Második nekifutásra sem sikerült megnyitni a parlament 44., rendkívüli ülését, melyen Jozef Ráž (Smer-SD-jelölt) közlekedési miniszter leváltásáról tárgyaltak volna a képviselők. Másodjára is csak 61 képviselő nyomta meg a jelenléti gombot a minimálisan szükséges 76 helyett.
A következő próbálkozás kedden (december 2.) reggel fél nyolckor lesz. Ráž leváltását a Slovensko-Za ľudí frakciója kezdeményezte, az ülés összehívásához szükséges több mint 30 képviselői aláírást a többi ellenzéki párt képviselőitől gyűjtötték össze.
A leváltás kezdeményezésének fő okát az elmúlt hetekben történt vasúti balesetek szolgáltatták. Ráž felajánlotta a lemondását Robert Fico (Smer-SD) kormányfőnek, de ő nem fogadta el. A Slovensko-Za ľudí szerint ez a gesztus nem elegendő, a miniszternek egyenesen a lemondását kellene benyújtania Peter Pellegrini államfőnek.
Michal Šimečka, az ellenzéki PS elnöke kijelentette, Rážnak vállalnia kell a politikai felelősséget a vasúti balesetekért. „Függetlenül attól, hogy mi lesz a rendkívüli üléssel, Rážnak meg kellene tennie ezt az alapvető politikai gesztust, már csak a sérültek iránti tiszteletből is, és kifogások keresése helyett önként kellene távoznia” – szögezte le Šimečka.
TASR/Felvidék.ma


