Markéta Bártová egy barbár bűncselekményről számolt be a Pamět a dějiny (Emlékezet és Történelem) című lapban még 2015-ben. Ennek a tanulmánynak az adatait használjuk föl a továbbiakban. A kettős gyilkosság elkövetőjét, Václav Rouseket hetven évvel ezelőtt, 1951. augusztus 25-én végezték ki. Ezért elevenítjük fel ezt az alig ismert történetet, mely két magyar fiatalember erőszakos halálát követelte.
A gyilkos
Ismerkedjünk meg először a gyilkossal. 95 évvel ezelőtt, 1926. szeptember 4-én született Záhají községben, České Budějovicétól északra. Az édesapja iskolaigazgató volt, legidősebb bátyja főorvos, a másik orvos, a harmadik műépítész. Ő viszont kakukktojás lett. Václav nem fejezhette be a középiskolát, mert 1941-ben német nyelvből megbukott. 1942-ben halgazdasági iskolába járt, de azt sem járta ki, mert élelmiszerjegyeket lopott, melyeket pénzért eladott. Ezért fél éves börtönbüntetést kapott. Visszatérése után szabótanonc lett České Budějovicében. Ezt 1948-ban sikerrel befejezte. A szakmájában helyezkedett el egy rövid időszakot kivéve. 1946 novembere és 1947 februárja között a Nemzeti Megújulás Alapja (FNO) munkatársaként az elkobzott német ingatlanok összeírását végezte a csehszlovák–német határ mentén, többek között Vimperkben. Így ezzel a területtel alaposabban megismerkedett, aminek a későbbiekben fontos szerep jutott.
1947–50 között számos lopást és betörést követett el, gyakorta munkáltatója sérelmére. Megnősült és behívták katonának (1948 október), de ez sem befolyásolta alvilági tevékenységét, ellenkezőleg. České Budějovicében szolgálva, bőrt, illetve katonáknak szánt lábbelik talpbőrét tulajdonította el. A néhány hónap alatt 70 kilónyira gyarapodott lopott anyagot a helyi cipészeknek adta el. Leleplezték, kihallgatták, de további folyománya nem lett az ügynek. Minden a kaszárnyán belül maradt. Annyi történt, hogy többször áthelyezték. Így került 1950 januárjában Kassára.
Mivel lopásainak nem lett komoly következménye, itt is folytatta üzelmeit, a barátja bérlakását rabolta ki. Egy fényképezőgépet és fényképészeti segédeszközöket, valamint néhány méter jó minőségű anyagot, egy pisztolyt és más dolgokat zsákmányolt. A pisztolyon kívül mindent eladott.
A kassai helyőrségtől is bőrt és egyéb anyagokat tulajdonított el. Viszonteladóknak adta el addig, míg úgy nem értékelte, hogy azok becsapják őt és nem eléggé óvatosak, ami a lelepleződéséhez vezethetett volna. Ekkor döntött úgy, hogy saját felvásárlót keres. Ezt Szukovszky József cipész személyében találta meg, akinek műhelye a mai Melllék (Bočná) és Erzsébet utca kereszteződésében volt. Úgy ismerkedett meg vele, hogy cipőt varratott nála. Szukovszky belement ebbe a tisztességtelen üzletbe és ő lett a bőrök kizárólagos felvásárlója. Gyakori látogatásai során itt ismerkedett meg későbbi áldozataival: Majancsik Istvánnal és Kandrács Sándorral. Az előbbi a cipész segédje volt, az utóbbi annak barátja.
A gyanútlan orgazda
A műhelyben folytatott gyakori beszélgetésekből kiderült, Václav honnan származik. Szutovszky megkérdezte tőle, nem tudna-e nyugatra juttatni néhány embert, hiszen nyilván jól ismeri a Šumava erdőségeit. A közkatona igennel felelt, holott ez nem volt igaz. Ez lett a tragédia nyitánya.
