Aktív és eredményes évet zár a 3 folyó völgye borturisztikai társulás, amely 2025-ben is számos programmal – portfólió- és szakmai kóstolókkal, fesztiválokkal, szakmai egyeztetésekkel – erősítette a régió borturizmusát. Az idei párkányi 3 folyó völgye Borfesztivál egyik legfontosabb pillanata az volt, amikor a térség tíz borászata együttműködési memorandumot írt alá, ezzel biztos alapokra helyezve a közös bormarketinget és fejlesztési stratégiát.
A társulás célja kezdettől fogva világos: szakmai eszközökkel segíteni a Duna, Garam és Ipoly folyók által határolt dél-szlovákiai bortérség termelőit, és az itt születő kiváló borokat minél szélesebb közönséggel megismertetni.
A 3 folyó völgye társulás az évet szakmai konferenciával zárja, amelyre 2025. november 25-én, kedden kerül sor Párkányban, a Vadas Thermal Hotel konferenciatermében. A rendezvény 9 órakor kezdődik, és egész délelőtt izgalmas előadások, gyakorlati tapasztalatcserék és kerekasztal-beszélgetések várják a résztvevőket.
A program egyik központi témája az egész régiót érintő egyik legsúlyosabb kihívás, a fitoplazma elleni védekezés lesz. Bár a helyi szőlészek és borászok mindent megtesznek a szőlőültetvények megóvásáért, hatékony állami stratégia és szabályozás hiányában a küzdelem nem a leghatékonyabb – következményei pedig nemcsak az egyes gazdákat, hanem az egész borvidéket sújtják.
Emellett a konferencia számos témát jár körbe, többek között kitér a borcímkézést érintő új szabályozásokra, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeire a bormarketing és a borászat területén. Izgalmas eszmecsere várható a gasztronómiai kerekasztal-beszélgetés során is, mely a 3 folyó völgye pincészetek borainak a hazai és határon túli vendéglátásban betöltött szerepét taglalja. Mindemellett rövid betekintést kapunk majd a 3 folyó völgye 2025-ben megvalósult programjaiba.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A szervezők szeretettel várnak minden borászt, szőlészt, vendéglátóst és érdeklődőt, aki hisz abban, hogy a közös tudás és együttműködés a 3 folyó völgyének legnagyobb ereje.
A pontos program:
08:30 regisztráció
9:15 – 10:00 – Ökológiai gazdálkodás: környezeti és gazdaságossági szempontból is életképes válaszkeresés a fitoplazma okozta járványhelyzetben a tudomány jelenlegi állása mentén
Előadó: Dr. Kovács Barnabás, szaktanácsadó és gazdálkodó
10:00 – 10:30 Együtt 2025: A 3 folyó völgye eredményei és jövőképe
Előadó: Horkay András
10:30 – 11:00 Új szabályok a palackok címkéin
Előadó: Jaroslava Pátková Kaňuchová, Szlovákiai Szőlészek és Borászok Egyesülete
11:00 – 11:20 kávészünet
11:20 – 12:20 3 Folyó Völgye a gasztronómiában – kerekasztal-beszélgetés
Részvevők: Cseh Szilamér (Rumour Restaurant), Gombolai Attila (Colorbar), Kučera Henrietta (Főnix Étterem), moderálja Horkay András
12:20: – 13:00 Mesterséges intelligencia 1×1 a borászatok számára Előadó: Mayer András, AM Business 13:00 ebéd
Az esemény ITT érhető el.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma



