Nyugdíjas beoltottként és szerencsés tünetmentesként van időm, meg lehetőségem megannyi hírt olvasni a Coviddal kapcsolatban. Arra is van módom, hogy összevessem, amit az írások közölnek. Nyomban leszögezhetem: egyre több azokban az ellentmondás, a logika követhetetlensége, a pontatlanság és a csúsztatás. Meggyőzés helyett olykor az ostorozás eszközeitől sem riadnak vissza. Talán azért, mert elejétől fogva valami baj van az igazmondással, az érem mindkét oldalának megvilágításával.
Kezdetben a szűrést (tesztelést) favorizálták, abban látták egyedüli módját a védekezésnek. Majd kiderült, hogy azok jelentős hányada nem megbízható. Aztán már volt a vakcina, s állították: a két védőoltás az egyedüli alternatívája a védekezésnek; mindenféle vírusvariáns ellen hatásos. Egyben családunk, környezetünk idős és fiatal tagjait is kímélhetjük az oltás által, mert nem adjuk át nekik a kórt. És jött a milliószámra gyártott oltási igazolvány, amely a mai napig szabad mozgást biztosít számunkra. De ezzel párhuzamoson egyre erőteljesebben szorgalmazzák a harmadik vakcina beadását is. Pedig még nem is olyan rég teljes szabadságot ígértek a beoltottaknak: mehetnek a világba, bárokba és éjszakákba; pápát látogatni, stadionokban ordibálni, sőt még százezreket is nyerhetnek a Covid-lottón.
S akkor vajon mi lesz, ha a magukat védettnek hitt emberek netán félni kezdenek, féltik, hogy elveszítik szabadságukat? Avagy igen gyakran megfertőződnek, másokat is fertőznek, sőt kórházba is kerülnek? Épp most olvasom napilapunk hasábjain, hogy „Egy hónap alatt közel 4 ezren kerültek kórházba, közülük 950-en voltak beoltva”.
Márpedig ha ez így van, akkor a kórházakba kerültek minden negyedike beoltott volt. S ez bizony nem jó arány! Csak az adott régiókban tudnák megmondani, hogy milyen sok a beteg a beoltottak közt is.
De nekik nem muszáj karanténba menniük, hiszen igazolványuk van, s egyesek értelmezése szerint ez talán arra is feljogosítja őket, hogy szabadon terjesszék a bajt.
Aztán azt is olvasom egyik terjedelmes híradás címében, hogy: „A védettek nagyobb szabadságát az oltatlanok korlátozása hozhatja el”. Hát ez szép elképzelés, mondhatom! Én bizony sajnálom azt, akit azért büntetnek, mert ne adj Isten, oltatlanul is egészséges, s a szerencsétlen csak nem bírja elkapni a vírust.
S ha netán egy beoltott megfertőzött valakit munkahelyén, nem kell karanténba mennie, csak az oltatlannak, aki majd megkapja a fizetése 50%-át. Furcsa módon újabban sok mindenért őket teszik felelőssé; hiába vigyáznak egészségükre, hiába járnak védőmaszkban, hiába tartanak be előírásokat.
Többször kifejeztem már álláspontomat hasonló ügyekben. Én nem tagadok semmit és nem támadok senkit. Tudom, hogy baj van a vírus körül, meg azon kívül is. A testtel és a lélekkel egyaránt. De kérem magunkat: ne bántsuk egymást, ne preferáljunk, mint a kommunizmusban! Fogadjuk el egymást embertársunknak: az oltott az oltatlant és fordítva! S azt keressük, ami kivezethet a bajból! S higgyük el azt is, hátha lehet egyéb megoldás is! Tán még csak rejtekeznek ezek, de az alázat, a remény meg az összefogás hátha felszínre hozhat még néhány meglepetést!
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
