Emlékeznek még a hosszú kések éjszakájára? A jogállamra, ahol a Mečiar-féle párt többségi szavazással megfosztotta képviselői mandátumától a különvéleményt hangoztató honatyát, holott ilyesmit alkotmány és törvény nem tesz lehetővé. Emlékeznek-e, hogy akkor ez a kis ország itt, a Tátra és a Duna közén Európa fekete lyukává neveztetett ki?
De hol vannak már azok az idők?! Ma már maga a közös Európa brüsszeli/strasbourgi vízfeje és agytrösztje a fekete lyuk. Persze nem ma kezdődött, csak egyre inkább elhatalmasodik, terpeszkedik és terjeszkedik. S diktálni akar. Az uborkagörbülettől, a létrafok-beállítás szabályozásától eljutottunk oda, hogy már a nagy Unió választott képviselőire vonatkozó szabályok sem érvényesek, ha a nagy öregek többsége a maga csinálta megoldhatatlan problémáit az új gyarmatok/perifériák rovására akarja – átmenetileg – enyhíteni.
S innen már csak egy lépés, hogy elkezdődjenek a kizárások, a mandátummegvonások. Mert hát az Európai Parlament, amely – a Lisszaboni Szerződésben – amolyan témafelvetői-tanácsadói jogkört harcolt ki magának, szeptember 11-én hozzányúlt a képviselői mandátumokhoz is. Eldöntötte –a brüsszeli hivatalnokok gárdájával egyetemben –, hogy a tartózkodó szavazat nem szavazat többé, amennyiben a relatív többség óhajának és/vagy koholmányának jóváhagyását megakadályozná. A törvények, szerződések és szabályok sem érvényesek többé.
Ez sem most kezdődött élesben, hanem a nagy népvándorlás megindulásakor. A külső schengeni határok védelmének megszervezését – ami kötelező érvényű előírás mindmáig – ekkor kiáltották ki jogszabályszegésnek. Pedig ugye a „szabály az szabály”, meg a harmadik országból érkezők fogadásának is megvan az előírt rendje, még ha a nagy öregek másképpen szeretnék is. Ma már nemigen szokás emlékezni arra, hogy 2015-ben Magyarországot arra próbálták rábeszélni/rákényszeríteni, hogy a saját területén hozzon létre hot spotokat a vándorlóknak, úgy tartóztassa fel őket (utána majd az EU is segít). Erre mondott keményen nemet az Orbán-kormány, Merkel asszony meg ekkor tárta ki karjait.
Később aztán a vén Európa is elkezdte védeni a belső – amúgy szabadon átjárható – schengeni határokat, az osztrákok a magyar oldalon, a németek az osztrákon, a franciák az olaszok mentén. De ugye, amit szabad Jupiternek… Holott ez az uniós szabályok egyértelmű megszegése. Erről persze nem írt jelentéseket a LIBE bizottság, ahogyan három esztendő alatt egyetlen átfogó tanulmány/elemzés sem készült az Európai Unióban a bevándorlási helyzetről. Pedig milyen érdekes lenne tudni-látni honnan, kik, hányan, milyen útvonalakon, kiknek a támogatásával érkeznek, s milyen célból, hiszen ez sem mellékes. És bár semmilyen uniós szerződésben nincs benne, hogy a beözönlőket milyen esetben és milyen kulcs szerint kell szétosztani a tagállamok között, a vén Európa csak ezzel foglalkozik. Olyan ez, mintha egy nem szűnő cunami vízhozamát kellene elosztani, s közben sehol egy Noé, aki építi a bárkát, hogy azért mutatóba maradjon „fehérek közt egy európai” is… Aki erre kísérletet tesz, azzal szemben megindul a kiközösítő eljárás.
Problémakezelés, igazi megoldások felvázolása helyett csak üres lózungokat szajkóznak a magukat mindenki és mindenek felett állónak tartó europolitikusok. Tartalom nélküli „emberi jogokra” hivatkoznak lépten-nyomon, álhíreket, rágalmakat terjesztenek, tényismeret és valós tények ismertetése nélkül. Billogokat ragasztanak ránk, kelet-közép-európaiakra.
Holott mi nem ilyen Európai Unióról álmodtunk. Alig tíz év alatt visszatért hétköznapjainkba az orwelli világ, melyről harminc éve azt hittük, hogy megszabadultunk tőle. Most a billogragasztás idejét éljük. A remélt Nyugat nem etalon többé. A toleranciát leghangosabban és legtöbbször követelők, a demokráciát a néptől leginkább féltők az övéktől eltérő vélemény hallatán – a hatalmukat, a tulajdon jólétüket és egzisztenciájukat féltve – rögvest fasizmust, nácizmust, xenofóbiát, kirekesztést, diszkriminációt emlegetnek. (Ki emel szót manapság már a pluralizmusért? A „hallgattassék meg a másik fél is” elve teljesen kiveszett a közbeszédből…)
Jogállamot kérnek számon nyugaton Lengyelországtól és Magyarországtól azok, akik már az alapigazságokat is elfelejtették, a saját törvényeiket sem tisztelik, nem tartják be, machiavellisták, hatalomtechnikusok, s mit sem törődnek félmilliárd kontinenslakóval. Most a célkeresztben Magyarország (és Lengyelország) áll, ám vele együtt mi, őshonos, mezei európaiak is, mert a hatalomtechnikai játszadozások a mi bőrünkre mennek.
Reguláris választásokon nyertes nemzeti kormányokat akarnak elmozdítani a helyükről (az olaszoknál Monti által megtették egyszer!), az általános titkos választások sincsenek az ínyükre. A népszavazás intézményét pedig megszüntetnék, merthogy a „nép” oktalan és hülye, s csak ők ott a brüsszeli üvegpalota mélyén – no meg Davos puha foteljeiben – tudják, mi a jó neki… Mert Európa „elitje” a szociális piacgazdaságot akarja felszámolni a kontinensen, ezért van ellenére a kereszténydemokrácia, mely az Európai Unióban a nyugati jólétet, a békét megalapozta az „élni és élni hagyni” egyszerű, mégis társadalmi konszenzust létrehozó filozófiájával.
A szerző az MKP OT elnöke