A cipészmester nagyjából húsz ember kijuttatására gondolt. Ellenszolgáltatásként pénzt és ékszereket ajánlott föl, amit majd az érintettek fognak neki átadni. Václav néhány napi mérlegelés után közölte, ő maga fogja kijuttatni az embereket nyugatra. Díjazásának összegét nem határozta meg, mert állítólag számára közömbös, kap-e ezért pénzt, vagy sem. Ahogy a továbbiakból kiderül, őt csak a pénz érdekelte.
Az első két nyugatra szökő ember éppen Majancsik és Kandrács lett volna. Az egyeztetések folyamán a cipészmester volt a tolmács, mert a két fiatal nem tudott jól szlovákul, így magyarul folyt a feltételek megbeszélése. Az ezért járó díjazást a katona másképp biztosította a maga számára.
Németországot akkor a négy nagyhatalom tartotta megszállás alatt. Az orosz zónából lett az NDK, az amerikai, angol és francia zónából az NSZK. Václav azt hazudta, hogy az amerikai zónába juttatja őket, ahol a (nem létező) unokatestvére 12 ezer csehszlovák koronáért okmányokat szerez számukra, hogy azután bátran tartózkodhassanak ott.
Rousek a gyilkosságra előre alaposan felkészült, mert esze ágában sem volt a két fiatalt nyugatra juttatni, hiszen nem ismerte a lehetőségeket. A lopott pisztolyt viszont magánál hordta, de azt nem tartotta használhatónak, mert a lövéseket hallani lehetett volna a számára ismeretlen terepen, ezért a balta mellett döntött, mely nem csap akkora zajt.
Egyik katonatársát kérte meg, hogy vegyen egy rövid nyelű baltát, mert otthon, a testvére kertjében bokrokat akar kivágni. A szerszámot megélesítette és nem is takargatta. Csak közvetlenül utazás előtt rakta egy aktatáskába és leendő áldozataival úgy utazott el.
A két hiszékeny fiatal úgy tervezte, hogy Vimperken át Freyungot (mely ma Vimperk testvértelepülése) érintve, a három folyó városába, Passauba mennek, ahol egyikük ismerőse élt. Vimperk és Passau légvonalban 60 km-nyi távolságra lehet egymástól.
A gyilkosság
A végzetes út 1950. június 30-án, pénteken kezdődött. Rousek négynapos szabadságot kapott és engedélyt utazásra České Budějovicébe. Külön kitöltött és aláírt magának egy másik engedélyt, hogy Vimperkben tartózkodhasson.
Így a három fiatal pénteken este fölszállt a prágai gyorsra. A két fiatal a katonának átadta a nagyjából fejenként tízezer koronát annak ellenére, hogy az nem kérte őket erre. Egy fülkében utaztak, de alig szóltak egymáshoz. A nyelvi nehézségeken kívül nyilván azért, hogy ne derüljön ki, együtt utaznak. Reggel meg is érkeztek és egy közeli restiben ettek valamit, majd képeslapokat vásároltak és a szüleiknek megírták, jól vannak. Azután felszálltak a České Budějovicébe induló gyorsra. Késő délután érkeztek meg a dél-csehországi városba. Az állomáson Václav véletlenül összefutott a feleségével, akivel közölte, a két fiatalt Vimperkbe kell kísérnie, ahol hozzátartozóik élnek. A következő gyorssal 22 óra tájban érkeztek meg a célállomásra. A kisvároson keresztül, mely 20 km-re fekszik a határtól, külön mentek. Václav ment elől és ők ketten valamivel utána. Amikor a folyóhoz értek, onnan már együtt folytatták végzetes útjukat. A Vodník (Vízimanó) nevű erdőhöz értek, ahol letértek az útról és fél órát pihentek. Rousek azt hazudta, hogy nem messze vannak a határtól és egyenként fogja őket átvezetni a túloldalra.
