A Századvég Alapítvány legújabb felmérése azt vizsgálta, mit gondolnak a magyarok az Európai Unió működéséről és a nemzeti szuverenitás fontosságáról. A kutatásban szereplő kérdések között szerepelt az is, vajon mit gondolnak a magyar emberek a keresztény kultúra, tradíció fontosságáról.
Több mint hét évtizeddel ezelőtt a XX. század egyik legnagyobb hatású költője és esszéistája, a Nobel-díjas T. S. Eliot német hallgatóságnak szóló egyik rádióelőadásában így fogalmazott:
„Nem vallási beszédet tartok, és senkit sem kívánok megtéríteni, csupán megállapítok egy tényt. Nem a mai keresztény hívők lelki közösségére gondolok, hanem arra a közös keresztény tradícióra, mely Európát azzá tette, ami; azokra a közös kulturális éltető elemekre, amelyeket e közös kereszténység magával hozott. /…/ A kereszténységben bontakoztak ki művészeteink; a kereszténységben gyökereztek – egészen a legutóbbi időkig – Európa törvényei. A kereszténység az a háttér, amely előtt valamennyi gondolatunk értelme kirajzolódik.
Lehet, hogy egy európai nem hisz abban, hogy a keresztény hit igaz, és mégis, mindaz, amit mond, létrehoz és cselekedik, a keresztény kultúra eme örökségéből sarjad és abból nyeri értelmét. Egy Voltaire-t, egy Nietzschét csak egy keresztény kultúra képes megteremni. Nem hiszem, hogy a keresztény hit teljes elsorvadását az európai kultúra túlélné. Meg vagyok győződve erről, s nem pusztán azért, mert magam is keresztény vagyok, hanem azért is, mert tanulmányoztam a társadalom biológiáját.
Ha a kereszténység elvész, egész kultúránk vele együtt vész el. Akkor majd fájdalmak közepette újra kell kezdeni, mert nem lesz kéznél új kultúra, melyet magunkra ölthetnénk, mint egy készruhát. Meg kell várnunk, míg kinő a fű, hogy táplálja a bárányokat, hogy gyapjukból elkészüljön az új kabát. Át kell élnünk a barbárság megannyi évszázadát. Nemhogy mi magunk, de még ükunokáink sem érhetnék meg az új kultúrát. S ha megérnénk, nem lelnénk sok örömünket benne.”
[T.S. Eliot: A kultúra meghatározása. Bp., 2003, 142-143. o.]
Ma, amikor Európa nyugati felében szinte divattá vált a keresztény tradíció, a közös kulturális alap megkérdőjelezése, sőt tagadása, különösen érdekes a Századvég minap közzétett kutatási eredménye.
A megkérdezettek elsöprő többsége (81 %) az unióban képzeli el Magyarország jövőjét, ugyanakkor a többség (76 %) fontosnak tartja az unió reformját. Ez utóbbi a magyarázat arra, hogy minden második megkérdezett vélekedik úgy: Brüsszelben nem képviselik az ő véleményét.
Fontos adat: a válaszadók 75 százaléka úgy gondolja, a legfontosabb kérdésekben meg kell őrizni a tagállamok jogát arra, hogy nemzeti hatáskörben dönthessenek, s szinte ugyanennyien (74 %) gondolják azt, hogy a központosítási törekvésekkel szemben meg kell őrizni a nemzetek önállóságát.
A Századvég kutatásában az egyik kérdés így hangzott: „Ön szerint Európának inkább meg kellene őriznie keresztény kultúráját, hagyományait, vagy inkább olyan világi kultúrát támogatnia, amely túllép a keresztény hagyományokon?”
A megkérdezettek többsége (71 %) a keresztény tradíciók megőrzésére voksolt, mindössze 24 százalékuk gondolja úgy, hogy túl kell lépni a keresztény hagyományokon. A 24 százalék talán elszomorítóan sok, de a több mint kétharmados többség mégis biztató.
Nem oly rég Robert Sarah bíboros Európa hanyatlásáról értekezve elismerően szólt egyes Közép-Európai országokról. Ezt mondta:
„Isten különleges felelősséget bízott Európára, és Európa hosszú évszázadokon át nagylelkűen válaszolt erre a hívásra. Mostani dühöngő egoizmusának is szükségképpen meglennének a következményei. De én továbbra is hiszek Európában, még ha tisztában vagyok is azzal, hogy betegsége visszafordíthatatlannak látszik.
Az öreg kontinens szempontjából nem is az az igazán tragikus, hogy nem vesz többé tudomást küldetéséről, hanem hogy egyre kevésbé zavarja, hogy nincs küldetése. Az emberi civilizáció forog kockán, és az európai embernek nincs rá orvossága. A szakadék szélén táncol.
Ugyanakkor vannak országok, melyek lassanként ébredeznek. Hangjuk számít. Gondolok Lengyelországra, Szlovákiára, Ausztriára és Magyarországra. Úgyhogy reménykedjünk!”
[Esteledik, a nap már lemenőben. Robert Sarah bíborossal Nicolas Diat beszélget. Bp., 2019, 346. o.]
A Századvég minap megjelent elemzése a bíboros utolsó négy mondatának igazát erősíti.
(Szalay László/Felvidék.ma)
