Sokan úgy gondolják, ha Franciaország vagy Párizs – akkor katolicizmus. Ritkábban gondolnak az emberek a hugenottákra, a sajátos protestáns világkultúrát alkotó népességre, akiknek java része a hírhedt Szent Bertalan-éjszakai katolikus mészárlás (1572. augusztus 23.) után rebbentek szét a nagyvilágba, s lettek jótevői számos nagy nemzet iparának, gazdaságnak, kultúrájának.
Kik is voltak ezek a protestánsok? Nem véletlen, hogy ha a keresőbe beütjük a „world famous Protestants” (világhírű protestánsok) fogalmat, 15 milliónál is több találatot kapunk. Az sem véletlen, hogy francia szellemességgel, német precizitással Párizsban 2003-ban a protestáns lelkész, Eugéne Bersier javaslatára, és a Francia Protestantizmus Történelmi Társaságának támogatásával megalkottak egy fantasztikus protestáns virtuális múzeumot, a Musée Virtuel du Protestantisme-ot, melyben három nyelven, franciául, angolul és németül lehet száguldani a keresztyén és protestáns múlt minden állomásához, helyéhez, személyéhez. Az időgépbe most mi is beszállunk a pandémia beszorítottságában felüdítő sorsukra emlékezni.
A dinamikus „emberséges ember” megszületése
A jeles reformációtörténész, Joachim Staedtke zürichi reformációtörténeti sorozatában megjelent könyvében (1978) ír erről:
Kálvin jelentősége a modern világ kialakításában. Az egész reformáció, de kiváltképpen a genfi-kálvini irány értékelésében nagyon fontos megállapítást tett: a középkori gondolkodást leváltotta a reformáció, és létrehozta a dinamikus, aktív beállítottságú, alkotó, dolgos ember példaképét és típusát.
Ez a homo dinamicus lett az egész újkori fejlődés kulcsfigurája. Nem a dologkerülő, ésszel mindenfajta korrupt haszonszerzésre magát odaadó, afféle vadkapitalista embertípust hozta létre a genfi kálvinizmus.
„A mulhouse-i protestáns mindenes”
Frédéric Engel-Dollfus 1818-ban született az elzászi Cernay-ben, iskoláit itt, illetve Párizsban végezte, majd tanárkodott szülővárosában és Le Havre-ban. Nagyobb körutat tesz Angliában, Skóciában, Írországban, ahová nemcsak protestáns hittestvéreinek élete, munkálkodása iránti érdeklődése vezette, hanem a fejlett szigetországi textilipar tanulmányozásának a szándéka is.
Hazatérése után a híres Vaucher cégnél helyezkedik el, ott gyapjúfeldolgozással és anyagmintázással foglalkozik behatóan. 1843-ban a cégben részvényessé válik. Ami az ifjú protestáns figyelmét angliai, skóciai tapasztalatai mellett megragadta, s haza is hozta, az a munkafolyamat racionalizálása, az észszerű munkaszervezés, technikai, ipari újdonságok bevezetése. Új varrási és szövetdíszítési technológiát dolgozott ki, amivel aztán a világpiacon is hatékonyan versenyzett.
A cselekvő emberszeretet
Emberszeretetének, hitének több hatékony és szép, maradandó jelét is adta.
Nappali menhelyet építtetett szegény sorsú gyermekek részére, ahol a gyermekeknek és szüleiknek istentiszteletet is tartottak.
Protestáns diakonisszákkal, szeretetszolgálati nővérekkel összefogva Mulhouse-ban a menhely mellett kialakított saját költségén egy ambuláns szolgálatot „pour enfantsmalades”, a rossz körülmények között élő gyermekek felkarolására, akiknek a szülei erre képtelenek vagy alkalmatlanok voltak. Olyan programokat épített fel, melyek révén a munkások erkölcsi, anyagi és fizikai jólétét vagy jobblétét tudta támogatni. Ilyen irányú szociáldiakóniai elkötelezettségét aztán néhány frappáns aforizmában ki is kristályosította.
Tőle származik a mondás: „A munkaadó többel tartozik a munkásnak, mint a puszta bérrel”. Vagy: „A munkaadónak az is kötelessége, hogy munkása morális és fizikai állapotával is törődjön, s ezt saját érdekei elé kell helyezze”.
Ezek az elgondolkodtató erkölcsi szempontok a mai napig nem veszítettek érvényességükből.
Hitet bizonyító cselekedetek
Bár jól ismerte Luther alapvető tanításait arról, hogy nem a cselekedetek, a jótettek üdvözítik az embert, hanem egyedül a hit, tisztában volt azzal is, hogy a hit cselekedetek nélkül halott. Ennek az evangéliumi prioritásnak, illetve rendezett gondolkodásnak a vezetésével törekedett a szociális támasztékok létrehozására.
Önsegélyező és nyugdíjpénztárakat hozott létre a munkások egzisztenciális kiszolgáltatottságának csökkentése és védelmük érdekében, csoportos biztosítást vezetett be, öregotthonokat létesített, olyan banktársaságot, ami a takarékosságot tartotta elsődlegesnek, nem saját hasznát és a munkások pénzügyi kizsákmányolását. Az óvodák előfutáraként nappali tartózkodókat építtetett, iskolákat alapított. Nevéhez fűződik a világon első ipari grafikai és tervezési iskola létrehozása. Az École de dessin, az ipari rajziskola olyan oktatást-képzést nyújtott, melynek során a tanulókat festett anyagok, szövetek formatervezett ábráinak megalkotására tanították. Szövő- és varróiskolát is létesített, ahol elméleti és gyakorlati varró- és szövőnőképzés folyt. Ebből a képzésből, s a gyermekekre figyelő protestáns gyáriparos törődéséből született meg egy további gyermekvédelmi egyesület, társaság, a „Société de protection des apprentis et enfants”, a „Tanuló- és Gyermekvédelmi Társaság”.
Elzászi szülőföldjét nagyon szerette. Mulhouse-ért és környékéért sokat tett, gondolkodásában a német szeretetszolgálati, szolidáris, szervezett és szervező önzetlenség és a francia aktivitás, találékony szellem egyesült. 1871-ben Franciaországért és Párizsért végzett szolgálataiért magas érdemrendben részesült.
Engel-Dollfus személyében a hit és a mérnöki pontosság, a különböző kultúrák termékeny találkozása jelent meg az európai színtéren, a jóért jó eszközökkel küzdő ember típusa, aki éppen ezért marad fenn a közös európai emlékezetben. Az EU-nak is példaadó életszemléletével, belső meggyőződésével, protestáns hite hajtotta alkotó fáradhatatlanságával. Csak egy kérdés marad: melyik uniós ország tankönyvében olvasunk ilyenekről?
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