Elsőnek Majancsik indult el az erdőbe. A gyilkos a baltát a ruhája alá rejtette. Kisvártatva maguk valamilyen zajt hallottak. A fiú óvatosságból leguggolt. Ekkor csapott le a koponyájára Václav hátulról. Ezután még többször lesújtott rá, nehogy valaki meghallja a halálhörgését. Azután meztelenre vetkőztette és a közeli málnásba húzta, ahol félig betakarta. A ruháját átkutatta, minden okmányát, jegyzetét elvette. Majd öltözetét becsomagolta, a táskájába tette és a patak mellett rejtette el. Rágyújtott egy cigarettára és lassan visszatért a társáért. Majd egy óra múlva ért vissza. Sándornak azt mondta, a másik már a túloldalon van, biztonságban. Kandrács ezt megkönnyebbüléssel vette tudomásul, de megkérdezte tőle, miért izzad és miért liheg annyira. A hidegvérű válasz csak annyit volt: ez nem könnyű, ez kemény meló!
Cigarettával kínálta, egy darabig cigarettáztak, majd elindultak arra, amerre a másikkal is ment. 150 lépésnyire attól a helytől, ahol Majancsikot meggyilkolta, a patakhoz értek. Sándor megkérdezte, merre jár a rendőrjárőr. Ő a patak másik oldalára mutatott, hogy arra. Az szintén leguggolt és Rousek a ruhája alól elővett fejsze élével a fejére sújtott. Mondani akart valamit, de elterült. Még néhány további vágással fejezte be szörnyű tettét, majd a testet a patakba dobta, miután levetkőztette és elvette iratait, fényképeit. Majancsik elrejtett dolgait is magához vette és elindult az út felé. Az erdő széli forrásnál megmosta a baltát és kezét, majd ivott. Közben észrevette, hogy elveszítette az övét, ami végül a leleplezéséhez vezetett. A fiatalok ruházatából vett elő egy másikat és azzal pótolta a hiányt. Útközben eldobta a fiatalok ruháit és a baltát is. A magával hozott iratokat és fényképeket elégette, s a hamut szétszórta az úton.
Fél órával éjfél után ért a vimperki állomásra, ahol észrevette, hogy az egyenruhája véres. A foltokat igyekezett eltüntetni, nem sok sikerrel. Után az állomáson hajnalig aludt. Az első utasok érkezésére ébredt föl. Jegyet váltott České Budějovicébe. Azonban kinézete miatt kétszer is igazoltatták. Először egy őrvezető figyelmeztette az övére, azután egy katonatiszt szintúgy. A foltokról azt mondta, hogy valaki dzsemmel, vagy mártással öntötte le, amikor az álló vonat mellett sétált el. Június 2-án kora reggel hazaérkezett, megmosakodott és lepihent. Amikor felébredt, feleségével együtt a szüleit látogatta és a délutánt a kávéházban töltötte. A többi nap is kellemesen telt. Rokonokat látogatott, kerékpározott, fürdött a halastóban és táncmulatságon vett részt.
Visszatérése után Szutovszkyt arról biztosította, unokatestvére a határon várta őket a szükséges iratokkal együtt, minden a legnagyobb rendben van!
A nyomozás
A két hullát már másnap megtalálták. Nők fedezték föl, akik Křesanovba igyekeztek Vimperkből és az erdőn keresztül rövidítették le az útjukat. A reggeli miséről tértek haza és a patakban meglátták az egyik testet. A rendőrség kivonult és akkor vette észre valaki a másik holttestet is. A helyszínt biztosították. Kisvártatva véletlenül megtalálták a ruházatot, majd a baltát is, meg a nyomravezető övet.
Az első kérdés az volt, mi lehetett oka a gyilkosságnak. Eleinte a nyomozóhatóság azzal az elképzeléssel dolgozott, hogy a két férfi idegen titkosszolgálat ügynöke lehetett, tehát politikai okokat gyanítottak a háttérben. A felettes szervet arról értesítették, hogy amerikai állampolgárok bestiálisan meggyilkolt tetemeit találták meg, mivel a ruházat szinte teljes mértékben amerikai gyártmány volt, mivel az áldozatok egyikének amerikai rokonok ruházatot küldtek. Az amerikai ügynököket vélhetőleg azért gyilkolták meg, mert nagyobb összeggel rendelkeztek. Tehát nyereségvágyból. Ahogy láthattuk, ebben nem is tévedtek, csak az ügy háttere egészen más volt! Az áldozatok kilétét nem sikerült megállapítani. Ezután vette át az ügyet a České Budějovice-i kerületi rendőrparancsnokság.
