Zuzana Čaputová volt államfő nem tervezi visszatérését a politikába, és nem készül politikai szerepvállalásra – tette közzé a közösségi hálón.
„Azt hallottam, hogy állítólag a politikába való visszatérésemet mérlegelem, vagy valamilyen kampányszerepre készülök. Nagyra tartom azok bizalmát, akik ezt kívánnák. De azok kételyeit is látom, akik nem szeretnék ezt” – írta a volt államfő.
Megismételte, hogy végleg távozott a politikából.
„Másképp igyekszem a társadalom hasznára lenni, az összetartás erősítésén dolgozni. Egy erősebb, ellenállóbb és kevésbé megosztott ország ugyanis a legjobb feltétele az állam jó működésének” – tette hozzá a volt államfő.
Čaputová 2019-től 2024-ig volt államfő, másodszor már nem indult a posztért. Korábban az ellenzéki Progresívne Slovensko alelnöke volt.
TASR/Felvidék.ma