A deáki románkori templom

Deákit (Diakovce) – ezt az egykor a Vág folyó mellett fekvő települést, ahová I. István bencéseket telepített (1001), először Vágföldének nevezik a források (1002, a pannonhalmi apátság alapítólevele), majd Salaföldének (1138-ban II. Béla király oklevele) is hívtak -, elsősorban románstílusú bazilikája miatt keresik föl a látogatók.

Vágselyétől (Šaľa) délnyugatra fekszik 4 km-re. A mátyusföldi településnek 2187 lakosából 1564 magyar és 596 szlovák volt (2001).
1236-ban említik mai nevén, mely a magyar deák (tanult ember) főnév-birtoklást kifejező –i képzős származéka (deáké). Területén a középkorban nyolc település létezett, melyek megszűntek. A magyar művelődéstörténet egyik kimagasló helye. A pannonhalmi kolostor birtoka volt, mely benedekrendi kolostort építtetett, a rend fíliáját. II. Béla már mint Szent Istvántól adományozott és Szent László által megerősített birtokot említi. 1317-ben Csák Máté a földesura. 1526-ban a mohácsi csatát követően az apátság nehéz anyagi helyzete miatt a birtokot zálogba adta Deáki Bakics Pálnak, 1535-ben Thurzó Elek országbíró szerezte meg. A 16. sz.-ban a kolostor elenyészett. Ekkortól a Nyáryak birtoka lett. 1612-ben a falu újra az apátság birtoka lett és egy évvel később II. Mátyás király visszaadata a korábban a reformátusok által elfoglalt templomot a katolikusoknak. A török időkben a falut többször is feldúlták a portyázó hadak. A török fenyegetéstől végleg csak 1685-ben szabadult meg. 1636-ban a bencések visszatértek és a rend feloszlatásáig birtokolták a települést (1786.X.23.). A 18. és a 19. sz.-ban ismét a pannonhalmi apátságé lett. Református iskolája a 18. században nyitotta meg kapuit, ekkor épült a reformátusok imaháza is. 1831-ben a kolera szedett számos áldozatot a községben. Az 1849. június 20-21. között lezajlott peredi csata során a császári hadak a deáki templomnál állították föl ágyúikat. 1910-ben 2949 lakosából 2932 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott. Húsz év csehszlovák uralom után, 1938-45 között Magyarországhoz tartozott.
Románstílusú bazilikáját 1872-75 között neoromán stílusban építették át és bővítették Schulek Frigyes (1841-1919) tervei alapján. Téglalap alapú Szent István-kápolnáját 1103-ból származó oklevél említi, melyet patkó alakú apszis zár. Ez legrégebbi része, mely valószínűleg azonos az eredeti templommal. Benne 13. sz.-i falfestmények találhatók. Ennek északi falához simul az 1228-ban kiadott pápai rendelet alapján épült románkori háromhajós templom. 1938-41 között Serédi Jusztinián (1884-1945) hercegprímás jóvoltából felújították. Ő, aki Deákiban született, 1908-tól Rómában működött. 1927-től esztergomi érsek és bíboros lett. Egyháztörténettel, kánonjoggal foglalkozott, azt adta elő a római Szent Anselm Egyetemen. Az MTA tiszteletbeli tagja (1934) volt.
Az említett felújítás alkalmával a külső vakolatot eltávolították, s előkerültek a kápolna és a szentély falán a jellegzetes farkasfog (Y alakú) tégladíszek, s a kápolna falában ekkor fedezték föl egy befalazott románkori ajtó maradványait. Gerevich Tibor (1882-1954) művészettörténész, a felújítási munkák felügyelője egy román stílusú műemléket igyekezett kialakítani, ugyanis a mai felfogással ellentétben azt vallotta, nem feltétlenül megőrzendő minden, ami régi. Így a templom berendezésének jelentős részét eltávolíttatta, s újat helyezett el. A falak alapszíne acélszürke lett, a neoromán oltárok a Tiszántúlon törökök által lerombolt ősrégi magyar templomok fellelhető maradványai után készültek Budapesten. A padokat is a legtisztább román díszítőelemek alkalmazásával tervezték. A szószék szobrait és a kálvária domborműveit Madarassy Valter (1909-1994) érem- és szobrászművész alkotta. A kápolnát Kontuly Béla (1904-1983) festőművész István király életének egyes fejezeteit ábrázoló képekkel festette ki. Az egyik freskórészlet a templom múltjának egyik legjelentősebb fejezetére emlékeztet, a Pray-kódex készítésére. A restaurálás alkalmával a magyarországi művészek java adományozott műtárgyakat a templomnak. Így az egyiket László Gyula (1910-1998), régész-professzor készítette.