Érdekes, hogy egy ideig a helyi plébánost, Karel Fořtot akarták belekeverni az ügybe, aki háromszori figyelmeztetés után nyugatra szökött és később a Szabad Európa Rádió munkatársa lett.
A talált katonaöv nem sok reménnyel kecsegtetett, mert röviddel azelőtt hadgyakorlat folyt az erdőben, így akkor is elveszhetett, ám mivel a többi nyom sehová sem vezetett, a České Budějovice-i helyőrség országos nyomozást rendelt el. A vimperki alakulat katonáinak és tisztjeinek eszébe jutott a katona, aki civil övet viselt a vonaton. Jedlička hadnagy emlékezett, hogy az általa ellenőrzött katona civil öve és egyenruhája piszkos volt, amit a táskájával próbált eltakarni. Baumruka szakaszvezető arra is emlékezett, hogy a katona Kassáról indult. Kassán vizsgálatot rendeltek el, ki kapott szabadságot június 1. és 4-e között, hogy České Budějovice, Pilsen, Vimperk és környékére utazzon. Rouseket 12-én letartóztatták. Vérfoltos táskáját és egyenruháját vizsgálatnak vetették alá. Két nap után bevallotta tettét és áldozatainak nevét is elárulta, majd České Budějovicébe szállították. Felesége azt vallotta, hogy férje felindult és piszkos volt, ennek ellenére, ő nem kérdezősködött. A férj a felesége ellen vallott. Szerinte elmesélte neki, mi történt, de az asszony lebeszélte arról, hogy feladja magát. A nő ezt tagadta. A nyomozók hitelt adtak az asszony vallomásának, így ellene nem indult eljárás.
A nyomozás során sor került a tett rekonstrukciójára, melyet számos fényképen rögzítettek. A vádlott nyugodtan viselkedett és cinikusan nevetett mindenen. A kérdésre, hogy nem sajnálja-e az áldozatokat, kijelentette, ezek úgyis magyar bestiák voltak, akiknek Csehszlovákia nem tetszett, ezért nem kár értük! Közben részletesen elmesélte, hogyan gyilkolta meg őket.
Viselkedése a nyomozókban azt a benyomást keltette, hogy már korábban is elkövethetett hasonló bűntényt, mert nagyon rutinosan járt el, ezért nyomozás indult ilyen vonatkozásban is, de nem járt eredménnyel.
Az első kérdés az volt, miért követte el ezt a brutális tettet, mi vezérelte. Minden jel arra utalt, hogy elsősorban félelemből. Nem kis összeghez jutott hozzá a tiltott határátlépés ürügyén, amit nem is akart elkövetni. Tudatában volt annak, hogy a két fiatalt a határövezetben elfogják. Félő volt, hogy elárulnák, így a meggyilkolásuk mellett döntött. Attól is tartott, hogy a nyomozás során fény derülne sorozatos lopásaira, amire azután sor is került.
1950. október elején a rendőrség feljelentésében a kettős gyilkosság és a lopások is szerepeltek. Megállapították, a kettős gyilkosságot szadista módon hajtotta végre, mert mindkettőjükre legalább hatszor sújtott le, holott mindegyik csapás önmagában is halálos volt.
Az ítélet
A bíróság megkapta a fejszét, a meggyilkoltak ruháját és más személyes tárgyaikat és az övet is.
A píseki katonai ügyészség vádirata szerint, a már említett vádakon felül azzal is vádolták, hogy Rousek közokirat-hamisítást követett el, amikor hamis szabadságlevelet állított ki a maga számára és a köztársaság veszélyeztetésével, mivel – úgymond – a viszonteladóknak Kassán és České Budějovicében katonai titkokat árult el. Tettét hideg fejjel előre eltervezte és szadista módon végrehajtotta.
