.
A tanulmányúton néhány személlyel a pozsonyi magyar katolikus közösségből vehettem részt, amelynek immár harmadik éve szolgálok lelkipásztoraként. Velük, s a néhány napos rendezvényre más helyekről és közösségekből érkező magyar társakkal együtt töltöttük a tartalmas programot. Jó alkalom volt a közös beszélgetésre, tapasztalatcserére. A sokrétű csoport tagjai közt volt pedagógus, színész, freskó-restaurátor, médiában dolgozó, fiatal és nyugdíjas, s még sorolhatnám, a lényeg, hogy jól érezve magunkat egy magyar csoportként tettünk látogatást a médiából ismert helyeken.
Kikötő az Ill folyón (Fotó: Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma)
Nem volt különösen elmélyültebb képem az Európai Parlamentről, csak az átlagos ismeretekkel rendelkezve a televízió képernyőjéről vagy az újságok hasábjairól ismerve azt tudtam, az európai jogalkotás egyik fontos helyszínéül rendeltetett szolgálni. Érdekes volt odaérkezésünk napján Csáky Pál képviselő úr és asszisztensei elmondásából többet megtudni az intézmény működéséről, a konkrét strasbourgi helyszín mindennapjairól, az ott dolgozók nem kis létszámáról, az utazásokról, a képviselők feladatairól. Egyházjogászként is működve – ugyanis posztgraduális tanulmányaim során Rómában a Pápai Szent Kereszt Egyetemen éppen egyházjogot tanultam – különösen is érdekel a jog, közel áll hozzám a téma, így a jogalkotás témája is, s ezért talán még inkább kíváncsian próbáltam bepillantást nyerni az itteni munkába, annak mechanizmusába. Láthattuk a szavazások menetét, illetve másnap részt vehettünk egy ülésen, amely a kisebbségi nyelvhasználatról szólt, amint erről a média már részletesebben beszámolt az elmúlt napok híreiben.
Érdekes volt meghallgatni az ülés előadásait, a felvázolt adatokat, megállapításokat és terveket, valamint a hozzászólásokat. A politikai szempontból történő kiértékelés helyett én inkább most nagyon egyszerűen, ám komolyan és felelősségteljesen azzal zárnám útinaplóm sorait, hogy éljünk anyanyelvünk használatával minden erre kínálkozó alkalommal. Ápoljuk az anyanyelvet, annak tisztaságát, használjunk magyar beszédünkben magyar szavakat, írásainkban is figyeljünk a helyesírásra, legyen gyakori olvasmányunk a magyar irodalom annyi remekműve. Használjuk ki az anyanyelvünkön felkínált értékes programokat, legyenek azok egyházi és vallási, kulturális, tudományos, vagy egyszerűen baráti összejövetelek. S persze használjuk ki a magyar óvodák és magyar iskolák létét, ne hagyjuk veszni s kiürülni „…a templomot s az iskolát” – ahogy az a sokat idézett Reményik versből is fülünkben cseng. S ne csak csengjen, de tettekre késztessen…
