Van egy nap az évben, amikor a hétköznapok megszokott zaját csendes nevetés és jóízű beszélgetések váltják fel. Egy nap, amikor a község ünnepel – barátok, családok gyűlnek össze, hogy együtt, szeretetben és békességben töltsenek el egy különleges napot. A lukanényei falunap nem csupán egy rendezvény – valódi közösségi élmény, amelyben megmutatkozik az összetartozás ereje.
Ebben a rohanó, feszültségekkel teli világban felbecsülhetetlen érték, ha egy közösség képes félretenni a hétköznapi gondokat, vitákat, és egymás kezét fogva – szó szerint és átvitt értelemben is – ünnepelni.
Egy napra elfeledjük a stresszt, a nehézségeket, és a mulatságra, a közös élményekre figyelünk.
Ahogyan az lenni szokott, a napot idén is ünnepi szentmise nyitotta meg, amelyet a helyi lelkipásztor, Mons. Dobos Péter atya celebrált. A község lakói, valamint a testvértelepülésekről érkezett barátaink közösen adtak hálát Istennek, hogy megóv bennünket a rossz dolgoktól – a természeti csapásoktól, az éhezéstől, a háborútól –, és áldást kértek a közösség minden elkövetkező tevékenységére. Ez a lélekmelengető és bensőséges kezdet adta meg az alapot egy valóban emlékezetes, közös naphoz.
Július 26-án immár huszadszor került sor a lukanényei falunapra, a régi futballpálya területén. A rendezvény harmadik éve viseli a „Legyünk együtt fesztivál” nevet, amely méltó kifejezése annak, amit ez a nap jelent a község minden lakója számára.
A programot ünnepélyes keretek között Híves László polgármester nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a közös ünneplés fontosságát, valamint köszönetet mondott mindazoknak, akik időt és energiát nem sajnálva hozzájárultak az esemény sikeréhez.
A megható gyermekszínpadi előadás után a nap folyamán kicsi és felnőtt egyaránt találhatott magának megfelelő szórakozást.
A legkisebbeket egész nap ingyenes ugrálóvárak, óriáscsúszdák, arcfestés, hajfonás, valamint mesefigurákkal közös fényképezkedés várta. A vásári hangulatról sem kellett lemondani: kapható volt vattacukor, popcorn, spirálkrumpli, kürtőskalács és lángos is – minden, ami egy igazi nyári falunaphoz tartozik.
A színpadon elsőként a község legféltettebb kincsei – gyermekeink és unokáink – mutatkoztak be. Az óvodások, az alapiskolások és a művészeti alapiskola növendékei versekkel, táncokkal, dalokkal, hangszeres zenével töltötték meg az ünnepi programot – mosolyt, meghatottságot és büszkeséget csalva minden jelenlévő arcára.
A gyerekek után az amatőr női néptánccsoport, a Lukanényei Liliomok mutatták be első táncukat, amelyet a csoport megalakulása után tanultak be. A jubileumi falunap alkalmából háromszor is színpadra álltak, nagy örömet és büszkeséget szerezve a közönségnek.
A Liliom néptánccsoport lelkes tagjai 2023 óta őrzik és ápolják hagyományainkat, táncaikban visszaköszön a magyar népzene és néptánc sokszínűsége. Fellépéseikkel hagyományt teremtenek egy utánunk következő generáció számára – példát mutatnak közösséghez való hűségből, kitartásból és lelkesedésből.
Ezután a színpadon bemutatkoztak a gulyásfőző verseny csapatai és főszakácsai, majd a zsűri is színre lépett. A zsűri elnöke, vagy ahogy sokan nevezték, a „főítész”, idén Ghebali Kenza volt. A Balassagyarmaton élő hobbiszakácsnőt a nagyközönség a TV2 „Séfek séfe” című műsorából ismerheti, ahol 2022-ben elnyerte a „Legjobb amatőr szakács” díjat.
