A kora őszi kánikulában árnyékos parkolóhelyet találok a község temploma és az iskola között, hm, igen, a templom és az iskola, Galsán mindkét épület takaros, a templom a település fölött magasodik, mögötte az iskola épülete.
Fehér Laboda Eleonóra, az iskola igazgatója már a kapuban vár, először találkozunk személyesen, de valahonnan ismerősnek tűnnek az arcvonásai, aztán a beszélgetés alatt kiderül, honnan is…
Egy kisebb labirintusra emlékeztet az épület, ahogyan eljutunk a kapuból a „babzsákos” szobába, folyosón, tantermeken keresztül sietve… ez itt a szlovák osztály, ahol majdnem mindenki magyar amúgy… indít egy beszédes poénnal az igazgató asszony, ahogyan átcsusszanunk a gyerekek között a „sziesztázós” helyiségbe, de nem huppanunk le a babzsákokra, hanem életmentő szódavízzel felvértezve egy íróasztal mellett kezdjük a beszélgetést.
A magyar osztályban éppen szlovákóra van, amelyet a szlovák osztály szlovák származású tanító nénije tanít és ez így nagyon jó, mert a gyerekeknek nincs „magyar kiskapu” a konverzáció alatt, sokkal gyorsabban tanulnak meg így szlovákul, jegyzi meg az igazgató asszony.
Közös igazgatású, magyar és szlovák alapiskola vendége vagyok tehát, ahol az alkalmazottak száma a magyar iskolában 1 pedagógus, 1 nevelő és 1 asszisztens.
Honlapja is van az iskolának, éppen a napokban frissítik az információkat rajta. A 35 gyerekből a magyar iskolarésznek 17 tanulója, az iskola mindkét osztályában 4 évfolyam van, statisztikailag nincs cigány származású gyerekünk, a valóságban csak cigány gyerekeik vannak.
Két évvel ezelőtt létszámhiánnyal küszködtek, de a polgármesternek köszönhetően megmaradt az iskola, és onnantól felszálló ágban vannak. 2014-ben 6 gyerekkel vette át a magyar osztályt Fehér Laboda Eleonóra, mára 17 tanulójuk van Galsáról és a szomszédos Ipolynyitráról, amely magyar falu, de csak szlovák alapiskolája van, viszont vannak még tartalékok, mert sok szülőnél lehet befolyásolni jó szándékkal az iskolaválasztást. Felsőbb tagozatra általában Losoncra viszik a szülők a gyerekeket.
Most 4 új elsős van, igaz 3 lett volna, de az egyik anyuka pár nappal az iskolakezdés után felkereste őt, hogy a kisfia otthon egyfolytában sír, mert ő magyar iskolába akar járni, természetesen minden gond nélkül áthozták a magyar első osztályba.
Mi volt a munkamódszere, hogy 2014 óta megháromszorozta a gyerekek számát, kérdezem Eleonórát. Én! – vágja rá nevetve, de egyáltalán nem kérkedve, majd rövid magyarázatot fűz a frappáns válaszhoz. Pedagóguscsaládból származom, szüleim, testvérem, mind azok voltunk, illetve vagyunk, nekünk ez egy életre szóló hivatás és kihívás a legnehezebb körülmények között is.
Óvoda is van a településen, jelenleg több mint 20 gyerekkel működik a szlovák óvoda, ahonnan nagyjából fele-fele arányban jönnek a gyerekek magyar, illetve szlovák iskolába, az óvónő figyeli, hogy kit érdemes mindenképpen magyar iskolába irányítani és úgy is foglalkoznak a potenciális magyar kisiskolásokkal, hogy már magyar alapokkal jöjjenek a szlovák oviból a magyar sulinkba.
Érdekes, hogy a koronavírus pozitív hatással volt a létszám növekedésére, mert addig voltak olyanok, akik a két városba vitték azonnal a gyerekeiket, de a járvány okozta félelemben inkább itthon tartották a gyerekeiket, azaz az itthoni iskolába hozták őket vissza, vagy íratták be elsőbe.
Hozzám a saját belső problémáikkal, magánügyeikkel is fordulhatnak a szülők – mondja az igazgató asszony –, ha kell, kérvényt írok, kinyomozom, melyik hivatalban, mit tudunk intézni a családnak, hívom az intézményeket, hivatalokat, tulajdonképpen ez egy önként vállalt szociális munka a gyerekek érdekében. Az adminisztráció egy külön téma, egyedül kell elvégeznem mindazt, amire egy nagy városi iskolában többen vannak.
Hajdók Hajnalkával, a fülekkovácsi iskola igazgatónőjével felvették a kapcsolatot, aki elindított egy folyamatot, aminek eredményeképpen Csányi Ildikó Bénán kezdte a kisiskolás pedagógusok szövetségét alapítani, az alapok tehát már megvannak, ha szeptemberben elindítjuk az iskolát az új tanévben, bizonyára lesz időnk közösen tartalommal is megtölteni ezt a szervezetet.
Eredmények tekintetében igyekszünk teret és lehetőséget biztosítani a kiemelkedőbb gyerekeknek, főleg a nevelő munkájának köszönhetően, aki rengeteg rajzversenyre nevezi be a gyerekek munkáit.