Valamikor a múlt század 60-as vagy 70-es éveiben a templomot meglátogatta a Pozsonyban élő Egry Viktor (1898-1982) író, aki a plébánosnak szóvá tette, vajon miért vannak újabban giccses Mária-gipszszobrok a templomban és nem csupán művészi értékű alkotások. „Ja – válaszolta a plébános – ez azért van így, mert önök, kommunisták elvették az egyháztól a vagyont. Amíg az megvolt, akadt pénz a művészetek támogatására. Ma nincs!”
1993-ban a díszüveg-ablakok restaurálására került sor, majd 1996-ban a középkori templomrész tetőszerkezetének felújítására. A 19. századi templomrész tetőszerkezetét 1998-ban újították föl, s ekkor került sor az orgona javítására és a torony festésére. A munkálatok 2001-ben vakolással, a homlokzat festésével és freskói restaurálásával fejeződtek be. Tóth Domonkos püspök 2001. november 10-én újraszentelte a templomot.
Érdemes fellátogatnunk a tetőtérbe is, mert egykor ott laktak a szerzetesek. Egykori celláik nyoma jól kivehető.
Ha ide látogatunk, a Pray-kódexre (1192-95) gondolunk, melyről egykor feltételezték, itt keletkezett. Ez egy latin szertartáskönyv (sacramentarium), mely krónikás följegyzéseket (kisebb pozsonyi krónika, mely a legrégebbi magyar annalesünk /évkönyv/), naptárt és kottás énekeket tartalmaz. Az előbbi 1210-ig közli a magyar királyok névsorát. Naptárában szembetűnő a francia szentek előtérbe kerülése, mely francia befolyásra utal (Arras-Cambrai-Amiens). Tartalmazza a magyar szentek névsorát. Ennek őspéldányát a váci székesegyházban másolták és annak átdolgozott változatát írták ebbe a példányba, mely vélhetőleg Jánosiba (Gömör vármegyébe) jutott. Garamszentbenedek és Deáki érintésével került Pozsonyba a XII. század közepén. Holott eredetileg a boldvai Keresztelő Szent János bencés apátság számára készült.
154. lapján található a legrégibb magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és Könyörgés. 1816-tól a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. Nevét Pray Györgyről (1723-1801) kapta, aki elsőként hívta föl a Halotti Beszédre a figyelmet a Szent Erzsébet életéről szóló művében (Vita S. Elisabethae…, 1770) részletet közölt belőle.
A kódex jelentőségét az öt miniatúrájának egyike adja, mely a Bizáncban tisztelt „Mandilion” leplet ábrázolja, pontosan bemutatva azokat a jellegzetességeket, amelyek a torinói halotti lepelre is jellemzőek (tűz által ütött L-alakú lyuksor, halszálkás szövésminta, a holttest egyedi kéztartása). Ez erőteljessen bizonyítja az edessai eredetű Mandilion és a Torinói lepel azonosságát.
S ha már megnéztük a település nevezetességeit, érdemes ellátogatnunk a strandfürdőre, mely helyi termálvizet hasznosít. Az 1950-es években kőolajat kerestek, s Felsőszeli és Deáki határában termálvizet találtak, melynek hasznosítására az 1970-es években került sor. Az állami tulajdonú létesítmény 1991-ben a két község közös tulajdonába került, majd a fürdőt felosztották egymás között.
Ha itt járunk, a falu neves szülötteire gondolva nemcsak Serédi hercegprímásra (Szapucsek Gergely) kell gondolnunk, hanem Vájlok Sándor irodalomkritikusra közíróra (1913.XI.17.-1991.XII.31.) is, aki tanulmányaiban elemezte a csehszlovákiai politikai életet és magyar kisebbségi sorsot. 1946-ban a szlovákiai magyarok szakértőjeként tagja volt a párizsi magyar békedelegációnak. A kommunista hatalomátvétel után kénytelen volt bányamérnöki diplomát szerezni és többet korábbi szakterületéről nem publikált.
De gondoljunk Deáki Filep József (Erdőszentgyörgy, 1681.VIII.4. – Kolozsvár, 1748.X.13.) erdélyi református püspökre (1740.VII.18-től) is, akinek családja (Filep) innen származott. 17 munkáját tartják számon.

Felvidék Ma, Balassa Zoltán

A deáki templom

A templom belseje