„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Okt. 7. A szlovákok boldog örömmel tűzték ki nemzeti jelvényüket s különösen a diákság szinte kihívóan viseli. Itt-ott feltűnnek a magyar jelvények is a hajtókán és a gomblyukakba, de egyelőre még csak a merészebbje meri kitűzni. A vásárlás őrült iramban folyik tovább, az az csak folyna, mert zsidóünnep lévén az a zsidó is zárva tartja az üzletét, aki máskülönben kinyitná ily kisebb ünnepen. Annál jobban megrohanják a néhány nyitott keresztyén üzletet.
A katonaság a kaszárnyából hurcol mindent. Bútorok, mindenféle berendezési tárgyak még a falba beépített katlanok is elszállításra kerülnek. Persze ilyenkor mindig vannak túlzott híresztelések is. Azt mondják még a padlót is felszedték és a belső ablakokat is elhordják. Hogy az általuk berakott parkettet felszedték, ez igaz, olyan mondja ki maga is látta ezt. Sok minden rémhírt suttognak.
Azt mondják azért nem szabad éjjel kinnt lenni mert akkor végeznek mindenféle aknamunkát. De ezt a szó valódi értelmében értik. Az a hír kering, hogy a kaszárnyák, a járásifőnökség, az állomás stb. mind alá van aknázva, s ha menekülni kénytelenek, ez villamos áram által mind fel lesz robbantva. Lehet ez mind csak rémmese és a felizgatott agyak fantáziája. Ellenben aknamunka folyik azzal, hogy éjjel minden megmozdítható dolgot szállítanak el.
Lakásunk elég közel esvén az állomáshoz, egész éjjeleken át hallatszik amint a vasútikocsikba ágyúlövésszerű robajjal hajigálják a nehéz dolgokat és még a sötét hajnalokon tovább is szállítják fel Zólyom felé. A hangszórók tudatják d.u. az ucca népével, hogy este 6 ó.kor Pozsonyból Esterházy és Jaross (gróf Esterházy János és Jaross Andor csehszlovákiai magyar politikusok) fog rádió szózatot intézni a városok magyar lakosságához. 1/2 6 kor már bezártunk és ott akartuk az uccán bevárni a beszédet, dacára, hogy már otthon is meghallgathattuk volna, de valami késztetett, hogy maradjunk itt.
Én az utca képét óhajtottam látni. Magda jött hazafelé, mondtam maradjon ott velünk, de ő most sem hallgatott rám. Rudi egy darabon elkisérte, de ő aztán visszajött. A rádióbeszéd késett, már 1/2 7 is volt mikor megkezdődött. Izgatottan, remegve vártuk az első szlovák szónok után a minket érdeklő édes magyar szót. Feszélyezett, hogy Dugacsekné mellénk állt és ő is itt hallgatta végig a beszédeket, nem mertünk szabad megnyilvánulást adni a bennünk remegő érzéseknek.
Óriási tömeg volt az uccán. A leglelkesebb fiatal magyar csoport a két templom közti téren az uccafordulón állt. Idébb a rádió üzlet előtt a szlovák csoport. Majd egy csomó tétova zsidóság, kik szegények nem tudták hová is tartozzanak?!
Egyszerre felcsendűlt Esterházy érces hangja. S amikor a már azóta jól ismert örök emlékű beszédet elkezdte Isten nevével, nemzeti imánk első sorával … leírhatatlan az az érzés a mit kiváltott bennünk!
Leborúlva szerettünk volna köszönetet mondani a jó Istennek, hogy ezt megengedte érni. Hogy itt Losonc szivében érces csengő hangon hallhatjuk e szót: Isten áldd meg a magyart!!!
Elhangzott ezután a Jaross lelkes beszéde is. E beszéd közben a szlovák csoportból gyakran hallatszott fütty és gúnyszó. Mikor épen az egymást megértésre együttmunkálkodásra kérik szeretettel az embereket az ő részükről máris megnyilvánul a gyűlölködés.
A magyar szónoklatok befejezése után a szlovák fiúk összecsoportosulva elénekeltek egy szlovák hazafias dalt amit mindenki csendben hallgatott végig. Majd oszlani kezdett a tömeg. Egyszerre csak felhangzott a magyar fiúk csoportjából: „Magyarok ide!, magyarok ide!” A tágas téren összetömörült a magyar közönség s felhangzott a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” c. dal. Mindenki lelkében ott vibrált, hogy nem ezt a bár szintén drága magyar dalt, de egy ennél drágábbat kellene most énekelni.
A teológusok elkezdték a mi Hymnust helyettesítő énekünket a „Mindig velem Uram”-at, de ezt persze sokan nem tudták. Ennek elhangzása után egyszerre csak előbb halkan, töredezve, de mind erősebben, bár remegőn szállt fel ezernyi magyar ajkon a két templom között a nemzeti imádság: „Isten áldd meg a magyart”!
Mi volt ez! -Istenem mi volt ez nekünk- húsz év óta némaságra kényszerített magyaroknak. Ha odaát M.o.-on (Magyarországon) időzve istentiszteletek alkalmával volt is eset elénekelhetnünk a többi testvérünkkel, szemünkből akkor is kicsordult a könny – hát most- most mit éreztünk. Nem is bírtunk énekelni, szivünk a torkunkba dobogott úgy éreztük.
Sok fiatal könnyes szemmel mondta: Istenem de fáj, hogy én nem is tudom a magyar hymnust! /elég hiba, de majd megtanulják/ Ez a pillanat örök emléket hagyott minden magyar lélekben. Ezért is érdemes volt élni!
Ti- az anyaországban élő magyartestvérek, bármely lelkes és jó hazafiak vagytok is – ezt nem is sejtitek mit jelentett ez nekünk. Ehhez a húsz év leigázottságának felszabadító, minden korlátot elsöprő érzésének kellett a bensőnkben kirobbanni. Idegenek borúltak egymás nyakába s örömkönnyeket sírva köszönték meg az Isten jóságát. A rendőrség higgadtan, megértően viselkedett, úgy, hogy a magyar fiúk örömükben majdnem a vállukra emeltek egyet. A közönség aztán lassan szétoszlott, csak a fiatalság maradt kisebb csoportokban.
A szlovák és cseh fiúk már akkor erősen kezdtek a magyarok ellen tüntetni. A magyar fiúk elhatározták, hogy másnap megkoszorúzzák a ref. templom mellett felállított emlékszobrot , össze is gyüjtötték a rávaló pénzt. Este még soká lelkesedtünk és beszélgettünk a nap boldogító eseményeiről itthon. Géza később jött haza s mondta, hogy a kath. iskola előtt még elszavalták és énekelték a „Talpra magyart!”. De a rendőrség aztán szétoszlásra szólította fel őket.
