A szomorú hírt hűséges társa, felesége tudatta az ismerősökkel, barátokkal. Nagy János László 2018. december 26-án délután hunyt el.
Már az égiek ének- és zenekarának tagja, de ismerve őt, ott is tele tervekkel szabadidejében vagy fest vagy farag.
– írta felesége, Nagy Sára, akivel 45 éven át a legjobb barátságban, és jóban- rosszban kitartó társa volt.
Nagy János László egy amerikai fogolytáborban született 1945. október 4-én, Passau mellett. Családját 1947-ben kitelepítették Magyarországra, 10 éves koráig Móron élt. Szüleivel 1956-ban emigrált, és élete legnagyobb részét Kanadában élte le, ahol grafikusként dolgozott, miután elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát.
Munkája mellett tíz éven át a karikatúra műfaját oktatta főiskolai szinten. Élete első faragását édesanyja barátjától kapta. Ez az alkotás ösztönözte arra, hogy ő is megpróbálkozzon a műfajjal. Eleinte csak nagyon egyszerű munkákat készített, rengeteg fát elnyűtt, amíg megszületett az első, majdnem tökéletes alkotása.
A Kanadában eltöltött 48 év után feleségével, Sárival 2004 szeptemberében költözött vissza a Felvidékre, Ógyallára. Ekkorra már kialakult benne a fafaragás művészetének szeretete és elsajátította az eszközök használatát. Az itthoni munkálatokba 2006-ban kezdett bele, azóta folyamatosan gyártotta a szebbnél szebb domborműveket.
Alkotás születik. Nagy János László a martosi Szent István-szobor készítése közben. Ezzel a képsorozattal is tisztelettel adózunk emlékének és életművének. (Fotók: Oriskó Norbert/Felvidék.ma)
Legszívesebben nagy formátumú, történelmi témájú munkákat tervezett, illetve faragott, elsősorban a magyar történelem nagyjait, jeles vagy szomorú eseményeit jelenítette meg a honfoglalástól napjainkig, de más témakörökben is járatos volt.
Szívesen adta át tapasztalatait fiatal fafaragóknak is a műfaj életben tartása érdekében.
Csodálatos fafaragásaival bemutatta történelmünk véres, szívszorítóan fájdalmas pillanatait. Életcélja volt, hogy alkotásain keresztül megismertesse azokat az eseményeket és történéseket, amelyekről csak nagyon keveset, vagy egyáltalán nem esik szó a történelemórákon.
Az első kiállítására Ógyallán került sor, ahol a Feszty-körkép leghíresebb részletét készítette el és állította ki. A pozitív visszajelzések hatására még nagyobb lendülettel folytatta és a siker nem maradt el, folyamatosan érkeztek újabb és újabb felkérések.
Saját elmondása szerint azonban az elismerést nem az jelentette számára, ha dicsérték az alkotásait, hanem ha megállva előttük, belemerültek a látottakba.
