Ahhoz, hogy egy folyóirat eljusson a századik számáig, valakinek álmodnia kellett egy nagyot 18 évvel ezelőtt. A Hodossy Gyula által vezetett Szlovákiai Magyar Írók Társaságának választmánya akkor döntött a lapalapítás és -kiadás mellett. S úgy tűnik, jól tették. Íme, itt az Opus 100. jubileumi duplaszáma.
A lapszám nyitóverse egyértelműen Hodossy Gyuláé, hiszen ki más lehetne méltóbb rá, hogy a jubileumi lapszámot elindítsa. A Tanulni a csendet című lírája mintha nemcsak a századik számhoz, hanem magához a folyóirat-létformához is íródott volna. A szöveg tiszteletadás, de közben ars poetica is, ami egyértelmű üzenet számunkra arról, hogy újra és újra meg kell tanulni figyelni, jelen lenni, megszólalni. Nem véletlen, hogy innen indulunk– a csendből, amelyből minden irodalom megszületik.
Bene Zoltán az otthon metaforáját állítja középpontba esszéjében, mely az Otthon, édes otthon címet kapta. S nem véletlen az elnevezés, hiszen a folyóirat 2009-es indulása óta következetesen azon dolgozik, hogy teret, menedéket teremtsen a szlovákiai magyar szerzőknek, miközben nyitva marad az összmagyar irodalmi tér felé is. Otthont teremt, amit folyamatosan újra kell építeni.
A szerkesztőség ezt a gondolatot Körkérdés blokkjával bontja ki, ahol a megszólalók a volt szerkesztők, mint Petőcz András, Tamási Orosz János, Tóth László és Nagy Erika, akik egy irodalmi műhely működéséről beszélnek.
A jubileumi szám egyik legerősebb gesztusa az Elhunyt szerzőink blokk. Grendel Lajos, Kulcsár Ferenc, Soóky László, Gál Sándor, Fülöp Antal, Kálloy Molnár Péter vagy Zs. Nagy Lajos szövegei megmutatják a kezdeteket, a nagy elődök alkotásait, amivel a szerkesztői szándék világos – a jelen nem érthető a közelmúlt hangjai nélkül.
A lapszám súlypontja természetesen a Szépírás, mely a kortárs szlovákiai és magyarországi írók és költők számos művét vonultatja fel. A blokkban egymás mellett olvasható Tőzsér Árpád, Vörös István, Géczi János, Hizsnyai Zoltán, Szentmártoni János, Száz Pál és sok más szerző műve. A hatás nem pusztán reprezentatív, inkább dialógusszerű.
A Láthatár rovatban most Tóth László fordításában olvashatjuk Nikolaj Terlecký prózáját, az Esszé rovatban pedig Szabó Zoltán Attila Órák bőrszíjába rejtve: a gőg c. írása olvasható.
A kiadvány fontos része az Arany Opus irodalmi pályázat nyertes műveinek közreadása, illetve az Őszi Írófesztivál díjazottjainak bemutatása, azok köszöntőinek, méltatásainak közlése. Interjú rovatunk Kovács Magdával, a hazai magyar meseirodalom nagyasszonyával készült beszélgetését közli, amit Nagy Erikának köszönhetünk.
Nem maradhat ki a Könyvek közt rovat sem, mely a tavalyi könyvtermésből szemezget. Petrik Viktória Nagy Erika Vastaps című interjúkötetét elemezte, míg Alszeghy Norbert Ravasz József Dunaszerdahelyi prímások és zenészdinasztiák című művét vette górcső alá. Harmadikként Fekete Tünde részletes kritikája olvasható Kovács Balázs Narancslekvár címet viselő első verses kötetéről.
Elmaradhatatlan része a lapnak a Küszöb rovat, mely pályakezdő íróink szárnypróbálgatásait tárja az olvasók elé. Jelen esetben Kmetyo Zsuzsa, Mucska Rebeka és Mészáros Emily novelláit olvashatjuk.
Külön figyelmet érdemel a lapszám vizuális koncepciója is. A képanyagot az Opus korábbi számaiban szereplő képzőművészek munkáiból válogatták össze, a borító elején Kopócs Tibor, a hátoldalon pedig Szkukálek Lajos alkotása látható.
A jubileumi duplaszám végére érve az olvasóban inkább folyamatérzet marad, mint lezártság. Talán ez a legnagyobb erénye. Nem emlékművet állít, hanem mozgásban marad. Mert kerek számot ünnepel, de továbbírható történetet is előrevetít.
Opus/Felvidék.ma