Számunkra inkább az az eredmény, hogy a gyerekek rendszeresen járnak iskolába és napközibe, rendszer van az iskolában és a gyerekek betartják a rendet, de emellett nagyon is emberi a kapcsolat a pedagógusok és a gyerekek között, például, ha látja a tanító néni, hogy túlságosan feszített a tempó, akkor irány az oldalsó helyiség (ahol éppen mi vagyunk most), egy kis babzsákos szieszta, feltöltődés és utána folytatódik a munka (csak én jegyzem meg, hogy ilyen módszereket olyan komoly multicégek alkalmaznak Magyarországon, mint a Prezi, vagy az IBM).
Persze hiányzanak bizonyos felszerelések, pl. számítógépek, viszont vannak interaktív tábláink, tehát a kisdiák úgy megy el innen a városba, hogy tudja kezelni ezeket az eszközöket a felső tagozaton. Egyre hatékonyabb az online rendszer, az osztálykönyvet is elektronikusan használjuk, az ellenőrző, a házi feladat, mind-mind elektronikus úton jut el a gyerekhez és a szülőkhöz, ezzel a szülőket is fejlesztjük, mert anya, apa fejlődése nélkül nem fejlődik a gyerek se…
Világraszóló eredményekkel nem szolgálhatok – mondja Eleonóra –, de sokkal fontosabb, hogy a gyerekeket visszük világot látni, amiről aztán sok szó esik közöttük. Legutoljára Kékkőn volt az iskolai gyereknap, de visszük őket színházba is, ingyen vonatigazolvánnyal, kulturális igazolványokat intéztünk a gyerekeknek, nekik tehát minden ingyen van.
A losonci magyar alapiskolával folyamatos szakmai kapcsolatot tartunk, de mondok egy érdekes példát, a közelmúltból, mesél tovább, átszellemült arccal az igazgató asszony. Hívott bennünket, mármint a magyar osztályt a losonci iskola egy közös mozizásra, de nem vitt rá a lelkiismeretem, hogy a magyar osztályt elvigyem a moziba, magyar filmre, a szlovák meg otthon marad, ez olyan, mint a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek, ahol valakinek jár a segélycsomag, a másiknak meg nem, miközben tudjuk, hogy ugyanolyan szegény. Itt mindenki megkap mindent ingyen, negyedévenként a segédeszközöket, egyénileg és közösen is, így kiegyenlítjük a száraz statisztikai adatok okozta adminisztratív különbségeket az általunk tapasztalt valós körülmények szerint.
A faluban alaposan össze vannak keveredve az emberek, amolyan falusi multikulti a jellemző magyar-cigány-szlovák háromszögben, ahol nem hagyják a pedagógusok elveszni a gyerekeket és igyekeznek annak alapján irányítani a nyelvválasztást, amelyik nyelven a gyerek rugalmasabban, természetesebben beszél.
Érdekes rendezvények is zajlanak az iskolában minden évben, ilyen például az Andersen éjszakája. A gyerekek a községi könyvtárban kezdik az estét közös játékkal, olvasással, aztán feljönnek az iskolába és egyéni játékos feladatok, majd tánc következik (mert az elengedhetetlen ebben a közösségben), aztán a szülők hozzák a vacsorát és utána maszkabállal, bulival zárul a rendezvény éjjel 11-kor, a gyerekek imádják az ilyen közösségformáló kreatív rendezvényeket. Szakmai szempontból azért hasznosak az ilyen kreatív akciók, mert ezekkel lehet becsábítani a szülőket is a gyerekbarát suliba.
Nagyon egyszerű dolgok ezek, de ebben az iskolában, ebben a közösségben nagyszerűnek számítanak – ez egy kulcsmondat volt Galsán, amely mindenhol érvényes kell, hogy legyen.
Azt már nem írom le részletesen, hogy mi az újkori története a magyar iskolának, hogy milyen vargabetűvel sikerült megmenteni azt 2004 óta, és ha most nincs magyar iskola itt Galsán, magyar pedagógusokkal és a kivetett hálójukkal és munkájukkal, akkor a magyar anyanyelvű gyerekek száz százaléka szlovák iskolákban végezte volna.
Hallgatva ezeket a szavakat, az egri nők jutnak az eszembe, csak fordítva, itt nem szurkot öntenek a betolakodókra, hanem a szívük minden pozitívumával öntik nyakon az iskola falai alatt élő családokat és így csalogatják őket be a végvársuli falai közé őket, hogy ne janicsárok, hanem magyar vitézek, sőt mindennapi hősök legyenek a gyerekekből, ahol a velük született hátrányaikat győzik le nap, mint nap, sikerrel.
Hősies harc ez, csak legyen, aki becsülje a tanárt, a gyereket, a szülőt, tehát mindnyájukat!
A búcsúzást már ezeréves jó barátokként ejtjük meg, hiszen ez a másfél óra elég volt a teljes, egy húron való pendülésre. Az iskola előtt még összefutok a polgármesterrel, aki szokásos rohamtempójában intézkedik éppen. Gyors kézfogás Karcsival és sok sikert kívánok neki a választásokon, mert ez a magyar iskola, és az ott tanítók és tanítottak érdeke is.
Galsa is előre menjen, ne hátra!
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
