A napokban idősebb, köztiszteletben álló ismerőseimmel beszélgettünk, elmélkedtünk a felvidéki magyar politikai élet múltjáról, jelenéről, s a lehetséges jövőről, így azt gondoltam, hogy a kedves olvasót is érdekelné, mire jutottunk. Ezt próbálom meg összefoglalni.
A rendszerváltás óta a társadalom jelentős részei váltak választópolgárrá – többek között én is –, akik koruknál fogva nem követhették „élő adásban” a társadalomban és a politikai életben végbement folyamatokat, és nem ismerhetik azok mozgatórúgóit. A „hallomásból” utólag szerzett információk azonban nem mindig bizonyulnak hitelesnek.
A választásokkal kapcsolatban a médiában visszatérő téma az összefogás kérdése. Különböző érdekek mentén születnek javaslatok, azonban az olvasói észrevételek számos esetben tájékozatlanságról árulkodnak. Csak a tisztánlátás érdekében érdemes felidézni a rendszerváltás utáni politikai eseményeket.
A pártok alulról jövő kezdeményezésként alakultak, a magyar térfélen is ez történt. Lényegében baráti társaságok spontán szerveződése során megalakult a három magyar párt. A Vladimír Mečiar miniszterelnöksége idején 1997-ben elfogadott választási törvény az akkor létező három szlovákiai magyar pártot egyesülésre késztette, mert választási koalícióként 10 százalékot kellett volna elérniük a parlamentbe való bejutáshoz.
Az ellenzék 1998-as győzelme után a Magyar Koalíció Pártja bejutott a parlamentbe és kormányra került. Pártalapításnál nehéz kiszűrni az olyan egyéneket, akiknek nem a párt eszmevilága a fontos, hanem saját pecsenyéjüket akarják sütögetni. Ez történt az MKP-ben is, egy jól körülhatárolható gazdasági lobbi akarta irányítani a pártot, megkerülve annak választott döntéshozó szerveit.
Ez lett a veszte Bugár Bélának, aki nyakig benne volt a gazdasági lobbiban, ezért a Magyar Koalíció Pártja tisztújító kongresszusán (2007-ben) az elnökválasztáson Csákyval szemben alulmaradt. Az örökös pártelnöki funkcióban leledző Bugár Béla ezt már nem tudta elviselni és maroknyi párttársával együtt kilépett a pártból. Itt meg kell jegyezni, hogy az MKP nem szakadt ketté, csak néhány megélhetési politikus távozott belőle.
Ekkor jött a képbe Hunčík Péter elmeorvos, kényszeres tanácsadó, akinek régi álma volt egy új párt létrehozása. A Most-Híd megálmodójáról már többször olvastunk a sajtóban, miszerint ő ennek a pártnak a főideológusa, azonban az indítékai nem voltak ismertek. A Népszabadságban (itt olvasható) aztán, ezt nyilatkozta:
„A Híd–Mostot én kezdeményeztem. Már évekkel ezelőtt mondogattam, hogy sokan nemzetiséget váltottak a rendszerváltás óta. Egyre több a vegyes házasság is. Százezer szlovák–magyar pár van. Nekik nyilván megoldást jelent egy olyan párt, amelyik mindkettejüket képviseli“.
Ezzel pszichiáterünk beismerte, hogy a két célcsoport között szoros a kapcsolat, sőt egyirányú átjárás van, tapasztalatból tudjuk, melyik nemzetiség javára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Most-Híd tagsága és tisztségviselőinek zöme ebből a körből kerül ki. A Most-Híd nyilván ezeknek kedvezve választhatóvá tenné a vegyes nemzetiséget a népszámlálási íveken. Természetesen a szép és érzékeny lelkűek sérelmezik, ha itt-ott elhangzik az árulózás, vagy hogy egyeseknek a sonderkommando jut eszükbe.
A Híd közvetlen megalakulása után valóban deklarálta, hogy nem az MKP választóira számít. Azonban hamar kiderült, hogy ezekre a mixed pickles-szerű identitással rendelkező, bizonytalan számú potenciális választókra nem lehet ütőképes pártot építeni, el kellett terjeszteni, hogy ez magyar párt.
Ebben a pártban látták meg a lehetőséget a volt Magyar Koalíció Pártjából távozó gazdasági lobbizók. Ezeknek a kastély- és szállodatulajdonos milliomosoknak az élére állt a ma már szintén milliomos kastélytulajdonos Bugár Béla. Nyilván nem kellett nagyon győzködni pszichiáterünknek az ˮörökös elnökˮ szindrómában szenvedő Bugár Bélát, hogy vállalja az elnökséget.
A Híd-Mostnak kezdetben Az együttműködés pártja volt a jelmondata. Nincs a világon olyan párt, ami ilyennel hirdetné magát, hiszen a legtermészetesebb dolog, hogy a politikai életben minden párt együttműködésre kényszerül. Ez a jelmondat azt sugallta, hogy más párt nem képes az együttműködésre, de itt természetesen a Magyar Közösség Pártjára gondoltak. Ők a jó fiúk, az MKP soraiban pedig a rossz fiúk. E szlogentől sajnos sokan elaléltak, pedig ez gyakorlatilag erőteljesebb felajánlkozás volt, mint amit azok a „hölgyek” produkálnak, akik kamionparkolóban kínálgatják engedékenységüket. Nyilván ezért cserélték le ezt a jelmondatot a polgári párt szlogenre.