A délután zenei programjában a fiatal tehetségeké volt a főszerep. Színpadra lépett a The Glory zenekar, amely 2024 áprilisában alakult. A község külön büszkesége, hogy dobosuk, Híves Lucas Tibor lukanényei származású.
A közönség egyik legnagyobb kedvence a helybeli citerások fellépése volt. A csapat méltán híres nemcsak a Felvidéken, hanem azon túl is – számos fellépéssel büszkélkedhetnek Pozsonytól Erdélyország ezeréves határáig. Tehetségükkel, munkájukkal és összetartozásukkal viszik tovább Lukanénye jó hírét.
A gulyások közben elkészültek, és következhetett az eredményhirdetés. A polgármesteri vándorfakanalat idén a BL ELEKTRO Team (vezető: Baska László) nyerte el. A második helyezett Mgr. Káplár József, a helyi gyógyszerész lett, míg a harmadik díjat a LUISZ (Lukanényei Ifjúsági Szervezet) – a Legyünk együtt fesztivál első évfolyamának győztese – érdemelte ki. Főszakácsuk idén is Híves Rebeka volt.
A vendégművészek sorát a testvérvárosból, Ráckevéről érkező Magyarországi Harmonikások Kulturális Egyesülete gazdagította. Az egyesület célja, hogy életben tartsa a harmonikazene hagyományait, népszerűsítse a magyar nép- és világzenét, és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a művészeknek – határon innen és túl.
A harmonikaszó után értékes tombolatárgyak találtak gazdára. Ezúton is köszönet illeti mindazokat az adományozókat, akik nevét a színpadon felolvastuk, és akiket közösségi oldalunkon is megemlítettünk nagylelkű támogatásukért.
Nem utolsósorban köszönettel és elismeréssel említjük meg a Balko Zsófia vezette lukanényei idősek napközi otthona hölgyeit, valamint az egészségkárosultak helyi szervezetének szorgalmas és nagyon ügyes asszonyait, akik házilag gyúrt prézlis tésztával kínálták a falunapra érkező vendégeket – a gondoskodás, a hagyomány és az önzetlenség megható példájaként.
Az ünnepi nap zárásaként a színpad az Infinity zenekaré volt, melynek célja, hogy életben tartsa a Neoton Família örökségét, ezért létrehozták az Infinity Neotont – egy olyan közösséget, ahol a zene összehozza az embereket.
A zenekar munkásságát az eredeti Neoton tagjai is nyitott szívvel fogadták, így a koncert méltó lezárása lett egy gazdag, tartalmas és szeretetteljes napnak.
- A 3. helyezett Lukanényei Ifjúsági Szervezet vidám tagjai (Fotó: Híves Tóth Éva)
- A finom prézlis tészta (Fotó: Híves Tóth Éva)
- Az árnyékban pihenő közönség (Fotó: Híves Tóth Éva)
- Értékes tomboladíjak (Fotó: Híves Tóth Éva)
- A helyi vadászok csapata (Fotó: Híves Tóth Éva)
- Idősek napközi otthona és az egészségkárosultak sátra (Fotó: Híves Tóth Éva)
- Közönség (Fotó: Híves Tóth Éva)
- Lepénykészítők sátra, Hrušov- Magasmajtény (Fotó: Híves Tóth Éva)
- Lukanényei LILIOMOK néptáncsoport…. (Fotó: Híves Tóth Éva)
- Magyarországi Harmonikások Kultúrális Egyesülete (Fotó: Híves Tóth Éva)
- Az árusok sátrai (Fotó: Híves Tóth Éva)
A falunap hangulata nem csupán a zenében és a nevetésben rejlett, hanem abban a szeretetben, amellyel egymás felé fordultunk. Megőrizzük a nap vidámságát, az együtt töltött pillanatok melegét a hétköznapokban is. Legyen ez a nap emlékeztető arra, hogy egymásra figyelve, szeretetben élni a legnagyobb ünnep.
Híves Tóth Éva, Lukanénye/Felvidék.ma