Az ipolyhídvégi temetőben nyugszik a falu egykori népszerű tanítója, Csoszkó Ignác. Közvetlenül az első világháború után hunyt el; halálához hozzájárultak az 1918-1919-es események, mindaz a bizonytalanság, ami az akkori életet meghatározta. S az új országhatárok mentén, így Hídvégen is különösen feszült és kiszámíthatatlan volt a helyzet.
A demarkációs vonalak ide-oda tologatása, a gyakori fegyveres összecsapások, a csehek betörése, majd azok kiszorítása feszültté tette az emberek idegállapotát. Különösen azokét, akik gondjukat viselték a rájuk bízottaknak, felelősséget éreztek sorsuk, jövőjük alakulásáért. Ilyen volt Hídvég „ludimagistere”, akit a kialakult helyzet miatti aggódás kergetett a halálba. De mit is tudhatunk róla?
Csoszkó Ignác nevét a korabeli dokumentumokban írják „Csoskó”-nak és „Soskó”-nak is. Majd fél évszázadon át (1873-1919) volt Hídvég, illetve a későbbi Ipolyhídvég tanítója. 1849. július 21-én született Hont megye szabad királyi városában, Selmecbányán. 1866-ban Esztergomban szerzett kántortanítói oklevelet, tehát a falunak már a XIX. század második felében képesített tanítója volt. Ezt megelőzően rövidebb ideig Csatán, Ipolynyéken, Patakon és Vadkerten működött. (Komlóssy, 1896:118)
Nevével az egyházi iratokban is többször találkozhatunk. Gyakran jegyezték őt az egyházi anyakönyvek is, hisz abban az időben a kántortanító maga végezhette a temetési szertartásokat. Különösen a kiskorú gyermekeket temette gyakran.
Még hetvenedik életévében is tanított az erőteljes pedagógus, ám a világháború utáni változásokat nehezen viselte, s az 1919-es januári eseményekkor, a csehek betörésekor – mint Márton István írta a drégelypalánki Historia Domusban – rosszul lett, szívszélhűdést kapott, s a haldoklók szentségének felvétele után még aznap éjjel meghalt. Halála kapcsán ezt jegyezték be róla a halottak anyakönyvébe: „Soskó Ignácz rk. kántortanító néhai Hergely Terézia rk. férje, született Selmecbányán, 1919. jan. 17-én Ipolyhídvégen 70 éves korában szívszélhűdésben meghalt. A haldoklók szentségében részesült. Temetése Ipolyhídvégen 1919. január 19-én. Temette Márton István plébános.“
A Historia Domusban Márton István feljegyezte még, hogy „Soskó“ „A régi jó tanítók mintaképe, a lelkészek igazi segítőtársa, a népnek fegyelmezője, oktatója volt.“ Márton István, aki egyben az iskolaszéknek is elnöke volt, jól ismerte tanítóját, hiszen az iskola egyházi fenntartású volt, s Csoszkó a templomban is orgonált, ott volt valamennyi egyházi szertartáson, esküvőn, temetésen.
Igen szerették és tisztelték őt ezért a faluban is. S nem csoda, hogy – mint a plébános is említi – a község „őszinte részvétele mellett“ helyezték őt örök nyugalomra. Korábban elhunyt felesége mellé került, akinek sírjele ma is látható: egy kihegyezett szárvégű, korpuszos öntött vaskereszt. Ugyancsak áll még kántortanítónk sírjele is, amely a feleségétől kicsit nagyobb méretű, háromkaréjos szárvégű, korpuszos vaskereszt, rajta egy gömbölyű vastáblával, melyről sajnos a felirat már hiányzik. Pótlását, illetve a sírhely felújítását mindenképp megérdemelné az egykori mester.