A főtárgyalásra Písekben került sor 1951. május 24-én az alsóbb katonai bíróság előtt. A bíróság kettős gyilkosságban, lopásokban és közokirat-hamisításban találta vétkesnek és halálra ítélte. A tárgyalás során elhangzott, a baltacsapások nagy erővel, feltehetően dühvel sújtottak az áldozatok koponyájára, szívére és nyakára.
Természetesen megvizsgálták elmeállapotát is. A bíróság számára kidolgozott szakvélemény szerint, a vádlott pszichopata személyiség, aki moral insanity-ben szenved, de ezt nem lehet lelki betegségnek tekinteni bűnügyi vonatkozásban. Ez a defektus azonban a magasabb emberszerető és erkölcsi érzések eltompulásához vezet. Ez már fiatal kora óta jellemezte és a nevelés semmilyen pozitív hatást sem gyakorolt rá. A moral insanity ebben az esetben lelki és érzelmi gyengeelméjűséget (deficitet) jelent.
A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy büntetőjogilag a vádlott teljes mértékben felelősségre vonható. Az enyhítő körülmények ellenére, a társadalomra nagyon súlyos következményekkel járó tettről van szó.
Rousek fellebbezett, de a prágai felsőbb katonai bíróság 1951. június 8-án az ítéletet helybenhagyta azzal, hogy ennél durvább gyilkosságot el sem lehet képzelni.
Az elítélt és édesapja az államfőhöz folyamodott kegyelemért, de az nem adott helyt kérelmüknek a tett brutalitására és az elkövető személyiségtorzulására való tekintettel. Így nyolc évtizeddel ezelőtt kivégezték.
Történelmi irónia
Rousek neve 1992-ben ismét felbukkant. A ďáblicei temetőben elhelyezett emléklapon szerepel, mint a kommunizmus áldozatainak egyike. Ugyanis a bíróság hazaárulással is vádolta. A perirat akkor nem állt rendelkezésre, így neve felkerült a táblára.
A két áldozat
A két áldozatról kevés adat áll rendelkezésre. Kandrács Sándor 1928-ban született Kassán, házasságon kívül. Mivel Kandrács Ilona nem tudta eltartani, kétéves korában árvaházba került. Öt általánost végzett, majd 12 éves korában egy tornai gazda vette magához. Itt ismerkedhetett meg Majancsikkal. Mindketten a cipészmesterséget tanulták ki. Majd segédként kassai műhelyekben dolgozott. Édesanyjával mindennek ellenére jól kijött. Őt nem avatta be a tervébe, csak annyit mondott, hogy barátjával együtt munkát megy keresni – ahogy ez a kihallgatási jegyzőkönyvben szerepel.
Majancsik István 1928-ban született Tornán. Apját Jánosnak, édesanyját Snajder Annának hívták. Négy testvére volt. Apja kitanult cipészmester volt. István Szukovszkynál tanult, ahogy János nevű testvére is. Rousek Jánosnak mesélt az emigrálásról és azt állította, 70 m-re lakik a határtól.
István vélhetőleg azért szánta rá magát az emigrálásra, mert 1950 őszén be kellett volna vonulnia katonának.
Végezetül egy megjegyzést kell tennünk. A két fiatal nevét szlovák ortográfiával írták a jegyzőkönyvekben és korabeli iratokban. Aki az akkori bírósági iratokat böngészi, megdöbbenéssel tapasztalhatja, hogy a kihallgatási jegyzőkönyvek mennyire pontatlanok a névírások vonatkozásában. Mivel a két fiatal meggyilkolását a magyargyűlölet is motiválta, joggal írjuk a nevüket magyarul.
Megérdemlik, hogy tragikus sorsukat számon tartsuk!
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Irodalom:
(ROK): Mladíci z Košíc našli brutálnu smrť na hranici. ICH VRAH MÁ SYMBOLICKÝ HROB MEDZI OBEŤAMI KOMUNIZMU, Košice Dnes 2021. február 7.
Markéta Bártová: Nemí to lehké, je to dřina, Pamět a dějiny 3/2015
