Előrebocsátom, hogy néhány primitív alak viselkedése alapján nem lehet egy egész közösséget megítélni. Az általánosításról a kollektív bűnösség kapcsán épp mi, magyarok tudnánk a legtöbbet mesélni, ellene a legtöbb érvet felhozni. Épp ezért minden általánosítást kizárva szólnék Matovič legújabb kalandjáról, akit a szlovák parlament előtt LMBTQ-aktivisták inzultáltak.
Az aktivisták a személyi számról szóló törvény megváltoztatása miatt tüntettek épp, s a rossz időben rossz helyen lévő volt miniszterelnököt vulgárisan szidalmazni kezdték, életveszélyesen megfenyegették, kitépték a kezéből a telefonját és a ruháját is leköpték. A volt kormányfő és pénzügyminiszter a közösségi oldalán azt írta: „Bejártam egész Szlovákiát, találkoztam az ĽSNS és a Republika híveivel is, de sehol sem szembesültem ennyi primitív, arrogáns, vulgáris és rossz emberrel, mint ezek között a transznemű aktivisták között“.
S mindehhez még hozzátette, amit bizonyára nem szívesen hallanának Brüsszelben, s amiért a magyar kormány állandó boszorkányüldözésnek van kitéve: „Mától még inkább meg vagyok róla győződve, hogy meg kell védeni a gyerekeinket ezektől az emberektől”.
Nos, mielőtt folytatnám, meg kell jegyeznem, hogy van az LMBTQ-közösségnek számtalan – s ők vannak többségben, csak épp a zajos kisebbséggel ellentétben nem hallatják a hangjukat – tagja, akik úgy vélik, a nemi irányultság mindenkinek a magánügye, nem tartozik a nyilvánosság elé, ahogy az óvodákba, iskolákba sem. S vannak aztán az úgymond „aktivisták“, akik felvonulásokon vonaglanak a széles nyilvánosság képébe tolva mindazt, ami csak rájuk tartozik, s ideológiájukat bevinnék az óvodákba, iskolákba, a mesékbe, méghozzá a tolerancia, az elfogadás, a nyitottság jegyében agresszív módon, erőszakosan nyomulva. Ez valahol olyan, mintha egy gyereket a szülei veréssel, pofonokkal akarnának szelídségre nevelni.
S ha már párhuzamot említettem a magyarok és az LMBTQ-közösség zajos tagjai között, megjegyezném, nincs róla tudomásom, hogy a magyar közösség tagjai bármikor is így viselkedtek volna a legújabban magyarveszéllyel riogató Matovičcsal, de még csak a dühödt magyarellenességét habzó szájjal oly gyakran kifejezésre juttató Rastislav Káčer külügyminiszterrel szemben sem.
Nem nehéz elképzelni, hogy amennyiben ilyesmire mégis sor kerülne, abból mekkora cirkusz kerekedne, s milyen általános következtetésekkel járna a magyar közösségre nézve. A „békés, toleranciára vágyó“ aktivistákkal azonban illik elnézőnek lenni, még akkor is, ha közösségük háttérben, csendben maradó tagjai szerint ők maguk ártanak nekik a legtöbbet… A kölcsönösség elve alapján mindenki akkor várhat el toleranciát, elfogadást, befogadást, ha ezt az erényt maga is gyakorolja, s ahogy ők elvárják, hogy elfogadjuk az irányultságukat, mi is elvárhatjuk, hogy a sajátjukat ne kívánják ráerőszakolni másokra.
(NZS/Felvidék.ma)
