Miután változtatni úgysem tudunk rajta, azt ajánlom, dühöngés helyett örüljünk annak, hogy ma a pozsonyi parlamentben rendkívüli ülésen fogják szidni célirányosan Orbán Viktort, általánosságban a Fideszt és természetesen, mintegy megszokásból, a felvidéki Magyar Koalíció Pártját (MKP). Örüljünk, hiszen az az ország, amelynek miniszterelnöke egy, a Kárpát-medencei magyarság európai képviseletéről szóló mondat miatt máris a területi egységet félti, gyenge lábakon áll.
Erőt, magabiztosságot sugároz-e választói felé Robert Fico akkor, amikor az állam elleni támadásnak vél egy bővített mondatot? Nyerő választási húzás-e valójában az, ha egy politikus veszélynek minősíti a Kárpát-medence szó emlegetését, s így naponta többször is pánikrohamot kap a magyar időjárás-jelentéseknél? A felvidéki sajtó arról ír, hogy Szlovákiában új szólás született: fél tőle, mint Fico Orbán Viktortól.
De azért sem érdemes különösebben aggodalmaskodni az újabb magyarfóbiás szlovák pótcselekvés miatt, mert a sokat emlegetett „magyarkártya” előhúzása jelen esetben éppenséggel az MKP esélyeit növelheti. A Bugár Béla exelnök által generált belső viták rontották a magyar párt megítélését, így Ficóék ez esetben alighanem akkor ártottak volna a legtöbbet Csáky Páléknak, ha csendben maradnak, azaz kerülik a magyarokkal kapcsolatos témákat. A Fico-Slota-tandem újabb eszelős kirohanása viszont várhatóan arra döbbenti rá a magyarokat, hogy a széthúzással küszködő MKP megbüntetésére nem a mostani európai parlamenti választás a legmegfelelőbb alkalom. A kérdés az, több szlovákot sikerül-e szavazásra bírni a „Kárpát-medencei magyarveszéllyel”, mint ahány ösztönösen felháborodó magyart? Maradjunk annyiban, Fico stratégiája legalábbis kétesélyes. Ráadásul a szlovák ellenzék az utóbbi időben már egyre határozottabban tartja szalonképtelennek a nyílt magyarellenességet, a sajtó egy jó része pedig ugyancsak éles hangnemben ítéli el a nacionalista retorikát. A liberális Sme tegnapi cikkében a rendkívüli parlamenti ülés összehívását olyan paranoiának minősítette, amelyben az ellenségkép és a veszély a koalíció önmeghatározásának a része. „Ennek a paranoiának a lényege abban a felfogásban van, hogy Magyarország, a magyarok természetes ellenség, s ha valaki kijelenti, hogy nagyobb számú képviseletükre van szükség, az automatikusan Szlovákia érdekeinek veszélyeztetését jelenti. Ezt politológiailag nem lehet elemezni, ezt csak gyógyítani lehet” – írja a szlovák napilap cikkírója.
A jelenlegi pozsonyi kormánykoalíció magyarellenes ámokfutását a maga helyén kell kezelni. Nem lehet elégszer ismételni, hogy Szlovákiát egy olyan magyargyűlölő baloldali miniszterelnök irányítja, aki megbízható kormányzati partnerként működik együtt a kontinens egyik legszélsőségesebb/szélsőjobboldalibb/radikálisabb (igény szerint aláhúzandó) pártjával. Azoknak a hazai balliberális megmondóembereknek, akiknek semmit sem jelent a magyar szolidaritás, és akik számára kéjes élvezetet okoz Orbán Viktor pozsonyi kitámadása, tudniuk kell: örömtáncukat az általuk patás ördögökként számon tartott Haider vagy Le Pen szlovák klónjaival egybekapaszkodva járják. Mindezen túl a jobboldali álmodozó illúziókeltők sem maradtak üzenet nélkül. Az Orbán esztergomi kijelentésével kapcsolatos cseh és német külügyminiszteri „aggályok” ugyanis jól jelzik a határon túli magyarok által várva várt Fidesz-kormány majdani szűk külpolitikai mozgásterét.
Felvidék Ma, Magyar Nemzet-Pataky István