A szlovák politika és média persze babusgatta ezt a képződményt, mert ezzel semlegesíteni és a perifériára lehet szorítani az MKP-t. Bugárból a szlovák sajtó kreált celebet. A hidas oltárkép médiaszereplése arról tanúskodik, hogy nyilvánvalóan aránytévesztésben van saját intellektuális adottságait illetően. Emlékezetes a Facebook-oldalán felbukkant arcátlan bemondása: „Mindenki MKP-snak születik, de van, aki továbbtanul”.
Komoly szakmai tévévitákban jószerivel csak bólogatásokkal, grimaszokkal tud közreműködni. Már kínos az az igyekezete, hogy megnyilvánulásaiban hozzáértő szakember benyomását keltse. Hihetetlen, de feledésben és tájékozatlanságban edzett hívei éppen ezt kedvelik, sőt, ez szellemi önértékelésüknél viszonyítási alap, és az összehasonlításból jól jönnek ki.
Miniszteri funkciót betöltő hidasokról is elmondható, hogy rendkívül sokoldalúan alkalmatlanok erre a tisztségre. Médiaszerepléseik során tetten érhető, hogy műveltség tekintetében kihívásokkal küszködnek. Sokatmondó, hogy egyik miniszterük az MKP volt környezetvédelmi miniszterét, az Európa-szerte elismert környezetvédelmi szakembert, Miklós Lászlót professzort választotta tanácsadójául, akit egyébként a szlovák fél is elismer. A Híd előző környezetvédelmi miniszterének a kapcsolata a környezetvédelemmel annyiból állt, hogy biciklizni szokott a természetben.
Idővel bebizonyosodott az is, hogy a Híd-Most morális és politikai bukfencei, valamint tisztségviselőinek megélhetési politikusként elért „sikerei” a szlovákok részére sem vállalhatók, ezért megítélésük a szlovák sajtóban napjainkban már egyértelműen negatív. A himnusztörvény körüli magatartásuk viszont a magyarok körében is közutálatnak örvend.
Úgy tűnik, van valóságalapja annak a sokak által hangoztatott véleménynek, hogy a harmadiknak mondott magyar párt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség a Híd-Most által kezdeményezett képződmény, annak klónja. Ez egy jelentéktelen pártból, a Vállalkozók Pártjából keletkezett, névváltoztatással. Az egyik alelnöke szlovák nemzetiségű és az EU képviselőjelöltjei között a hölgyek nem tartották fontosnak a nevük ovátlanítását. Nem véletlen, hogy a köztársaságielnök-választás során az MKDSZ látványosan Bugár Bélát támogatta.
A negyedik magyar pártnak mondott kreálmány a Magyar Fórum, amit a Most-Híd volt tagja, a földbirtokos Simon Zsolt alapított, aki rutinos pártalapításban, de jártassága pártütésben is figyelemreméltó, ha nem teljesítik egyéni ambícióit. Mit nem tesz meg az ember egy miniszteri bársonyszékért!
Ez utóbbi két (kullancspártnak is nevezhető) párt keletkezése inkább alapítóik hatalmas, minden mértéket meghaladó egójuk terápiás eljárásának tekinthető, mint felelősségteljes döntésnek.
A Híd-Mostot támogató média körében már szinte megszoktuk az MKP lejáratását, helyenként beteges gyalázását. Az utóbbi időben egyre aktívabbak a Híd oligarchái és megmondó emberei. Feladatuk nyilván a Híd-Most megmentése és túlélésének biztosítása.
Olyan nézetek is napvilágot látnak, hogy az MKP csak a Híd-Most hátán kerülhet a parlamentbe.
De a parlamentbe jutást nem a pártok elnökeinek összeborulása biztosítja, hanem a választók. Az utóbbi napok politikai eseményeit figyelembe véve, különös tekintettel a választói reagálásokra, biztosra vehető, hogy ha a két párt egyesülne, az nem vonná maga után a szavazatok összegződését. Nem egyesülhet két olyan párt, melyből az egyik a nemzetiséget váltott személyeknek van kitalálva, a másik pedig épp ellenkezőleg, a nemzetiség megtartását, egyenjogúsítását célozta meg.
A választóknak tudatosítaniuk kell, hogy van itt egy magyar egységet képviselő párt, a Magyar Közösség Pártja. Nem kellett volna önös érdekektől vezérelve ezt a pártot elhagyni, s most visszasírni az egységet.
Az MKP-ban bizonyára van hiba, hiszen gyarló emberekből áll, akik hibáznak. Viszont a Most-Híd megalakulása óta az a közel 100 000 ember azért maradt hű hozzá, mert ők képviselik az 1998-ban összehozott egységet, ráadásul az MKP a belső problémák ellenére – 2010 óta, 9 éve nincs benn a parlamentben, érthető, hogy vannak problémák – még mindig az egység pártja, 10 000 taggal, kétkezi munkásoktól kezdve egyetemi tanárokig.
Jelen van a demokratikus szervezettség, ifjúsági tagozat (Via Nova), nemzetközi beágyazottság, szakmaiság, nincsenek oligarcháink, de szakembereink igen, tehát van alternatíva, van jövőkép, és ez az MKP. És akkor még nem is beszéltünk a Gorilla-aktákban szereplő hidas képviselőkről, valamint a folyamatosan az MKP ellen dolgozó, nagy erejű sajtóról.
Az a választó, aki az említett négy, szöges ellentétben álló értékrendet képviselő párt egyesülésétől teszi függővé részvételét a választásokon, nyilvánvalóan nincs tisztában azzal a ténnyel, hogy a tüzet és a vizet nem lehet egyesíteni. Az embert az is minősíti, hogy kit válasz, vagy nem választ. Úgy kell dönteni, hogy később se kelljen tettünkért szégyenkezni.